2015. december. 06. 16:59 MTI Utolsó frissítés: 2015. december. 06. 16:58 Ingatlan

A kormány egy fityinget sem szán templomok építésére és felújítására - Romániában

Az új román kormány a papok és az egyházak világi alkalmazottainak béreire 13 százalékkal több pénzt fordítana, de nem adna pénzt templomok restaurálására és építésére.

Egyetlen lejt sem irányzott elő az új román kormány templomok építésére és felújítására, így a román ortodox egyház (BOR) Bukarestben épülő hatalmas katedrálisa is állami finanszírozás nélkül marad - közölte az Adevarul hírportál a hétvégén közvitára bocsátott 2016-os költségvetési tervezetet ismertetve.

Az ideinél majdnem 13 százalékkal több pénzt szánna viszont a román kormány a papok, illetve az egyházak világi alkalmazottainak bérezésére.

A bukaresti kormány vallásügyi államtitkársága 2014-ben csaknem 150 millió lejjel (10,5 milliárd forint) támogatta a templomok építését vagy felújítását, idén pedig közel 180 millió lejt költöttek erre a célra. A jövő évi tervezetben azonban egyáltalán nincs ilyen tétel az államtitkárság költségvetésében.   

Az Adevarul szerint 2014-ben ennek a költségvetési tételnek az egyharmadát (50 millió lejt) a Nemzet Megváltása Katedrálisának építésére fordították. A parlament palotája mellett - adományokból, állami és önkormányzati támogatásokból - épülő 120 méter hosszú, 120 méter magas és 70 méter széles épületegyüttes becslések szerint közel egymilliárd lejbe fog kerülni.

A román közéletben élénk vita folyik az egyházak állami finanszírozásáról, a Ponta-kormány lemondását eredményező utcai demonstrációkon pedig a tömeg egyebek mellett azt skandálta, hogy "kórházakat, nem katedrálisokat akarunk". Az állam és az egyház összefonódását bíráló szekuláris mozgalom adatai szerint Romániában 18 ezer templom működik, sokkal több, mint általános iskola, vagy kórház. (Az általános iskolák száma 4700, s az országban 425 kórház van.)

A román sajtóban gyakran lehet az ortodox egyház vezetőit kapzsisággal vádoló cikkeket olvasni, másfelől viszont a közvélemény-kutatásokból az derül ki, hogy a románság több mint 96 százaléka vallásos. Románia lakosságának több mint 85 százaléka ortodoxnak vallotta magát a 2011-es népszámláláson.

Dániel ortodox pátriárka a templomépítések állami finanszírozásának leállítására reagálva szombaton úgy nyilatkozott: az egyház kész a papok állami fizetéséről is lemondani, és akár adót is fizetni bevételei után, ha az állam visszaadja az egyháztól elkobozott javakat. Az egyházfő korábban is kifejtette: a költségvetési támogatás nem könyöradomány, hanem az egyház társadalmi szerepének  elismerése, ami azt követően vált szükségessé, hogy Alexandru Ioan Cuza fejedelem 1863-ban államosította az egyházi vagyon jelentős részét.

A költségvetési vita várhatóan jövő héten kezdődik a román parlamentben.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.