Ingatlan MTI 2015. május. 11. 13:36

Viszik a lakásokat, mint a cukrot

Áprilisban 12 ezer használt lakás kelt el Magyarországon, az év első négy hónapjában 44 ezer lakás cserélt gazdát, ez 57 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A Duna House ingatlan franchise hálózat szerint a panellakások átlagos négyzetméterára jelenleg vidéken 145 ezer, Pesten 228 ezer, míg Budán 296 ezer forint. A téglából épült lakások Kelet-Magyarországon 158 ezer, míg a nyugati országrészben 181 ezer forintos fajlagos áron kelnek el. A főváros pesti oldalán 260 ezer, míg a budain 357 ezer, a belvárosban pedig 400 ezer forint a négyzetméterár.

A fővárosi vásárlók egyharmada befektetési céllal vesz lakást, mégpedig 20,5 millió forintos átlagáron. Ezzel szemben a vevők 29 százalékát adó első lakásukat vásárlók csak 13 millió forintot tudtak adni új otthonukért.

Vidéken a vevők közel fele 40 és 60 négyzetméter közötti lakást vásárolt, további 20 százalékuk ennél nagyobb, 60 és 80 négyzetméter közötti lakásba költözött. Budán az első kategóriába a vevők egyharmada, míg a másodikba 28 százalékuk esett. Pesten is hasonló a kereslet, de fokozatosan a drágább lakások felé tolódik a piac – fejeződik be a Duna House közleménye.

Tudatos otthon
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.