Kiderült: Kétszer többe került a török elnöki palota, mint hitték
A török sajtóban becsült összegnek majdnem a kétszeresébe, 615 millió dollárba, vagyis átszámítva több mint 150 milliárd forintba került a gigantikus új török elnöki palota, amelyet a múlt héten vett használatba Recep Tayyip Erdogan államfő. Az építkezés költségei eddig nem voltak publikusak, Mehmet Simsek pénzügyminiszter hétfőn egy késő esti parlament vitában fedte fel a 200 ezer négyzetméteres, 1000 szobás ankarai palota árát. A török sajtó addig csak találgatásokra hagyatkozhatott, és eddig 350 millió dollárra becsülte a költségeket.
Erdogan az október 29-i nemzeti ünnepen akarta használatba venni az esténként pazarul kivilágított ultramodern palotát, de egy bányaszerencsétlenség miatt lemondták az aznap estére tervezett ötezer fős fogadást, csak egy szolid ünnepséget tartottak a Köztársaság napja alkalmából.
Az ellenzék tékozlásról beszél.
Az Ak Saray, vagysi Fehér Palota néven emlegetett építményben van egy háromszintes rezidencia, alatta pedig bunkerrendszer húzódik, amelyet a legkorszerűbb technikával védenek a kibertámadásoktól és a lehallgatástól.
Az építkezést sokan bírálták azért is, mert több száz fát vágtak ki miatta a főváros legjobb, eredetileg védett ligetnek szánt zöldterületén, ráadásul egy olyan telken, amelyet az Erdogan által megtagadott Kemal Atatürk, a modern Törökország atyja adományozott Ankarának.
A Zaman című török lap szerint Erdogan palotája alighanem világrekorder: ugyanakkora, mint a brunei szultán palotája, amely a világ legnagyobb elnök palotája a Guinness Világrekordok szerint. Igaz, az 1984-ben befejezett brunei palotára mai áron számítva 970 millió dollárt költöttek.
A közpénzek felhasználásáról számot adva a török pénzügyminiszter bejelentette azt is, hogy 185 millió dollárért új sugárhajtású repülőgépet is vásárolnak az államfőnek.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.