Ingatlan MTI 2014. augusztus. 08. 08:22

Rengeteg üvegre lesz szüksége a Debreceni Egyetemnek

Megkezdődött a Debreceni Egyetem főépülete üvegtetejének felújítása, a kivitelező Deszig Építőipari és Kereskedelmi Kft. november végére készül el a munkával – közölte az egyetem sajtóirodája.

A nyeregtetős üvegtető balesetveszélyessé vált, több helyen beázik, ezért szükséges a teljes rekonstrukció.

Kollár József fejlesztési igazgató szerint a kivitelező már az előkészületeket végzi, szerelik a felvonót, és gondoskodnak az üveggel fedett díszudvar védelméről, hogy ne sérüljön meg a nyolcvan éve Róth Miksa által készített díszüveg.

Az üvegtető teljes felújítása nagy feladat, a táblák mérete ugyanis 83x270 centiméter, és kétszáznegyvenet kell beépíteni belőlük. Megújul az ötszáz négyzetméteres lemeztető is: a horganyzott lemez helyére cinklemez kerül. Kijavítják a korrodálódott acélszerkezetet és kicserélik a belső világítást is. 

A beruházás teljes, mintegy nettó 120 millió forintos költségét saját forrásból finanszírozza az egyetem – jelezte Kollár József. Hozzátette, a felújítás alatt nem használható az egyetemi és nemzeti könyvtár első emeleti főbejárata, és lezárták a Díszudvart.

Debreceni Egyetem
Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.