2013. október. 18. 14:48 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 18. 14:42 Ingatlan

A felújításokból él az építőanyag-piac

Az építőipari recesszió miatt az építőanyagok felvevő piacát zömében a felújítások adják, de ez a szegmens nem tudja felvenni az új építések miatt kiesett építőanyag-mennyiséget - közölte a Magyar Építőanyagipari Szövetség (Méasz) pénteken az MTI-vel.

A közlemény sorra veszi, hogy a különféle építőanyagok gyártása miként változott az utóbbi években, illetve mi várható az idén. 

Falazóanyagokból idén fele annyi fogy, mint 2010-ben. Ebben az évben várhatóan 7-8 ezer lakás épül, ami az ötöde a kiöregedés miatt szükséges pótlásnak, de a családi házak számának csökkenése megállt - áll a közleményben. A tégla és a cserép termelése az idén megegyezik a tavalyival - ma már alig dolgoznak ezek a gyárak, és amelyek még termelnek, azok sem egész évben teszik azt. Az egyéb falazóanyagok kereslete 9 százalékkal csökken idén. A MÉASZ a tervezett új otthonteremtési rendszertől várja a lakásépítés fellendülését.

Az expandált polisztirol habból készült hőszigetelő anyagok (köznyelven: hungarocell) termelése stagnál. A négyzetméterben mért mennyiség ugyan csökkent, de a felhasznált anyag vastagsága folyamatosan növekszik, így a köbméterben mért mennyiség változatlan. A panelházak hőszigetelési programjának leállása is csökkentette a keresletet. A magyar gyártók kifogásolják, hogy sok, rossz minőségű ilyen termék kerül feketén a piacra, ami "negatív árversenyt gerjeszt".

Ugyanez jellemzi a szálas - üveggyapot, kőzetgyapot - hőszigetelő anyagok piacát is. A vegyi termékek és vakolatok termelése sem éri el az idén a 2010-es mennyiséget.

Az ajtó- és ablakgyártás 6-8 százalékkal esett 2010 óta, az olcsó termékeket még el lehet adni, de a jobb minőségű és drágább termékek iránt minimális a kereslet. Itt is érzékenyen befolyásolja a piacot a "szürke zóna" - hangsúlyozza a Méasz.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

Tudatos otthon
Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.