2013. július. 29. 12:55 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 29. 15:23 Ingatlan

Két év munkával már lakást vehet egy dán

Dániában új lakóingatlan vásárlásához már 2,2 évnyi bruttó átlagbér elegendő, Oroszországban ehhez 10,1 évnyi bruttó átlagbér szükséges, Magyarországon 7,5 évnyi bruttó átlagbérnek megfelelő összegből lehet saját lakást vásárolni – közölte az adatokat a Deloitte Zrt.

A Deloitte most másodszor tette közzé a 13 európai országra kiterjedt felmérésből származtatott ingatlanindexét. Az új index a 2012-es adatokat tartalmazza. Tavaly London volt a legdrágább város, ahol a belső kerületekben 10 ezer euróba került egy négyzetméter lakás, de a külső városrészekben is elérte a fajlagos ár a 6 ezer eurót.

München és Moszkva az a két város, ahol az árak a legjobban (225 százalékkal) meghaladják az adott ország lakóingatlan-átlagárait. Moszkvára egyébként az európai átlagnak megfelelő, azaz a 4 ezer eurós négyzetméterenkénti árak a jellemzőek, ahogy Milánó, Róma, Lyon és Marseilles lakóingatlanaira is. Az előző évhez képest a legnagyobb ingatlanár-növekedést Berlinben (13), Londonban (12) és Moszkvában (11 százalék) tapasztalta a Deloitte. 

A lakásépítés intenzitását jelző mutató 2012-ben az Európai Unió lakóingatlan-piacán 3,9-ről 3,3-ra csökkent. Így 0,6-tal lett kevesebb az ezer lakosra jutó megépített lakások száma 2011-hez képest.  

A vizsgált európai országok közül 2012-ben Franciaországban és Ausztriában épült a legtöbb lakás. A legkevesebb lakást Magyarországon építették, ezer lakosra 1,1 megépült lakás jutott, ez az európai átlag 42 százalékának felelt meg.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.