Eltévesztették a címet, ledózerolták egy pár új házát Texasban
Rossz házat taroltak le épületbontók Texasban, pontosabban nagyon is jót, csak éppen rossz címen állót.
A tévedés okán egy házaspár, David Underwood és neje vesztette el a házát. A tóparti, három hálószobás családi házat idén vették egy rokonuktól, de még nem költöztek be. Igencsak megdöbbentek, amikor beugrottak füvet nyírni, ám kertes ház helyett csak "háztalan" kert fogadta őket. Az épületnek pusztán az alapja maradt meg. Mint kiderült, a szomszéd házat kellett volna eltüntetniük a bontóknak. Az azonban még mindig áll.
A tarolókat amúgy Fort Worth város önkormányzata bízta meg a pusztítással, és ki is fizette nekik a 6 ezer dolláros (1,3 millió forintos) munkadíjat a tetemes károkozásért.
A háztalan házasok az önkormányzattal egyelőre peren kívül próbálnak megegyezni, az önkormányzat pedig vizsgálja, hogy mi okozta a címtévedést.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.