Ingatlan hvg.hu 2013. június. 05. 13:09

Fotó: eltüntethetik a Nyugati téri dzsumbujt

Jó esély van rá, hogy átépítik és élhetőbbé teszik a Skála Metró előtti területet a Nyugati téren. Tágasabbá tehetik a területet, eltűnhetnek a bódék, több lenne a zöldfelület – derül ki az Urbanista blog bejegyzéséből.

A terézvárosi önkormányzata nemrég nagytakarítást rendezett a Nyugati téren, emellett lefestették és virágokkal ültették be a ládákat, az egész tér sokkal zöldebbé vált.

A folytatáson is gondolkodnak már, ehhez a Skála Metró készíttetett terveket a Város-Teampannon Kft.-vel. Kovácsné Szentes Gyöngyi ügyvezető elmondta: a Skála Metró épülete a Skála Metro Ingatlanhasznosító Kft. tulajdonában van, az épület előtti terület tulajdonosa pedig a hatodik kerületi önkormányzat.

urbanista.blog / Skála Metró / Város-Teampannon Kft.

A koncepciótervet bemutatták az önkormányzatnak, akikkel közösen dolgoznak azon, hogy az ötletet megvalósítsák.

Az épületet érintő engedélyezési tervdokumentációt már készítik a tervezők. Ha ezek meglesznek, és a jogerős engedélyt is megkapják, hozzálátnak a kivitelezéshez – mondta az ügyvezető.

Beszélt arról is, hogy tervezik az épület teraszát a felüljáróval összekötő híd bontását, ezzel tágasabbá, nyitottabbá válik a térnek ez a része. Az aluljáróból felvezető lépcsőt is elbontanák, helyette a Bajcsy Zsilinszky út felé nyíló lépcsőt építenének, és ez is a tér tágasabbá válását eredményezné – olvasható az Urbanista blogon.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.