24 millió forontot ért a kormánynak, az a 49 oldalas szakvélemény, amit az új fradi stadion építéséhez használnak fel. És aminek zömét az internetről összeollózótt, illetve lefordított adatokból, információkból kreálták meg.
Az atlatszo.hu megírta: az oldalanként 500 ezer forintért írt tanulmány főként copy-paste módszerrel készült, és bár forrásmegjelölés van, de új információkat csak nyomokban tartalmaz.
Az oknyomozó portál információi szerint a Közigazgatásügyi és Igazságügyi Minisztérium (KIM) tavaly . szeptemberében kötött szerződést a Sallay Andráshoz közhető International Management Group Kft.-vel, hogy 24 millió forintért az FTC új stadionjának felépítéséhez alvállalkozóként szakvéleményt és rövid prezentációt készítsen.
Az atlatszo.hu márciusban a Kimittud közadatigénylő portálon keresztül közérdekű adatigénylést nyújtott be a Miniszterelnökséghez kérve a szakvélemény nyilvánopsságra hozatalát. Az adatigénylés sikeres volt, de a 49 oldalas „szakvélemény” az oknyomozók szerint ár-érték arány problémásnak tűnik, mert új információ vagy saját következtetés alig van bene, miközben az adatok egy részét olyan honlapokról másolták, mint az UEFA, FIFA, MLSZ, illetve a BBC, Guardian.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.