Januártól emelkedik a lakásvásárlások illetéke, egyszerűsödik viszont a helyzet öröklés és ajándékozás esetén, az illeték-előleg pedig megszűnt.
Végül eljárási szempontból fontos egyszerűsítés az illetékelőleg rendszerének eltörlése. Az illetékelőleg létjogosultságát eredetileg az elhúzódó földhivatali eljárások alapozták meg, ezzel ugyanis biztosítható volt, hogy az illeték megfizetése a tulajdonjog bejegyzésétől függetlenül megtörténhessen. A miniszteri indokolás szerint azonban a földhivatali ügyintézés jelentősen gyorsabb és korszerűbb, mint a rendelkezés 1995-ös bevezetésekor volt, ezért indokolatlan a rendszer fenntartása, amely adminisztráció és költségcsökkenést is eredményez.
Január elsejétől hatályba léptek az illetéktörvény módosításai is, amelyek összességében egyszerűsödést hoznak több ponton, ugyanakkor megszűnnek illetékkedvezmények – írja az RSM DTM blogjában Szűcs Bálint ügyvéd, adószakértő partner.
A legszembetűnőbb és talán legkényesebb változás a lakások forgalmi értékének első 4 millió forintjára jutó kedvezményes, 2 százalékos illetékkulcs eltörlése. A jövőben tehát a lakások visszterhes vagyonátruházási illetéke egységesen 4 százalékos lesz. Ez 80 ezer forint többlet költségvetési bevételt, illetve a vevő számára ennyi költségtöbbletet jelent minden egyes lakásvásárlás során, ha a forgalmi érték a 4 millió forintot eléri vagy meghaladja, ami az esetek jelentős részében elmondható.
Egyszerűsödnek az öröklés és az ajándékozási illeték kulcsai, a korábbi családi kapcsolaton és forgalmi értéken alapuló progresszív rendszer helyett általánosan 18 százalékos, lakástulajdon és lakástulajdonhoz kapcsolódó jogok esetében 9 százalékos kulcsot kell alkalmazni 2013-tól.
A 35 éven aluliak első lakásvásárlásához kapcsolódó kedvezmény több oldalról is bővül. A továbbiakban a kedvezmény már a 8 millió forint forgalmi értéket meghaladó lakások esetén is igénybe vehető, ha a forgalmi érték a 15 millió forintot nem haladja meg. A fizetendő illeték 50 százalékának elengedése sem korlátozódik 40 ezer forintra, a kedvezményt 15 millió forintig a teljes forgalmi értékre alkalmazni lehet. Ez teljes körű kihasználás esetén 300 ezer forint megtakarítást is jelenthet az első lakását megszerző fiatalnak.
Az öröklési illetékmentességek kapcsán előnyös módosítás, hogy a túlélő házastárs már nem csak a haszonélvezeti és használati jogot szerezheti meg illetékmentesen, hanem állagörökösként is mentesül az illeték lerovása alól.
Kedvező és ésszerű változás történt a cserepótló vétel szabályozásában. A főszabály továbbra is él, tehát lakástulajdon cseréje vagy olyan módon történő vásárlása esetén, amikor a vételt megelőző vagy azt követő egy éven belül másik lakástulajdon értékesítésére is sor kerül, az illeték alapja a lakástulajdonok forgalmi értékének a különbözete. Január elsejétől viszont már nem kell illetéket fizetni, ha a vásárolt lakás forgalmi értéke az eladott lakás forgalmi értékénél kisebb.
További részleteket itt lehet olvasni.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.