2012. szeptember. 26. 17:09 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 26. 16:58 Ingatlan

Tavaly történelmi mélypontra esett a lakáshitelezés

Az elmúlt két évben újra a készpénzes vásárlásra állt be a magyar lakáspiac, az egy lakásra felvett bankhitel tavaly 2,2 millió forint volt, ami az eddigi legalacsonyabb érték.

A lakáshitelezésnek az ezredforduló óta két csúcsa volt: az első 2003-ban, a második 2008-ban. Az első esetben 754 milliárd forint hitel terült szét 270 ezer lakásra, míg a másodikban 797 milliárd forint hitel mögött 154 ezer lakás adásvétel állt. Az egy lakásra jutó hitel 2003-ban 2,8 millió, míg 2008-ban 5,1 millió forint volt.

Az első esetet azzal magyarázza a Duna House, hogy az 1990-es évek végétől sok megtakarítás halmozódott fel a háztartásokban, amelyhez kevés hitelt kellett felvenni a lakásvásárláshoz. A 2008-as adat viszont a devizában való eladósodást tükrözi. Tavaly már csak 196 milliárd forint lakáshitelt vettek fel a vásárlók, a teljes ingatlan adásvétel pedig 87 ezer volt. Egy lakásra így 2,2 millió forint hitel jutott.

A Duna House évi 150 ezer lakás adásvételét tartaná optimálisnak, ezt azonban 2008 óta nem sikerült elérni. A mostani állami kamattámogatott hitel is másképpen hat a potenciális lakásvásárlókra, mint hatottak a támogatások a 2000-es évek közepén.
A vevők sokkal óvatosabbak, kétszer is meggondolják a hitelfelvételt, a bankok pedig a kockázatot kerülik jobban, és nagyobb önerőt kívánnak az ügyfeleiktől - emeli ki a közlemény.

* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!

A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.