2012. szeptember. 14. 15:18 MTI Utolsó frissítés: 2012. szeptember. 14. 15:17 Ingatlan

Modern látogatóközpontból vezetne az út a tapolcai barlangba

Látogatóközpontot építtet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság Tapolcán. A tavasbarlanghoz kapcsolódó beruházás összértéke több mint 300 millió forint.

Az ide kapcsolódó turisztikai pályázatot még szeptemberben benyújtják, a modern, interaktív fogadóépület megépítése 2013-ban kezdődne el. A 700 négyzetméteres látogatóközpont a földtani ismeretek népszerűsítése mellett lehetővé tenné a több mint három kilométer hosszú tapolcai barlangba látogató turisták kulturált fogadását is – mondta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park megalakulásának 15. évfordulója alkalmából szervezett konferencián pénteken Csopakon a szervezet igazgatója.

Puskás Zoltán szerint a nemzeti park már felvásárolta a fejlesztéshez szükséges szomszédos ingatlanokat, a fogadóépület megépítése után a mostani, évi több mint 110 ezer látogató számának növekedésére számítanak.

Puskás Zoltán a tanácskozást megnyitó beszédében azt mondta, hogy évente 300 ezren látogatnak el a Balaton északi partján elterülő különleges és védett tájakra, az igazgatóság látogatóhelyeire és tanösvényeire. Az elmúlt öt évben összesen csaknem 2 milliárd forint értékű beruházást valósítottak meg az 57 ezer hektáros nemzeti parkban, ezek közül a Pannon Csillagda és a tihanyi Levendula Ház Látogatóközpont megépítését emelte ki. Hozzátette: több mint kilenc, az élőhelyek helyreállítását és védelmét célzó projektjük van most folyamatban, ezek értéke eléri a 3 milliárd forintot.

Rácz András, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelemért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett, hogy itt alakult Magyarország első tájvédelmi körzete, a Tihanyi-félsziget, hatvan évvel ezelőtt. A nemzeti park nemzetközi szinten is elismert: a Tihanyi-félsziget forráskúpjait 2003-ban Európai Diplomával tüntették ki, a Kis-Balaton madárvilága a Ramsari Egyezmény oltalma alatt áll. Kiemelt színvonalúnak nevezte a nemzeti park ökoturisztikai tevékenységét.

Az 1997-ben megalakult Balaton-felvidéki Nemzeti Park a Balaton északi partján, nagyjából 1-15 kilométeres szélességű sávban húzódik, Tihanytól a Kis-Balatonig. A Veszprém, Zala és Somogy megyét érintő nemzeti park erdeiben, rétjein és lápjain páratlanul változatos növény- és állatvilág él.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.