Egy hónap alatt 3 milliárdos a viharkár
A június eleje óta eltelt közel másfél hónapban több mint 37 ezer kárt jelentettek be a biztosítókhoz, az időjárás okozta káresemények miatt, a becsült kárösszeg meghaladja a 2,8 milliárd forintot – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A felhőszakadások és villámcsapások az elmúlt hetekben is komoly károkat okoztak az országban, a MABISZ összesítése szerint elsősorban Bács-Kiskun, Pest, Baranya, Békés, Hajdú-Bihar és Borsod megyében. A városok közül Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Baján, Gödöllőn, Pécsett és Gyulán és környékén történt a legtöbb káresemény.
A kárbejelentések körében a korábbi évek hasonló időszakával összehasonlítva emelkedett a villámcsapások okozta károk aránya: az összes kárbejelentés 39 százaléka a villámcsapások direkt és indirekt hatásával volt kapcsolatos. „Egy-egy komolyabb, felhőszakadással, villámlással járó vihar néhány tízezertől több százezer, sőt millió forintig terjedő károkat is okozhat egy lakásban vagy családi házban” – hívja fel a figyelmet Gorda Zsolt, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) Lakásbiztosítási Bizottságának elnöke.
Viharkárok (2012. június 1- 2012. július 10.) | ||
Bejelentett kár (darabszám) | Kárösszeg (ezer forint) | |
Beázás | 2198 | 103 462 |
Felhőszakadás | 1686 | 124 889 |
Jégverés | 3171 | 218 060 |
Tetőbeázás | 1667 | 67 749 |
Vihar | 14 196 | 1 004 311 |
Villámcsapás | 5650 | 574 163 |
Villámcsapás indukciós hatása | 9003 | 717 608 |
Összesen | 37 571 | 2 810 242 |
Forrás: MABISZ |
„A fedezeti szintek fenntartása érdekében a biztosítók évente egyszer úgynevezett indexlevelet küldenek az ügyfeleknek, amely részletesen tartalmazza a szerződéssel kapcsolatos célszerű módosításokat” – magyarázza a MABISZ szakértője. – „Így évente egyszer mindenképpen érdemes átgondolni az ingatlan és a benne található ingóságok alapján, hogy megfelelő-e az érvényes lakásbiztosítási szerződés.
Mindezek mellett kiemelten fontos a kármegelőzés, amely sok esetben gyakorlatilag semmibe nem kerül, mégis komoly védelmet jelenthet az ingatlantulajdonosok számára. A prevenció már az építkezésnél kezdődik: fontos, hogy az építési előírásoknak
megfelelő módon építkezzünk és annak megfelelő anyagokat használjunk fel. Szükséges a tetőszerkezetek és a vízelvezető csatornák felülvizsgálata és rendszeres karbantartása, hiszen egy zivatar vagy felhőszakadás esetén ezek óvják meg igazán otthonunkat.
* * * Gondoskodjon családja anyagi biztonságáról nehéz helyzetben is
A jelenlegi nehéz, bizonytalan gazdasági helyzetben még fontosabb a család anyagi védelme. A Bankmonitor Biztonság biztosítás választásával nehéz helyzetben a családnak legalább a hitelei törlesztésével nem kell foglalkoznia.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.