Traian Basescu román államfő sajátos kijelentése szerint a nemzetközi hitelintézeteknek kellett volna figyelmeztetniük...
Traian Basescu román államfő sajátos kijelentése szerint a nemzetközi hitelintézeteknek kellett volna figyelmeztetniük Romániát arra, hogy ne kössön szerződést az észak-erdélyi autópályát építő Bechtellel.
Románia első emberét a csütörtöki román lapok idézik azt követően, hogy az Egyesült Államokban tett látogatása alkalmából megkérdezték tőle, miért bontotta fel a román állam a Bechtellel 2003-ban megkötött szerződést. A megállapodás felbontását a román hatóságok a nyáron jelentették be azt követően, hogy erről hónapokig folytattak tárgyalásokat az amerikai óriásvállalattal. Arra hivatkozva kezdeményezték a szerződés felbontását, hogy a megállapodás előnytelen volt a román állam számára.
Basescu kijelentette: a Világbanknak kellett volna javasolnia, hogy Románia ne kösse meg a szerződést, de ezt nem tette meg, akárcsak az Európai Beruházási Bank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) sem annak ellenére, hogy akkor nyilvános volt a szerződés, így hozzáférhettek a tartalmához.
Az államfő szerint a Világbank megtehette volna ezt a figyelmeztetést annak alapján, hogy már húsz éve együttműködnek a román hatóságokkal. Romániának jelenleg is többoldalú nemzetközi elővigyázatossági hitelmegállapodása van az IMF szervezésében, a kölcsön egy részét a Világbank biztosítja.
Basescu kifejtette, hogy a Bechtel-szerződés előnytelen volt, hiszen Románia a világ legdrágább autópályáját építtette, a megállapodás nyomán pedig "mindkét fél lopni akart". Hozzátette: a szerződést versenytárgyalás nélkül ítélték oda a hatóságok az amerikai vállalatnak.
A Bechtel 2004-ben kezdte el építeni a Bors és Brassó (Brasov) közötti nyomvonalon vezető 415 kilométer hosszú autópályát, de hét év alatt csak 52 kilométer készült el. A szerződés felbontásáról szóló megállapodás szerint a Bechtel befejezi még a Bihar megyei Bors és Berettyószéplak (Suplacu de Barcau) közötti 64 kilométert, így az autópályának mintegy egynegyedét építi meg az amerikai vállalat, a többi hat szakaszra közbeszerzési pályázatokat ír ki a román állam.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.