Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2011. július. 02. 13:57

Budapest új körgyűrűt kaphat - majd a távoli jövőben

A Népszabadság szerint nemcsak az M0-st fejeznék be, de egy másik elkerülőt is építenének Budapest köré.

A Népszabadság szerint nemcsak az M0-st fejeznék be, de egy másik elkerülőt is építenének Budapest köré.

Összesen csaknem 7 ezer milliárd forintot költene a Népszabadság információja szerint a kormány a magyar úthálózat fejlesztésére.

A lap szerint újabb gyűrűt kaphat Budapest: a kormány nemcsak az M0-st fejezné be, de egy másik elkerülőt is építene a főváros körül.

A közúthálózat 2027-ig több száz kilométer autóúttal és főúttal bővülhet, ha sikerül előteremteni erre úgy háromezermilliárdot. A jelentősebb beruházások többsége csak a ködös jövőben valósulhat meg újabb négyezermilliárdért - írja a lap.

A kormány határozatából kimaradt, a lap azonban úgy tudja: a 2027-ig tervbe vett beruházások megvalósításának költsége meghaladná a 2900 milliárd forintot. Mivel az útépítők első számláinak kifizetése 2014-től lenne esedékes, mindez évente úgy 200210 milliárd forint elköltését feltételezi a gyorsforgalmi utakon a program lezárásáig. Ha pedig ez valahogy összejönne, szakértői szinten a tervnek van egy következő, 2040-ig előremutató fejezete is. Ennek programmá emelésével a döntéshozók 13 évre további mintegy négyezermilliárd forint felhasználását vennék tervbe.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.