Az elsõ három negyedévben az ágazat csaknem 3000 cége ment tönkre, ez 18 százalékkal több, mint egy évvel korábban, de...
Az elsõ három negyedévben az ágazat csaknem 3000 cége ment tönkre, ez 18 százalékkal több, mint egy évvel korábban, de az Opten szerint nagyobb baj, hogy helyettük több mint 4300-at alapítottak. A felszámolásoknál csak az új cégek alapítása nõ dinamikusabban a magyar építõiparban.
"Nem öröm ilyesmit kimondani, de az új alapítások magas száma a szomorúbb adat, egy piacait vesztett ágazatban nem normális jelenség, hogy boldog boldogtalan vállalkozásba fogjon” – mondja Csorbai Hajnalka az Opten stratégiai igazgatója. Csorbai szerint vitán felül áll, hogy az építõiparban magas az egyetlen munkára létrehozott projektcégek száma, de ez sem magyarázhatja, miért emelkedik egymás mellett dinamikusan a felszámolások, a végelszámolások és az új cégalapítások száma.
Szeptemberben 401 építõipari vállalkozással szemben indítottak felszámolási eljárást a cégbíróságok, ez 12 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és negatív rekordot jelent az ágazat történetében. „Az évtized elsõ felében negyedévente számoltak fel ennyi céget” – ad némi összehasonlítási alapot az Opten igazgatója. Az év elsõ három negyedévében együttesen 2940 felszámolás indult el az ágazatban, ami 18,7 százalékos növekedés a megelõzõ év azonos idõszakához képest, és csaknem 50 százalékos növekedés a már nem túl rózsás 2008-hoz képest.
Hasonló ütemben emelkedett a végelszámolások száma is, idén eddig 1680 cég bezárásáról döntöttek a tulajdonosok, ez 18,2 százalékkal több a tavalyi elsõ három negyedévhez képest. „A végrehajtásoknál jelentõsen nõtt a dinamika, félévkor még csak 12 százalékos volt a növekedés 2008 elsõ félévéhez képest, de az elmúlt három hónap mindegyikében gyorsan emelkedett a közzétételek száma” – figyelmeztet egy új jelenségre Csorbai Hajnalka.
Az elsõ három negyedévben 4343 új építõipari cég alapítását tették közzé a cégbíróságok, ez 21 százalékkal több, mint egy évvel korábban, és ugyanennyivel kevesebb, mint 2008-ban volt. Az igazgató szerint sürgõsen be kellene avatkozni az ágazat ügyeibe, mert elõbb-utóbb a lánc és körbetartozások olyan rendszere jön létre, ami rövid idõn belül nagyon sok tisztességes céget tesz tönkre. „Valahol van az ágazat elõtt görgetett adóssághegynek egy olyan kritikus tömege, amelyet ha elérünk, akkor nemcsak a kisebb, de még talpon levõ KKV-k, hanem a nagyobb és tõkeerõsebb cégek is bajba kerülhetnek” – véli az igazgató, aki szerint drágítani kell a cégalapítást és komolyan kellene végre venni a távoltartási szabályokat, azaz következetesen érvényesíteni kellene, hogy akit eltiltottak a cégvezetéstõl, azok máshol ne tölthessenek be vezetõ pozíciót.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.