Mélyépítő diplomája is van a főpolgármesteri posztra legesélyesebb Tarlós Istvánnak.
Mélyépítő diplomája is van a főpolgármesteri posztra legesélyesebb Tarlós Istvánnak. Ha tényleg befut, felvirradhat az ingatlanos szektornak. A 63 éves politikus ugyanis beható tapasztalatokkal rendelkezik ezen a téren, 15 évig több állást is betöltött az ágazatban.
Ismeretei nem avulhattak el, hiszen az ingatlanos szakmában régóta munkálkodó Óbuda-Újlak Zrt. felügyelőbizottságának elnöke, s mint ilyen, elvileg rendszeres információkat kap a szektorról. Tarlós különben más szálon is kapcsolódik az ingatlanos szektorhoz. Még a rendszerváltás előtt saját tervező irodai vállalkozást működtetett.
Ingatlanhalmazónak nem mondható. Idén nyáron készült vagyonbevallása szerint mindössze két ingatlan fele-fele arányú tulajdonosa. Az egyik egy 1926-ban épült, 130 négyzetméteres III. kerületi családi ház, amit idén januárban örökölt édesanyjától. A másik egy szintén kerületi 77 négyzetméteres társasházi lakás, amit hat évvel ezelőtt vásárolt.
Tarlós nem ellensége az átgondolt ingatlanfejlesztéseknek. Erre utal a honlapján is olvasható terve, miszerint kijelölné a toronyházak helyét és rendezné a Duna partmenti szakaszait. Ez akár rossz hír is lehet az ingatlanosoknak, mert további folyóparti telkeket így már nem foglalhatnának el. A jelölt egyébként folytatná a Budapest Szíve programot és más infrastrukturális beruházásokat - igaz csak akkor, ha az átvett kassza ezt lehetővé teszi. Nem idegen tőle a turizmus fejlesztése sem, ezért haladéktalanul belevágna a régóta esedékes kongresszusi központ építésébe.
Budapest leendő főnöke mindehhez masszív anyagi hátteret épített. Országgyűlési képviselőként havonta bruttó 394 230 forint illetve további 236 538 forint csörög a családi kasszában. Fővárosi képviselőként 263 ezer forintot kap, vagyonnyilatkozata szerint jogosult havi 213 590 forint nyugdíjra, az Óbuda-Újlak Zrt. felügyelőbizottsági elnöki posztja újabb havi 200 ezer forintot hoz. Saját bevallása szerint két OTP-ügylet nyomán összesen 10 millió forintos a hiteltartozása. Autóra nem nagyon költött, ha nem hivatali autón jár, akkor egy négy éve vásárolt, most hét éves, 1,9-es, dízeles VW Passattal közlekedik.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.