Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2011. november. 07. 10:38

12 milliárd jut az új Albert Stadionra

Az új stadion leghamarabb 2013-ra készül el Budapesten.

Az új stadion leghamarabb 2013-ra készül el Budapesten. Fürjes Balázs reméli, hogy jövőre elkezdődhet az új Albert Stadion építése, amely 12 milliárd forintból valósítható meg, s leghamarabb a 2013-as év őszi idényére, optimálisabb esetben 2014 tavaszára készülhet el.

Fürjes Balázs

A budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos hangsúlyozta: az első lépés, hogy a magyar államnak az Üllői úti ingatlant vissza kell vásárolnia a jelenlegi tulajdonostól, Kevin McCabe-től. Kifejtette, hogy ezt a tárgyalást Kubatov Gábor FTC-elnök és munkatársai már elkezdték, és ő most kapcsolódik be. "Remélem, hogy egy héten belül le tudjuk zárni ezt a megállapodást, de még nincs megegyezés" - tette hozzá.

Hogy a visszavásárlás mennyiért sikerülhet, azzal kapcsolatban Fürjes egyértelműsítette: "McCabe úrnak komoly veszteségeket kell elszenvednie, ugyanakkor a vételárnál figyelembe kell venni, hogy milyen lépéséket tett az új stadion megépítése érdekében" – fogalmazott a kormánybiztos, majd hozzátette, nagyon logikusnak tartja, hogy a stadiont a telek hátsó részén építsék fel, s az ingatlant a skót tulajdonos megrendelésére elkészített tervekkel együtt vásárolja vissza az állam, mert azokat nagyon hasznosnak tartja.

Fradi öregfiúk a Parlamentben

A kormánybiztos műsorvezetői kérdésre elmondta, ő a tiszta helyzet híve, ezért nem tartaná jó megoldásnak, ha olyan telekmegosztásra kerülne sor, hogy az Üllői út és a Könyves Kálmán körút felőli terület - az ingatlan legértékesebb része - McCabe tulajdonában maradna.

"Az Üllői út-Könyves Kálmán körút felőli területtel háromféle dolgot tehet az állam. Valamilyen állami létesítményt helyez el - ez nem hoz bevételt -, hosszú távon bérbe adja a területet, vagy értékesíti. Ha eladjuk, akkor annyival olcsóbban épülhet meg az Albert Stadion." - mondta Fürjes.

Hozzátette: a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. illetékes a döntésben, "s akik ott ezzel foglalkoznak, ki fogják találni, hogy melyik a leghasznosabb és legkedvezőbb megoldás a magyar állampolgárok számára". 

Fürjes megerősítette, hogy az Üllői úton egy 22 ezres stadion épülhet, de ennek egy olyan jó és korszerű stadionnak kell lennie, amelyre a világ bármely pontján büszkék lennének. 

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.