Lesznek azért napos időszakok, de esőre és szélre is számíthatunk szombaton.
Két tűz között – ezt a címet adta friss előrejelzésének az Országos Meteorológiai Szolgálat, szombaton ugyanis egy tőlünk nyugatra lévő anticiklon, illetve egy kelet felé távolodó ciklon együttesen alakítja időjárásunkat. Az ország fölé így változó nedvességtartalmú, kissé hidegebb légtömegek áramlanak be.
Szombat estig általában közepesen és erősen felhős időre számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, de kezdetben még derült tájak is lehetnek – írják előrejelzésükben. Főként a Tisza menti területeken valószínű gyenge eső, záporeső, de késő délután, este a Dunántúl nyugati részén is előfordulhat eső, esetleg havas eső vagy ónos eső.
Az északnyugati szél a délelőtt folyamán még élénk, néhol erős lesz, majd délutántól jelentősen mérséklődik a légmozgás.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között lesz, de késő estére -1 és +4 fok közé hűl le a levegő.