Időjárás hvg.hu 2016. január. 29. 08:55

Térkép: van, ahol ma is az ónos eső miatt figyelmeztetnek

Ködben úszik pénteken az ország, északkeleten az ónos eső miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Délután már azonban a napot is megpillanthatják a szerencsésebbek.

Az ország északnyugati csücskének kivételével szinte az egész országban a sűrű, tartós köd lesz a meghatározó pénteken. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahová nem hatolt el a csütörtöki tavasz sem, az ónos eső miatt is elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Országos Meteorológiai Szolgálat

Pénteken egyébként országszerte borús, ködös idővel indul a nap, délen is mindenütt erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet. A délnyugati országrész kivételével egyre több helyen alakul ki eső, zápor.

Késő délelőttől nyugat felől már felszakadozik a felhőzet, mind nagyobb területen kisüt a nap. A Tiszántúlon ugyanakkor estig felhős marad az ég, de kora délután arrafelé is megszűnik a csapadék.

Délelőtt a ködfoltok feloszlanak, majd az esti óráktól ismét többfelé köd képződik. Mérsékelt lesz a légmozgás.

A legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton és délen 5 és 10 fok között, másutt 3, 4 fok körül alakul. Késő estére sem kell tartani a fagyoktól, 0 és +5 fok közé hűl le a levegő

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.