Ma több fokkal hidegebb levegő érkezik, csütörtökön pedig kissé melegebb és nedvesebb levegőt hoz egy nyugat-európai ciklon – jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
A kedden átvonuló hidegfront mögött szerdán úgynevezett hátoldali helyzetre számíthatunk, száraz, több fokkal hidegebb levegő áramlik fölénk – közölte az OMSZ.
Hozzátették, csütörtökön előbb egy köztes anticiklon, majd a nyugat-európai ciklon előoldalán érkező kissé melegebb és nedvesebb levegő alakítja a Kárpát-medence időjárását.
Csütörtökön eleinte sok napsütésre számíthatunk változó vastagságú fátyolfelhőzet és kevés gomolyfelhő mellett, majd késő délután északnyugaton, nyugaton megvastagszik a felhőzet, és estefelé ott eső, zápor is előfordulhat már.
A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul, talaj menti fagy több helyen is lehet! A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között lehet.
Pénteken szórványosan várható eső, zápor, néhol zivatar is előfordulhat. A szél kezdetben délnyugati lesz, majd egyre többfelé nyugatira, északnyugatira fordul, és helyenként megerősödik.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet északon 13 és 18, délen 18 és 22 fok között valószínű.