Időjárás MTI 2014. szeptember. 01. 06:49

Felhőszakadás miatt adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy megyében és a fővárosban sok esőre figyelmeztet a meteorológia.

Két nyugati megyében másod-, kilenc megyében és a fővárosban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a várható jelentős mennyiségű csapadék, illetve a felhőszakadás veszélye miatt hétfőn. Az Országos Meteorológiai Szolgálat által veszélyjelzés szerint 24 óra alatt több mint 30 milliméter eső hullhat Vas és Zala megyében. Ezért ezeken a területeken másodfokú figyelmeztetés van érvényben. A közlemény szerint a várható jelentős mennyiségű csapadék miatt Győr-Moson-Sopron, Somogy és Veszprém megyében elsőfokú a figyelmeztetés. 

MTI/Máthé Zoltán

Emellett Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Veszprém, Zala és Pest megyére, valamint Budapestre a felhőszakadás miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Ezeken a területeken arra kell készülni, hogy az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt is lehullhat 25-30 millimétert meghaladó csapadék. 

Hétfőn a délelőtti órákig, majd átmeneti szünetet követően a délutáni óráktól estig az ország középső harmadán – Dunántúl keleti része, Duna-Tisza köze térsége – elszórtan fordulhat elő zivatar, amelyet néhol jelentősebb mennyiségű csapadék, illetve kisebb eséllyel viharos, óránként 60-70 kilométeres széllökés kísérhet. Hétfő éjszakáig a Dunántúl délnyugati, nyugati harmadán többfelé várható eső, zápor, esetleg egy-két helyen zivatar, amelyből nagy területen hullhat összességében jelentős mennyiségű csapadék – tették hozzá.

Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 15-22, a Dunától keletre 23-30 Celsius-fok között várható, a Tiszántúlon lesz a legmelegebb. Késő este nyugaton 14-18, másutt 19-23 fok között alakul a hőmérséklet.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.