2014. január. 13. 05:01 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. január. 13. 08:12 Időjárás

Eltűnik a nap az égről az ország nagy része felett

Valamennyire csökken a hőmérséklet a héten, de alapvetően folytatódik az évszakhoz képest enyhe idő. A nap viszont sok helyen eltűnik, sőt, akad, ahol ónos eső, havas eső jöhet.

Hétfőn az ország nagyobb részén még számítani lehet többórás napsütésre, ugyanakkor a nap második felében egyre több helyen növekedni kezd az alacsonyszintű rétegfelhőzet, este már többfelé lesz erősen felhős az ég – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Csapadék azonban ekkor sem lesz, és többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5, 10 fok között alakul, délnyugaton lehet kicsit melegebb is. Késő estére -2, +4 fok közé hűl a levegő.

Kedden nyugat felől erős felhősödés kezdődik, reggel északon kisebb eső, ónos eső kialakulhat, délutántól pedig nyugaton fordulhat elő eső – tette hozzá az idokep.hu meteorológiai portál. Helyenként megélénkülhet a délkeleti szél, hajnalban -3 és +3, délután 3 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Szerdán erősen felhős, borongós idő mellett többfelé kialakulhat eső, az északi tájakon délutántól esetleg havas eső sem kizárt. Enyhébb lesz a hajnal, délután 1-8 fok várható. A Dunántúlon északnyugatira fordul a szél.

Csütörtökön és pénteken sok lesz felettünk a felhő, de inkább csak az északi tájakon alakulhat ki elszórtan kisebb eső. Pénteken a Dunántúlon többfelé megerősödhet a délkeleti szél. Folytatódik az évszakhoz képest enyhébb idő.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.