Időjárás MTI 2013. szeptember. 26. 15:07

Talajmenti fagy, köd: 20 fok alatt marad a hőmérséklet hétvégén

A hétvégén napos időre és esőre egyaránt számítani lehet. Helyenként talajmenti fagy és köd is várható, a nappali maximumok várhatóan mindenütt 20 Celsius-fok alatt alakulnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Pénteken az ország délnyugati harmadán erősen felhős lesz az ég, nyugaton és délen eső, zápor is valószínű. Másutt változóan felhős, többnyire napos időre lehet számítani. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű, de főként Nógrád és Heves megyében, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén nyugati felén a szélvédett, derült területeken talajmenti fagyra is készülni kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 13 és 17 fok között alakul.

Szombaton az éjszaka képződő pára-, illetve ködfoltok csak lassan oszlanak fel, de legfeljebb jelentéktelen szitálás fordulhat elő. Emellett általában több órára kisüt a nap, de délnyugaton, nyugaton helyenként beborul az ég. A minimumhőmérséklet általában 5 és 10 fok között alakul, de a kevésbé felhős, mélyebben fekvő helyeken hidegebb is lehet. A nappali maximumok várhatóan 14 és 19 fok között alakulnak.

Vasárnap a nyugati és a déli országrészben jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, ott több helyen fordulhat elő eső. Másutt több-kevesebb napsütés várható, a legtöbb északkeleten. A leghidegebb órákban nagyrészt 6 és 13 fok között alakul a hőmérséklet, de az Északi-középhegység völgyeiben és az Alföldön helyenként ennél hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.