Borús, szeles lesz az ősz első hétfője
Napközben eső nem várható, 18-22 fok lesz.
Hétfő reggel a változóan felhős idő mellett legfeljebb északon és délnyugaton még gyenge eső, egy-egy futó zápor elszórtan kialakulhat. Északnyugaton többfelé megélénkül az északnyugati szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 9 és 14°C között alakul - közölte az Időkép.
Napközben változóan felhős időben lesz részünk, de északnyugaton erősebben megnövekszik a felhőzet, de csapadék nem valószínű. Többfelé élénk, a Dunántúl északi felén erős lesz az északnyugati szél. A legmagasabb hőmérséklet 18 és 22°C között alakul.
Kedden reggel többfelé lesz erősen felhős, borult az ég, kisebb eső északnyugaton, egy-egy zápor pedig inkább északkeleten előfordulhat. Többfelé élénk, illetve erős lesz az északnyugati, nyugati szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 11 és 16°C között alakul.