Műértő Műértő 2020. március. 05. 10:00

Power 50 – A Műértő magyar erősorrendje

A Műértő 2011-ben közölte első alkalommal a hazai művészeti színtér ötven legbefolyásosabbnak ítélt szereplőjének listáját, a Magyar Power 50-et. Kialakításában a legismertebb hasonló nemzetközi projekt, az ArtReview tavaly novemberben 18. alkalommal kiadott Power 100-as rangsorának készítésében alkalmazott gyakorlatot követtük. A lista a hagyományteremtés szándékával született, s hogy rendre élénk visszhangot kelt, vitákat és egyéb, mások által összeállított rangsorokat is generál – természetes, és nem ellentétes szándékainkkal.

Az eltelt évek eredményeképpen mind többen értik, hogyan készül a Magyar Power 50 rangsora, és miért érdemes figyelni rá akkor is, ha nem tekinthető kőbe vésett igazságnak. Tudatában vagyunk annak, hogy a mérhető, számszerűsíthető kritériumok hiánya miatt a lista – a mai magyar képzőművészet és a műkereskedelem egészét jól reprezentáló zsűri összetétele mellett – sem lehet objektív; egyszerre veendő komolyan, és fogható fel játékként.
Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a Power 50 nem életműveket mér, hanem egy adott esztendő – jelen esetben a 2019-es év – szakmai teljesítményeit veszi figyelembe, és a színtérre gyakorolt hatás súlyát, nem pedig annak irányát, milyenségét igyekszik értékelni.
A rangsorokból hosszabb távon értékes kordokumentum áll össze, és az évről évre bekövetkező változások, hangsúlyeltolódások nyomon követése fontos következtetések levonását teszi lehetővé. Erre tett kísérletet ötéves elemzésünk a Műértő 2016 márciusi számában.
Az összehasonlíthatóság miatt fontos, hogy a 25 tagú zsűri összetételében csak elkerülhetetlen változások legyenek. Ezért örülünk annak, hogy az ArtReview-tól átvett „játékszabályoknak” megfelelően titkos összetételű zsűri tagjai – két személycserétől eltekintve – idén is igent mondtak felkérésünkre. Ezúttal is rövid indoklást kértünk tőlük saját listájuk első öt helyezettjéhez. Ebben az évben 247 személyre érkezett szavazat – harminceggyel kevesebbre, mint tavaly –; a sorrend most is az egyes zsűritagok listáján elért helyezéseknek megfelelő pontszámok egyszerű összeadásával alakult ki.
Mivel a rangsor első tíz helyezettjének pozíciója – többségében évekre visszamenőleg is – meglehetősen stabilnak bizonyult, ezért 2015-ben úgy döntöttünk, hogy a továbbiakban minden évben az aktuális lista kínálta új szempontok alapján választjuk ki azt az öt szereplőt, akikről rövid portrét közlünk.

Műértő

1

Maurer Dóra (5) képzőművész

1898

2

Baán László (1) főigazgató, Szépművészeti Múzeum–Magyar Nemzeti Galéria, miniszteri biztos, Liget Budapest

1662

3

Fabényi Julia (2) főigazgató, Ludwig Múzeum, kollégiumi tag, NKA

1599

4

Spengler Katalin és Somlói Zsolt (3) műgyűjtők

1290

5

Pados Gábor (4) galériatulajdonos, műgyűjtő

1058

6

Pőcze Attila (9) galériatulajdonos

970

7

Mélyi József (8) kurátor, kritikus, egyetemi oktató, MKE

943

8

Sasvári Edit (6) művészettörténész, Kassák Múzeum

922

9

Bak Imre (27) festőművész

827

10

Küllői Péter (13) bankár, elnök, Bátor Tábor Alapítvány

819

11

Fehér Dávid (10) kritikus, művészettörténész, Szépművészeti Múzeum

778

12

Nagy Gergely (12) főszerkesztő, Artportal

713

13

Valkó Margit (7) galériatulajdonos

712

14

Petrányi Zsolt (11) művészettörténész, MNG Jelenkori Osztály

618

15

Bencsik Barnabás (18) kurátor, Glassyard Gallery

561

16

Szegedy-Maszák Zsuzsanna (35) művészettörténész, Budapest Galéria, szerkesztő, Balkon

527

17

Százados László (17) művészettörténész, MNG, szerkesztő, Balkon

522

18

Somogyi Hajnalka (22) kurátor

486

19

Kieselbach Tamás (20) műkereskedő

477

20

Ledényi Attila (14) kommunikációs szakember, igazgató, Art Market Budapest

457

21

Róka Enikő (31) igazgató, BTM Fővárosi Képtár

448

22

Deák Erika (23) galériatulajdonos

436

23

Topor Tünde (29) főszerkesztő, Artmagazin

432

24

Székely Katalin (28) kurátor, művészettörténész, Centrális Galéria

424

25

Keserü Ilona (16) képzőművész

420

26

Hegyi Dóra (26) művészettörténész, tranzit.hu

410

27

Szegő György (32) művészeti igazgató, Műcsarnok

389

28

Andrási Gábor (25) főszerkesztő, Műértő

380

29

György Péter (40) esztéta, intézetvezető, ELTE BTK

363

30

Molnár Annamária (24) galériatulajdonos

355

31

Gulyás Gábor (15) múzeumigazgató, Ferenczy Múzeumi Centrum, Szentendre

348

32

Horányi Attila egyetemi oktató, MOME, elnök, AICA magyar tagozat

347


Nemes Csaba (50) képzőművész

347

34

Kürti Emese (34) művészettörténész, Artpool

345

35

Virág Judit (41) műkereskedő

321

36

Pilinger Erzsébet és Hans Knoll (38) galériavezető és galériatulajdonos

310

37

Szoboszlai János (33) művészettörténész, tanszékvezető, MKE

305

38

Fenyvesi Áron (19) kurátor, művészettörténész, acb Galéria

296

39

Kőrösi Orsolya (21) igazgató, Capa Központ

294

40

Radák Eszter (36) festőművész, rektor, MKE

293

41

András Edit (46) művészettörténész

280

42

Szalai Borbála művészettörténész, kurátor, Trafó Galéria

273

43

Kaszás Tamás (30) képzőművész

269


Ladik Katalin (39) költő, performer, képzőművész

269

45

Koroknai Edit ügyvezető igazgató, MODEM, Debrecen

245

46

Timár Katalin (37) művészettörténész, Ludwig Múzeum

205

47

Csörgő Attila (48) képzőművész

189

48

Waliczky Tamás képzőművész, egyetemi oktató, City University of Hong Kong

185

49

Hornyik Sándor művészettörténész, MTA BTK Művészettörténeti Intézet

179

50

Szipőcs Krisztina (42) művészettörténész, Ludwig Múzeum

173

*Összpontszám. Az 1. hely 100 pont, a 2. 80 pont, a 3. 60 pont, a 4. 55 pont, az 5. 50 pont, a 6. 45, a 7. 44 pont. A 8.-tól egyesével csökken, az 50. hely 1 pontot ér. Zárójelben a tavalyi 50-es listán elért helyezés.