Törzsekben élő lényekként hajlamosak vagyunk a világot a mi és ők megkülönböztetés szerint látni. Amint valaki különbséget tesz köztünk és közöttük, megteremti a terepet a sztereotípiák, az előítéletek, a megkülönböztetés és az ezt követő racionalizálás számára.

Ez a csoportvédő mechanizmus és az ebből eredő sajátcsoport-elfogultság egy olyan biológiai túlélési mechanizmus, amely arra sarkall bennünket, hogy saját rokonainkat és törzsünk tagjait részesítsük előnyben, és óvakodjunk a kívülállóktól. Az előítéletek négy alapvető szociálpszichológiai oka létezik:

- gazdasági és politikai verseny vagy konfliktus,
- áthelyezett agresszió,
- a státusz vagy önkép megőrzése,
- konformitás a meglévő társadalmi normákkal.

Ezek az okok nem zárják ki egymást – sőt akár egyszerre is felléphetnek –, de mindig hasznos fontossági sorrendet felállítani közöttük, mert bármiféle javaslattal állunk is elő az előítéletek csökkentésére, ez nagyban függ majd attól, hogy melyik a fő kiváltó ok. A következőkben a gazdasági és politikai versengés, valamint az áthelyezett agresszió okozta előítéleteket fejtjük ki bővebben.

Gazdasági és politikai versengés

Az előítéletek hátterében gyakran gazdasági és politikai erők állnak. E felfogás szerint, mivel az erőforrások korlátozottak, az uralkodó helyzetben lévő csoport egy kisebbségi csoport kihasználásával tehet szert valamilyen anyagi előnyre. Az előítéletes attitűdök általában akkor erősödnek fel, amikor a csoportok egymást kizáró célokat tűznek maguk elé, s emiatt konfliktusba kerülnek. Ez egyaránt igaz gazdasági, politikai vagy ideológiai jellegű célokra.

Így az elmúlt száz évben a fehér amerikaiak már gyűlölték a zsidókat, a japánokat, a németeket, az íreket, az irániakat, a mexikóiakat és sok más honfitársukat, attól függően, hogy a vádak szerint akkor éppen melyikük lopta el a munkahelyeinket. John Dollard egyik klasszikus korai kutatása során egy kis iparvárosban kutatta az előítéletességet, s azt találta, hogy bár kezdetben nem volt érzékelhető előítélet az akkoriban betelepedő németekkel szemben, ahogy fogyni kezdtek a munkahelyek, úgy fokozódott az előítéletesség.

De vad kilengéseket produkáltak a 19. század folyamán az Egyesült Államokban a kínai bevándorlókkal szembeni attitűdök is, és ez jórészt a gazdasági versenyben bekövetkezett változások számlájára írható. Amikor a kínaiak megpróbáltak aranyat bányászni Kaliforniában, azzal versenyre keltek azokkal a fehérekkel, akik tömegével érkeztek az államba a gyors meggazdagodás reményében. „Romlottak és gonoszak […] faragatlan, durva fickók […] vérszomjasak és embertelenek”, lehetett hallani róluk. De alig egy évtizeddel később, amikor hajlandóak voltak vállalni a veszélyes és fáradságos munkát a kontinenst átszelő vasút építésén – olyan munkát, amelyet a fehér amerikaiak visszautasítottak –, akkor máris józan, szorgalmas és törvénytisztelő embereknek látták őket.

Miután azonban elkészült a vasút, megint egyre kevesebb lett a munkahely; majd amikor véget ért a polgárháború, a leszerelt katonák is elárasztották az amúgy is szűkös munkaerőpiacot. Ezt azonnal követte a kínaiakkal szembeni negatív hozzáállás erősödése. A sztereotípia ismét változott, s a kínaiakból megint bűnöző, cselszövő, ravasz és ostoba népség lett.

Ma is egyre nőnek az ellenséges érzések a mexikóiakkal szemben – vagy bárkivel szemben, akikről tévesen úgy gondolják, hogy a fehér amerikaiak munkahelyeiért szállnak versenybe. Az adatok értelmezése azonban nem teljesen egyértelmű, mivel a versengés változója egyes esetekben összefonódik más tényezőkkel, így az iskolai végzettséggel, a családi háttérrel, az írástudás szintjével és a munkahelyi készségekkel.

Áthelyezett agresszió − a bűnbakképzés elmélete

HVG Könyvek

Az agressziót részben a frusztráció és más averzív állapotok, például a fájdalom vagy az unalom okozzák. A frusztrált emberekben erős a késztetés, hogy szembeforduljanak a frusztrációjuk okával. Gyakran azonban az ok, ami kiváltja a frusztrációt, túl nagy vagy túl homályos ahhoz, hogy közvetlenül tudják megtorolni a sérelmet. Ha például tömeges munkanélküliség van, ki ellen fordul majd a frusztrált, munkanélküli munkás? A gazdasági rendszer ellen? A rendszer túl nagy és túl személytelen. Emiatt a munkanélküli munkás megpróbálhat egy olyan személyt vagy csoportot találni, akit vagy amelyet hibáztathat.

Az ókorban a zsidóknak volt erre egy jó megoldásuk. Az Engesztelés Napján a pap egy kecske fejére tette a kezét, majd felsorolta népe bűneit, s ezzel szimbolikusan áttette a bűnt és a gonoszságot a népről a kecskére. A kecskét ezután kiűzték a pusztába, amivel a közösség megtisztult bűneitől. Ezt az állatot bűnbaknak nevezték. A modern korban a bűnbakképzés kifejezést arra a folyamatra használják, amikor másokat, ártatlan – és hatalom nélküli – embereket hibáztatunk a bajainkért.

A globalizáció során kiszervezték a munkánkat? Az infláció megcsapolta a bankszámlánkat? Ezt nem tudjuk leverni sem az elnökön, sem a gazdasági rendszeren, de bűnbakot találhatunk. A történelem során az áldozatokat azonban nem a pusztába száműzték, hanem kegyetlenül megkínozták vagy akár meg is ölték. A náci Németországban a zsidók lettek a bűnbakok; a 19. században, Kaliforniában a kínai bevándorlók; a déli vidéki Amerikában a feketék.

Laboratóriumi kísérletek azt mutatják, hogy az egyének, különösen, ha frusztráltnak érzik magukat, olyan csoportokra hárítják át az agressziót, amelyek nem örvendenek közszeretetnek, szem előtt vannak és viszonylag gyengék. Bár az áthelyezett agresszió nyomán önmagától is kialakulhat a külső csoportokkal szembeni rossz bánásmód, ennek formája azonban már a társadalmi kontextustól függ, azaz hogy mit enged meg vagy hagy jóvá a saját csoport. Az afroamerikaiak lincselése és a zsidók elleni pogromok például csak akkor következtek be, amikor a domináns kultúra vagy szubkultúra jóváhagyta az erőszakos cselekedeteket, sőt egyenesen bátorította ezeket.

A normák létfontosságúak. Az emberek számos előítéletet táplálhatnak magukban, de ezeket kordában tartják, ha a társadalmi szabályok az udvariasságot és a jóindulatot hangsúlyozzák. Ezzel szemben egy lázító politikus vagy prédikátor arra tüzelheti követőit, hogy hágják át ezeket a szabályokat, arra buzdítják őket, hogy fenntartások nélkül, akár ocsmány módon is engedjék szabadjára, bármiféle előítélet él is bennük. Így cselekszenek a demagógok, azok a politikai vezetők, akik az emberek előítéleteit, félelmeit és ellenszenvét kihasználva törnek a hatalomra, és ezeket az érzéseket bűnbakokra – kisebbségi csoportokra, külső „ellenségekre” – hárítják, s őket teszik meg minden probléma forrásának.

1949-ben két szociálpszichológus számos beszédet elemzett, amelyet a történelem során mondtak el a demagógok. Üzeneteikben feltűnő szabályszerűséget találtak:

• Kijátszottak benneteket. Társadalmi pozíciótok önhibátokon kívül került veszélybe.
• Általános összeesküvést szőnek ellenünk, a rendszert kijátsszák velünk szemben.
• A hozzánk hasonló őszinte és tisztességes embereknek mindig a balek szerepe jut.
• Ellenségeink alacsonyrendű állatok: csúszómászók, rovarok, baktériumok.
• Nem bízhatunk meg a külföldiekben, elveszik a munkánkat.
• Jelenlegi kormányunk korrupt, nem bízhatunk benne. A polgári szabadságjogok egy „őrült szabadosságai”.
• Katasztrófa közeleg. A végzet már az ajtón kopogtat. Az őszinte szívű emberek vezérre várnak. Íme, itt vagyok én! Majd én eltakarítom ezt a szeméttelepet!
• Mindenki ellenem van − a sajtó, a zsidók, a bűzös bürokraták mindent elkövetnek, hogy elhallgattassanak. Az ellenség az életemre tör, de Isten megóv engem. Én foglak vezetni benneteket.

Ezt 1949-ben írták! De ezek a kijelentések egy sor közelmúltban tartott választáson köszöntek vissza világszerte. A demagógok akkor jelennek meg, amikor felüti fejét a szorongás és a bizonytalanság, és leginkább azokat szólítják meg, akik úgy érzik, hogy magukra hagyták őket vagy elvesztették korábbi társadalmi státuszukat.

A képzetlen fehér férfiak például azután vesztették el lehetőségeiket, hogy a gazdaság egyre inkább tudásalapúvá vált, és az automatizálás és a globalizáció csökkentette a meglévő gyári munkahelyek számát. Az ilyen embereket lelkileg megnyugtatja, ha azt hallják a demagógok szájából, hogy a rendszert rossz irányba viszik, és ennek ők a kárvallottjai – kudarcuk sem az ő hibájuk, azt a jólétüket és biztonságukat fenyegető külföldiek és bevándorlók okozzák.

A fenti cikk Elliot és Joshua Aronson A társas lény című könyvének szerkesztett részlete.

Miért gondoljuk, hogy kevésbé vagyunk elfogultak, mint mások? Hogyan válhat egy becsületes ember korrupttá? Miért keresünk bűnbakokat? A szociálpszichológia alapművének tekintett könyv bővített kiadása – amelyet Elliot Aronson a fiával írt – összefoglaló a társadalom-lélektan legizgalmasabb jelenségeiről. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.