Félelmeinket alapvetően három nagy csoportra oszthatjuk: ősi vagy evolúciós félelmek; egyéni, tanult félelmek; és a technikai-társadalmi környezet által generált félelmek. A velünk született félelmeink evolúciósan fejlődtek ki, és az ősembernél ugyanúgy megvoltak, mint nálunk. Részlet Belső Nóra pszichiáter Félelem, szorongás, pánik című könyvéből.
Mindenkiben van egy természetes viszolygás a magasságtól, szűk helyeken, bizonyos hangok hallatán, villámláskor vagy vadállatok, rovarok, csúszómászók közelében, és veszélyesnek ítélt helyzetekben, például a hullámvasúton. Ilyen szituációkban a legtöbb embernél akkor is megjelenhet bizonyos fokú félelem, ha még nem rendelkezik róla tapasztalattal.
Modern világunkban igen sok az ősi félelmeinket provokáló helyzet, ezeket maga az ember hozta létre. Hidak, alagutak, liftek, üvegpadlós teraszok, nagy sebességű járművek: olyan emberi alkotások, amelyek jelentősen különböznek a természetes ősi életterünktől, és magukban hordozzák a veszély lehetőségét, vagy legalábbis arra emlékeztetik az embert. Magamon is tapasztaltam már, hogy nehezemre esik átmenni olyan helyeken, amelyek üvegaljzatán keresztül le lehet látni a mélységbe. Azért nem tanultam meg jól síelni, mert bizonyos sebességnél megjelenik bennem a kontroll elvesztésétől való félelem.
A legtöbb evolúciós félelem az egyén és a faj fennmaradását szolgálja. Idetartoznak az ember legfontosabb szükségleteinek kielégítetlenségével, biztonságérzetének elvesztésével kapcsolatos félelmek is, mint a félelem az éhezéstől, a megtámadástól, a kirekesztettségtől, az egzisztenciális ellehetetlenüléstől. Ezek a félelmek tehát normálisak. Gond akkor van, ha olyan mértékűek, hogy az már megnehezíti az egyén életét.
Az evolúciós félelmek apró csírái tehát minden emberben megvannak. Ki ne félne a betegségektől, az öregedéstől, szeretteinek elvesztésétől, a haláltól? Az persze egyéni, hogy ebből mennyi tudatosul bennünk. Van, aki egész életében retteg a betegségektől, ezért egészségesen él, táplálkozik, másnak az öregedés a mumus, ezért vagyonokat költ örök fiatalságot ígérő holmikra. Sokan bizonytalanok a döntéseikben, mert a következményektől való félelmük gátolja őket. Egészséges esetben az ember megtanulja kezelni vagy elfogadni az elkerülhetetlen dolgokat: előbb-utóbb mindenki átél betegséget, mindenkinek ketyeg az óra, lassanként eltávoznak mellőle, és egyre tudatosabban cselekszik annak érdekében, hogy az történjen, amit szeretne.
Öröklött félelmünk az is, hogy tartunk az ismeretlentől, az újdonságoktól, az olyan dolgoktól, amelyekről kevés az információnk. Különös, hogy ennek ellenére az emberiség története másról sem szól, csak a felfedezésről, az eszközök, a technika, a létforma és az eszmék állandó megújulásáról. Az ember feltalál, kitalál dolgokat, majd rögtön észreveszi, hiszen erre van kihegyezve, hogy azok veszélyesek is lehetnek. Egy ideig a félelmek fogalmazódnak meg, majd jön az elfogadás és a haszon megismerése, élvezete.
Ha csak az elmúlt ötven évet nézzük: kezdetben számtalan félelem fogalmazódott meg a különféle informatikai rendszerek, a mobiltelefon, az internet vagy az űrkutatás megjelenésével kapcsolatban, továbbá a vírusok vagy akár az agykutatás eredményeinek megismerésével szemben. Általános volt a vélekedés, hogy ezek megváltoztatják az embereket, kiszolgáltatottá teszik őket, a „való világgal” nem összeegyeztethető pályára terelik az ifjúságot, vagy, hogy az emberiség jövőjét előbb-utóbb veszélyeztetni fogja a technológia, egy járvány vagy az agy manipulálhatósága.
Tény, hogy egy pusztító járvány előfordulásának mindig is megvolt a kockázata, és ez sajnos be is következett – de azért a Covid–19 ellen egy éven belül meglett a vakcina! A feketehimlőben és a spanyolnáthában viszont folyamatosan haltak meg emberek. Az oltásoktól sokan félnek, annak ellenére, hogy a korábbi halálos járványokat éppen az oltásoknak köszönhetően lehetett elfelejteni. Ennek a félelemnek egy része az ismeretlen hatástól, esetleges betegségtől való félelem, de nagyobb hányada a gerjesztett, összeesküvés-elméleteken alapuló félelmek sorozata.
Minden technikai, technológiai újdonságra igaz, hogy a veszélyt nem maga az újítás jelenti, hanem az ember, aki rosszul használja fel. Mit tettünk volna a járvány idején, ha nem lett volna birtokunkban számtalan eszköz, amelyek segítségével tovább folyhatott az oktatás, sokak számára a távmunka, és még az élelemhez jutás is megoldottá vált? Az egészségügyi ellátásban is meghonosodott a régóta kívánatos telemedicina az alapellátásban, de részben a szakellátásban is.
Nekem is sok páciensem ezt a formát választotta. Megjegyzem, a személyes találkozás atmoszféráját nehéz online megteremteni, de amikor a helyzet azt kívánja, a semminél jobb. Korábban csak a hátrányokat fogalmaztuk meg, mert megszoktunk egy működési rendet és keretet, pedig csak rajtunk múlt, hogy haladjunk a korral, és kidolgozzuk a megfelelő, páciens és orvos számára is komfortos formát. Kényelemből nem siettünk. Most a járvány besegített.
Persze időnként azért előfordul, hogy a technikai újításokkal kapcsolatos ellenérzéseknek van alapjuk. Valóban lehet veszélye annak, hogy tudatos emberi beavatkozással bizonyos technológiák akár ellenünk is felhasználhatók. Lehet ez terrortámadás, gazdasági vagy politikai cél érdekében történő befolyásolás, megfélemlítés, megfigyelés vagy csupán figyelemelterelés.
A mai kor embere annyi krimit, kémfilmet, akciófilmet néz, hogy nem csoda, ha saját életét is veszélyesnek látja, és sokakban erősödik a hétköznapi paranoia. Elhiszik, hogy őket is figyelik telefonon, laptopon keresztül, ártani akarnak nekik, információkat gyűjteni róluk. Ez utóbbi annyiból igaz is, hogy a fogyasztói társadalom gazdasági növekedése a fogyasztói szokásokról gyűjtött információkon alapul. Ma már mindennapos, hogy olyan hirdetések ugranak fel a böngészés során, amelyek személyesen nekünk szólnak, hiszen a világhálón digitális nyomokat hagyunk magunk után: keresések, vásárlások, levelezések formájában. Egyéni szinten tehát meg kell tanulnunk tudatosan bánni a technikai eszközökkel, hogy előnyeiket biztonsággal élvezhessük.
A világ talán kevésbé veszélyes, mint régen, mégsem így éljük meg. Tudni kell, hogy veszélyforrás valójában bármi lehet, amit agyunk, illetve a tudatunk annak ítél meg. Így aztán félni is bármitől félhetünk, amiről nincs kellő vagy pontos információnk ahhoz, hogy veszélytelennek minősítsük. Valamikor a tűz „megszelídítése” jelentette a kihívást, ma az élet kényelmesebbé és hosszabbá tétele. A tudomány minden ismeretlenre magyarázatot keres, így csillapítva a szekularizálódott ember félelmét a saját élete értelmetlenségének gondolata miatt.
Létezésünk eredetét és értelmét keressük a sejtekben zajló folyamatok megismerésével ugyanúgy, mint a világűr felfedezése által. Az eredet és az értelem megtalálása magyarázatul szolgálhatna az emberiség talán legfőbb evolúciós félelmére és kérdésére: miért véges az életünk, miért halunk meg? Ha megtudnánk, honnan jöttünk és hová tartunk, akkor talán a halál csak egy történés lenne a végtelen létezésben.
A fenti cikk Belső Nóra Félelem, szorongás, pánik című könyvének szerkesztett részlete. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.