Amint a gyerekek elég nagyok lesznek, hogy a szülők figyelméért versenyezzenek, a testvérek közti rivalizálás a családi élet részévé válik. Tizenéves korban mindez fokozódhat, ha elkezdik összehasonlítani a sikereiket, önmagukat pedig a másikhoz viszonyítva határozzák meg.
A kamaszkori konfliktusok komolyabbnak tűnnek, mert gyermekeink már nagyobbak, önfejűbbek, jobban odaszólnak. A kisebb testvér zokon veszi, hogy a nagyobbnak mindent szabad, a nagyobb pedig úgy érzi, a kisebb többet megengedhet magának, mint ő annak idején, és lekezelően beszél a „kicsivel”.
Fontos, hogy egyformán érezzék a szeretetünket, mert ha az egyik folyamatosan mellőzve érzi magát, abból egy egész életre szóló neheztelés alakulhat ki.
A szituáció
Amikor rászólunk, mert hozzávágott egy könyvet a testvéréhez, azzal vádol minket, hogy a testvére a kedvenc.
Ezt gondolhatjuk erről
Azonnal vissza szeretnénk utasítani a vádat. Úgy érezzük, nem fair, hiszen megérdemelte a szidást. Még ha nincs is kedvencünk, lelkiismeretfurdalást érzünk, hiszen néha tényleg jobban kedveljük azt, akivel egyszerűbb az élet.
Mi járhat a gyerek fejében?
Tudja, hogy ha kivételezéssel vádol meg minket, az eltereli a figyelmet az ügyről, ezért nagyobb eséllyel meghátrálunk, és nem szidjuk meg.
Ha mindkét testvér középiskolás, könnyebben összehasonlítják a tanulmányi eredményeiket, sikereiket például a zene vagy a sport területén, ami elmérgesítheti a konfliktust.
Ha úgy érzi, a testvére „a sportos” vagy „az okos”, magának más szerepet tulajdonít. Amikor tehát a másikat dicsérjük, azt magára nézve kritikának érzékeli, pedig egyáltalán nem annak szántuk.
Ha tényleg azt gondolja, a testvére a kedvencünk, arra következtethet, hogy ő sosem lesz elég jó. Ezért még ellenségesebb lesz vele, ami újabb veszekedéseket szül.
Hogyan reagáljunk az adott helyzetben?
Gondoljuk át, hogyan értelmezik a kamaszok, amit mondunk vagy teszünk, figyelembe véve, hogy a kivételezés legapróbb jelére is érzékenyek.
Ne védekezzünk, inkább értelmezzük a kivételezéssel kapcsolatos megjegyzését. „Úgy hangzik, mintha azért nem tartanál fairnek, mert konkrétan arról beszélek, amit csináltál.”
Amint lehiggad, kérdezzük meg, miért húzta fel magát. De ha lehet, inkább rendezzék el az ügyet maguk között, és csak akkor avatkozzunk be, ha kell.
Világosan lássák, hogy mindent megteszünk értük, és egyformán szeretjük őket. Figyeljük meg, tudat alatt nem vagyunk-e elfogultak a „kezelhetőbb” gyerekkel.
Mire figyeljünk hosszú távon?
Először is vegyük figyelembe a korukat. A nagyobb testvér, aki régebben segített a kisebbre vigyázni, most úgy érzi, joga van irányítgatni, és ez dühíti a kisebbet, aki viszont szeretné, ha emberszámba vennék. Kutatások szerint az elsőszülöttek jobban azonosulnak a szülők értékrendjével, és a felnőttek „kezelhetőbbnek” látják őket. Mindegyikük véleményét azonos mértékben vegyük tekintetbe.
Beszéljünk négyszemközt is. Ha egyikük gyakran jegyzi meg, igazságtalanul bánunk vele, lehetséges, hogy nem kap elég figyelmet. Szánjunk időt csak rá, vonjuk be néhány döntésbe, hogy érezze, számít a véleménye. Ha szoros a kapcsolatunk, könnyebben dolgozza fel és fejezi ki az érzéseit, és nem a testvérén áll bosszút.
Javasoljuk, hogy nélkülünk is csináljanak együtt jó dolgokat, például menjenek kirándulni vagy tervezzenek közös programokat.
Rossz hallgatni a testvérek közti viszályokat, mégis ebből tanulnak meg tárgyalni, kompromisszumot kötni, konfliktust kezelni. Vegyük észre, ha sikerül megoldaniuk egy problémát, és dicsérjük meg őket.
A fenti cikk a Mi jár a kamasz fejében? című könyv szerkesztett részlete.
Az Angharad Rudkin könyvében szereplő több mint 100 mindennapi helyzet segítségével megtudhatjuk, mit tegyünk, amikor gyerekünk ránk csapja az ajtót, és hogyan kezeljük például az online biztonságával, a szorongásával, az iskolai teljesítményével és a szexualitásával kapcsolatos kérdéseket. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.