Az elmúlt egy évben a világ a koronavírus következményeit próbálja feldolgozni, amelyek közül az egyik szinte biztosan alapjaiban rengeti meg milliónyi ember munkavégzési szokásait. Akik a koronavírus miatti korlátozások következtében kénytelenek voltak otthonról dolgozni, és így ízelítőt kaptak a rugalmas, távoli munkavégzésből, aligha fognak majd megadóan visszatérni a hagyományos irodai felálláshoz, mivel megtapasztalták, mennyi mindent meg tudnak valósítani kevés vagy semennyi ingázással, miközben jóval nagyobb befolyásuk van az életükre, mint eddig bármikor.

Ha egyedül dolgozunk, több lehetőségünk van változtatni, és olyan életet kialakítani, amelyre igazán vágyunk, amelyet élveznénk. Amikor problémák merülnek fel – gyakorlati, viselkedésbeli vagy épp a körülményekből adódó gondok –, akkor szabadabban meg tudjuk oldani őket. Olyan mozgásterünk van, amilyenről a hagyományos formában dolgozók legfeljebb csak álmodhatnak, és akár felismerjük, akár nem, mindannyiunknak jelentős tartalékai vannak rezilienciából és bátorságból, amire bízvást számíthatunk.

Az általam megismert önfoglalkoztatók mindegyike rajongásig szereti azt, amit és ahogyan dolgozik, és egyikük sem változtatna azon, amit csinál. Alex Hannaforddal például tizenkilenc éves gyakornokként, az Evening Standard tematikus összeállításokkal foglalkozó csapatának tagjaként ismerkedtem meg. Alex akkoriban kezdő újságíró volt. Most Texasban él, egy díjnyertes, megtörtént bűnügyekkel foglalkozó podcastot készít, emellett több országban is jegyzett szabadúszó cikkíró. Szakmája iránti lelkesedése ma is határtalan: telefonon is átjött, hogy még mindig alig hiszi el, hogy ez lehet a foglalkozása.

És ami a legjobb…

Az önfoglalkoztatók 10 százalékkal elégedettebbek a munkájukkal, mint az alkalmazottak, és ez még az alacsonyabb jövedelmű szakmák esetében is igaz. Bár az eseti munka világát gyakran azonosítják a biciklis futárokkal és az Uber-sofőrökkel, a valóság ennél sokkal árnyaltabb, hiszen számos szabadúszó és egyedül dolgozó alkalmi munkákat (újra és újra ugyanolyan vagy hasonló feladatokat) és egyúttal projektmunkákat is elvállal.

Ám ez még nem igazán tükrözi, mennyire változatos és érdekes feladatok várják őket, hogy mekkora a tudásalapú munkavégzés aránya, illetve az sem derül ki, hogy ezek a szakemberek sokszor milyen magasra jutnak a vállalati szamárlétrán. A nagy bankok például szabadúszó felső vezetőket kérnek fel, különösen infrastrukturális vagy változásmenedzsment-projektekhez, és kiemelt fizetést biztosítanak nekik. A szabadúszó informatikusok dolgozhatnak blokkláncon, e-kereskedelem-fejlesztésen vagy felhőalapú számítástechnikai megoldásokon is.

Számos, tipikusan szabadúszók által művelt szakterület létezik: megtalálhatjuk itt a gépészmérnököket, a márkastratégiával, a pályázatírással, az építészettel foglalkozókat és a táplálkozási szakértőket. Mivel az ilyen munkák közül most sokat távolról végeznek globális szakértői platformokon keresztül, mint amilyen az UpWork is, a fiatalabb vagy kevésbé tapasztalt, de mégis magasan képzett szabadúszók esélyt kapnak rá, hogy olyan projektekben vegyenek részt, amelyeknek házon belül talán a közelébe sem juthatnának.

A nemek közti bérszakadék is kevésbé látványos a szabadúszók között. Egyes becslések szerint mindössze 3 százalék – még nem az igazi, de sokkal jobb, mint a 10–20 százalékos különbség, ami sok más szektorban megfigyelhető. Az egyszemélyes munkavégzés nemcsak az adott dolgozónak jó, hanem a tágabban értelmezett gazdaságnak is. Az Egyesült Királyságban a magasan képzett szabadúszók minden évben 140–145 milliárd font értékben járulnak hozzá a gazdasághoz. Az UpWork Egyesült Államokban végzett kutatása úgy becsüli, hogy a szabadúszói bevétel az amerikai GDP 5 százalékát teszi ki… ami közel 1 billió dollár.

Az önfoglalkoztatók közel háromnegyede nem szándékozik áttérni vagy visszatérni a hagyományos alkalmazotti létbe. (Ez még azokra is igaz, akik nem maguk választották az egyszemélyes munkavégzést, hanem a körülmények kényszerítették erre.) Felszabadító, hogy az ember nincs a régimódi szamárlétrához kötve. A hagyományos szervezetek szűk keretein kívül kerülve bármihez kezdhetünk a karrierünkkel – akár ott is hagyhatjuk a szakterületünket, hogy egy másik környezetben kamatoztassuk meglevő képességeinket, vagy átugorhatunk egy-két fokot azon a bizonyos szamárlétrán, mert nem kérünk belőle, sőt teljesen új hivatásba is belevághatunk. Vagy például, hozzám hasonlóan, éveken át ugyanabban a szakmában tevékenykedhetünk, de azon belül rengeteg eltérő projekten.

Az önfoglalkoztatók körülbelül 90 százaléka értékeli úgy, hogy valamennyi, sőt nagy beleszólása van a napi munkavégzésébe és abba, hogyan végzi el a feladatokat, míg 92 százalékuk szerint maga döntheti el, mikor kezdi és fejezi be a munkanapot. A Gallup Amerikában végzett kutatása szerint a vállalkozók, annak ellenére, hogy néhány százalékponttal jobban aggódnak és stresszesebbek, mint az alkalmazottak, jóval optimistábbak is, továbbá nagyobb eséllyel élvezik a munkájukat, és tudatosítják magukban, hogy új dolgokat tanulhatnak.

További előnyök...

Az önfoglalkoztatók 55 százaléka állítja, hogy a távmunka nagyobb rugalmasságot biztosít, 34 százaléka szerint így produktívabb; 43 százalék látja úgy, hogy ezzel időt takarít meg, és 41 százalék vallja, hogy javult tőle a munka-magánélet egyensúlya. (A távmunka 97 százalékát otthon végzik.) Az önfoglalkoztatók többsége nem cégtulajdonos vállalkozó, hanem olyasvalaki, aki történetesen jobban szereti egyedül végezni a munkáját. Vagyis nem kell applikációt feltalálnunk vagy kockázatitőke-befektetőket felkutatnunk a működéshez (hacsak nincs hozzá kedvünk).

Sokan megválaszthatják a munkavégzés helyét, ami lehet kávézó, közösségi irodahelyiség, könyvtár, de akár a saját otthonuk apró szeglete is: az igényeikhez szabhatják, hol dolgoznak. Így nincs többé neoncső a fejük felett, lehangoló fülkefal körülöttük, sem steril irodai szürkeség, amerre csak néznek. Azt is megválaszthatjuk, kivel dolgozunk – nem csupán az ügyfeleinket, hanem a munkatársainkat is. Ritka az olyan, aki teljesen egyedül dolgozik, ráadásul a legtöbb alkalmazotthoz képest a szabadúszóknak nagyobb beleszólásuk van abba is, ki mellett ülnek egész nap (ha egyáltalán van olyan).

Sokunk megússza a napi ingázást, amely jelen pillanatban a brit dolgozók esetében átlagosan egy óra (74 perc a londoniak számára), míg az Egyesült Államokban 54 perc. Az Egyesült Királyságban ez a kedélyes mindennapos utazgatás a teljes munkaidőben dolgozóknak átlagosan évi 1752 fontnyi kiadást jelent. Igaz, hogy olykor-olykor az egyébként egyedül dolgozóknak is muszáj utazniuk, de az erre fordított pénz nagy része költségként leírható, vagy adócsökkentő tényező.

Legalább elméletben – bár sokszor a gyakorlatban is – több választási lehetőségünk van. Mi dönthetjük el, milyen ruhát veszünk fel, mit eszünk és mikor, kivel dolgozunk, mikor, hol és milyen feladatot végzünk el. A döntési lehetőség akkor is adott, ha épp nem vesszük észre. Néha ez nyomasztónak, akár egyenesen bénítónak is tűnhet, de megbirkózhatunk vele.

A fenti cikk Rebecca Seal Hogyan dolgozzunk otthonról (és maradjunk mégis normálisak)? című könyvének szerkesztett részlete.

Hogyan tanuljunk meg szüneteket tartani és szabadságra menni? Miként válhatunk hatékonyabbá a megfelelő napirend segítségével? Rebecca Seal könyvében tudományos kutatások és rutinos egyedül dolgozók beszámolói alapján körbejárja, hogyan hat agyunkra, munkavégzésünkre és jóllétünkre, hogy nem irodai keretek között és nem mások társaságában dolgozunk. A könyvet itt vásárolhatja meg kedvezménnyel.