A klasszikus közgazdászok, úgymint Adam Smith és David Ricardo általánosságban helytelenítették az adósságot, noha keveset írtak a magánszemélyek eladósodásáról, hiszen korszakukban mindez jóval kisebb problémát jelentett. Hasonlóan viszonyultak az államadóssághoz is: szemléletük az eladósodás iránti erkölcsi félelmet tükrözte – azt a vélekedést, hogy a tartozások megrontják a jellemet.

Jelentékeny befolyást gyakorolt e területen Max Weber A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme című 1905-ös műve, amelyben kifejtette, hogy a kapitalizmus kezdeti sikere a szorgos munka, a takarékosság és a világi örömökben való mértékletesség protestáns erkölcsi parancsaiból fakadt. A morális kapitalizmus világában nem volt helye a hitelekkel finanszírozott hivalkodó fogyasztásnak. A protestáns munkaetika a hitelfelvétellel szemben a takarékosságot helyezte előtérbe.

Ludwig von Mises az európai társadalmat vizsgálva bírálta osztrák honfitársait, akik vajmi keveset törődtek a jövővel, és igényeik kielégítésére habozás nélkül verték magukat adósságokba. Von Mises megjegyezte, hogy az egyéneket, de még inkább a kormányokat magával ragadhatja a korszak indokolatlan derűlátása, így kifejezetten rossz intertemporális (időközi) döntéseket hozhatnak.

Az adósság és az emberi psziché

Az elmúlt években a viselkedési közgazdászok új elméletekkel magyarázták, miért verjük magunkat túlzott adósságokba. Dan Ariely 2008-as Kiszámíthatóan irracionális című könyvében megállapítja, hogy korántsem racionális alapon hozzuk meg döntéseinket, inkább érzelmeinkre hallgatunk. Túl vonzó számunkra a jelenbeli fogyasztás lehetősége, még ha az árát a távolabbi jövőben kell is megfizetnünk.

A cégek pedig kihasználhatják a hosszú távú döntések terén mutatkozó gyöngeségünket. Paul Krugman és mások a 2007–2008-as hitelválság előzményeinek értékelése során megállapították, hogy a jelzálog-hitelintézetek jócskán könnyítettek a feltételeken, „kihagyhatatlanul vonzó” jelzáloghiteleket kínálva ügyfeleiknek. Ezeket úgy alakították ki, hogy kezdetben alacsony legyen a törlesztőrészlet, a későbbi magasabb részletekről szóló kikötéseket pedig az apró betűs részben rejtették el.

A 2000 és 2006 közötti időszak intő példaként szolgálhat minden hiteligénylő számára. A hitelfelvevők gazdasági rövidlátása – akik épp az ingatlanárak emelkedésének idején igyekeztek fellépni az ingatlantulajdonosi ranglétrára – a lelkiismeretlen jelzálog-hitelintézetek kapzsiságával ötvözve oda vezetett, hogy túlzott adósságokba verték magukat. Sokan képtelenné váltak törleszteni a jelzáloghitelt, a bank pedig lefoglalta az ingatlanukat. A történet kísértetiesen hasonlít az 1912–13-as hitelbuborékra.

Az adósság haszna

A hitelbuborék csupán a hitelfelvétel következményeinek egyik oldala. Magánszemélyként többek között hitelfelvétellel oldhatjuk meg jövedelmi gondjainkat életünk során.

Milton Friedman permanens jövedelemhipotézise szemléletesen modellezi, miként húzhat ki minket a csávából a hitel jövedelemingadozások idején, és hogyan segíthet életszínvonalunk fenntartásában. Ha jövedelmünk átmeneti csökkenését tapasztaljuk például egy gazdasági visszaesés miatt, észszerű lépés lehet személyi kölcsönt felvennünk, hogy fussa a szükséges kiadásokra, és akkor visszafizetnünk, amikor a gazdaság újra talpra áll. De a karácsonyi ünnepek idején is hasznát vehetjük a hitelkártyánknak, hogy egyenletesebbé tegyük kiadásaink éves eloszlását.

Az egyéni vállalkozók számára pedig a hitel gyakran létfontosságú a folyamatos pénzáramlás biztosításához olyan időszakokban, amikor befektetés válik esedékessé, vagy épp az ügyfelek fizetnek késedelmesen. A modell szerint a hitelnek megvan a maga létjogosultsága – azért vesszük fel, hogy ellensúlyozzuk az átmeneti jövedelemkieséseket.

Nem feladatunk eldönteni, vajon erénynek vagy bűnnek számít-e, ha magánszemélyként eladósodunk, elég csak annyit tudnunk, segít-e rajtunk. Ha-Joon Chang (1963–) dél-koreai születésű közgazdász szerint az adósságot haszonnal fektethetjük be emberi tőkénk gyarapításába. Ha hitelből szerzünk diplomát vagy szakmai képesítést, akkor rövid távon túlköltekezünk, ám képzettségünk révén könnyedén törleszthetjük adósságunkat.

Általában modern jelenségnek tartjuk az adósságot és a hitelt, ám David Graeber (1961–) antropológus rámutat, hogy a hitelmegállapodások a pénznél is korábban jelentek meg. Bírálja a közgazdasági tankönyveket, amelyek szerint a pénz alapvetően a cserekereskedelmi rendszerekből alakult ki, és rámutat, hogy a hitelviszonyok a történelem kezdetétől fogva a társadalmak szerves részei voltak. Már a mezopotámiai agyagtáblácskákon is feljegyeztek követeléseket és tartozásokat.

Mikor kártékony az adósság?

hvgkonyvek.hu

A közgazdászokat nem maga az adósság jelensége aggasztja, csupán annak kártékony válfajai – például az uzsorakamatra adott fizetésnapi gyorskölcsön (kisebb összegű, rövid lejáratú kölcsöntípus).

Christine L. Dobridge közgazdász szerint a gyorskölcsön ugyan segíthet a háztartásoknak átvészelni az anyagi nélkülözés rövid időszakait, ám ha túl könnyű hozzájutni, súlyos problémákat okozhat az „önuralomhiányos” családokban, ahol az azonnali fogyasztás áll az előtérben. Ezekre a kölcsönökre uzsorahitelként tekinthetünk, hiszen éves kamatuk az 500–900%-ot is elérheti. Ilyen kamatláb mellett az apró adósságok pusztító lavinává duzzadhatnak. Az évesített 390%-os kamatláb mellett például egy 1000 dolláros gyorskölcsön is 4000 dollárjába kerül, ha egy teljes évig halogatjuk a visszafizetést.

Mivel az efféle kölcsönökért rendszerint a szegényebbek folyamodnak, sokan elítélik az uzsorakamatokkal való kiszipolyozásukat. Robert DeYoung mindezt kétségbe vonva azt állítja, hogy a gyorskölcsönök igenis racionális döntést jelenthetnek mindazok számára, akik váratlanul nehéz helyzetbe kerülnek. Segíthetnek ugyanis elkerülni, hogy még nagyobb slamasztikába keveredjünk – például, hogy a befizetetlen parkolási büntetőcédulánk miatt bíróság elé citáljanak minket. DeYoung több olyan felmérésre is hivatkozik, amelyek szerint a gyorskölcsönért folyamodók jelentős hányada pontosan meg tudja mondani, mikorra fizeti vissza az összeget. Arra is rámutat, hogy addig bíráljuk könnyedén a gyorskölcsönöket, míg egyszer magunk is rá nem szorulunk.

Miközben a legtöbben problémaként tekintünk az adósságra, Muhámmád Junusz (1940–) Nobel-emlékdíjas bangladesi közgazdász, bankár és társadalmi vállalkozó szerint a fejlődő országokban az egyének és a társadalom lehetőségeinek hatékonyabb kiaknázásához létfontosságú a hitelfelvételi lehetőségek kiterjesztése. A fejlődő világban a bankok rendszerint levegőnek nézik a mélyszegénységben élőket (akik gyakorta nők), és nem segítenek nekik kiszabadulni az éhbérért végzett mezőgazdasági munka fogságából.

A bangladesi közgazdász olyan „kisbankokat” alapított, amelyek e csoportok számára folyósítanak alacsony kamatozású mikrohiteleket. Junusz szerint a hitelfelvevők nagy hányada visszafizeti a tartozását, s a hitelek a legszegényebbek számára is lehetővé teszik, hogy tőkéhez jussanak. Az észszerű kamattal nyújtott hitel tehát sokkal hatékonyabb, mint a jótékonyság, a hitelfelvevők önbecsülését is erősíti.

Következtetés

Jövedelmünk átmeneti megcsappanása esetén egyetérthetünk Friedmannel, hogy életszínvonalunk fenntartására érdemes hitelt felvennünk. Shiller viszont óva int attól, hogy egy gazdasági fellendülés idején túlzott adósságokba verjük magunkat. Persze ha vállalkozásba kívánunk befektetni, elfogadhatjuk Junusz és Chang érveit, hogy az adósság hozzásegít minket a bennünk rejlő lehetőségek kibontakoztatásához.

A fenti cikk a Mit tenne Keynes? című könyv szerkesztett részlete.

Hogyan vélekedne vajon Adam Smith a szerencsejátékról? És vajon Jeremy Bentham ki tudná kúrálni a macskajajt közgazdasági receptekkel? Tejvan Pettinger könyvében összeveti és ütközteti mindazt, amit a történelem kiváló közgazdászai mindennapi életünk mintegy 40 kérdéséről mondtak vagy mondhattak volna. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.