Amíg a férj pénzt keres, a feleség otthon marad, és vigyáz a házra - a 18. század közepétől a 19. század közepéig tartó ipari forradalom csak hangsúlyosabbá tette ezt a felállást. Annak ellenére, hogy ma már a nők is vállalhatnak munkát, a világ nem változott sokat ebből a szempontból. Tehát a nőknek gyakran két állásuk van: egy szakmai és egy privát.

Kell egy feleség

Egy jó feleség főz, mos, takarít – és valószínűleg arról is gondoskodik, hogy a férje a hálószobában is elégedett legyen. Ez a különleges bánásmód a feleségek részéről arra sarkallta az egyik radikális feministát, hogy kijelentse: „Kell egy feleség”. Judy Brady (1937–2017) legendás, szatirikus esszéjében beavatja az olvasót abba, mi mindent lenne képes elérni, ha lenne egy nő az oldalán, akinek egyetlen feladata, hogy támogassa, és jobbá tegye az életét.

„Kell egy feleség, aki kielégíti a szükségleteimet. Kell egy feleség, aki rendben tartja a házamat. Egy feleség, aki elpakol a gyerekeim után, aki elpakol utánam. Kell egy feleség, aki kimossa, kivasalja és összehajtogatja a ruháimat, ha szükséges, újakat vesz, és aki visszateszi a dolgaimat a helyükre, hogy megtaláljam, amikor szükségem van rájuk.”

Brady tökéletesen megragadta a férfi kiváltságainak lényegét, és a következő felkiáltással fejezte be írását: „Ki ne akarna egy feleséget?”

És ha senkinek nem lenne felesége?

A második hullám feministái közül néhányan azt gondolták, hogy a férj-feleség viszonyt meg kellene szüntetni, mivel a nukleáris család a nőket visszafogó patriarchális szerkezet.

Jill Johnston (1929–2010), a New York-i The Village Voice kritikusa és a Lesbian Nation szerzője a klasszikus családmodellt feudális és patriarchális rendszernek tekintette, amelyből csak a férfiaknak származik előnyük. Johnston szerint ahhoz, hogy a nők megszabaduljanak a férfiak elnyomásától (és a házimunka elvégzésének egyedül viselt terhétől), a társadalom újraépítését az alapoktól kellene kezdeni.

Johnston vezette azt az extrém radikális és nagy port kavaró szeparatista mozgalmat, ami amellett állt ki, hogy a nőknek és férfiaknak külön kell élniük ahhoz, hogy létrejöhessen egy új társadalmi berendezkedés, ahol egyik nem sem nyomja el a másikat.

A klasszikus feleség

Akkoriban fiatal nők százezrei próbáltak hasonlóvá válni a tökéletes háziasszonyról alkotott képhez. A reklámok által sugallt amerikai álommal összhangban ezek a nők elhitték, hogyha megvan a tökéletes porszívójuk, akkor boldoggá tudják tenni a férjüket – és saját magukat is. Ha ismerős a Mad Men – Reklámőrültek című sorozat, ráismerhetünk Betty Draperre.

Az ő karakterén alapul Betty Friedan 1963-as könyve, a The Feminine Mystique. A női misztikum Friedan számára magában foglalja a szexuális passzivitást, a férfi dominanciájának elfogadását, valamint a házimunkáért és gyereknevelésért vállalt felelősséget. Egy ilyen nőnek egyszerre kell anyai szeretetet mutatnia a gyerekei és a férje iránt is.

A második hullám „nehézsúlyú” feministái, mint Germaine Greer (1939–), sokat foglalkoztak a kérdéssel, és arra jutottak, hogy a nők sokszor annyira boldogok, hogy sikerült megcsípniük egy férfit – hiszen a társadalmi nyomás szerint szükségük van rá –, hogy bármit feláldoznának érte.

A második műszak

Arlie Russell Hochschild (1940–) 1989-ben jelentette meg The Second Shift (A második műszak) című könyvét, és ezzel bevezette a fogalmat a köztudatba. Művében az 1980-as években végzett úttörő szociológiai munkáit publikálta. Nőkkel és partnerükkel készített interjúkat, hogy megértse, milyen stresszel jár a nők számára a két állás.

A vizsgálat alanyai között sok olyan iskolázott nő volt jól fizető állással, akiktől elvárta a férjük – és ők is saját maguktól –, hogy otthon egy másik szerepben is tündököljenek. Hochschild segített új irányba terelni az eszmecserét azzal, hogy hangsúlyozta: az otthoni munka nemcsak otthon probléma, de mérhetetlen hatása van a szakmai életre is. Mint írta, a nőktől hatalmas áldozatokat várnak el, akár háziasszonyok, akár dolgozó anyák.

Következtetés

hvgkonyvek.hu

A háziasszonyság ára, hogy a nő lemarad a szociális életről, a karrierizmusé, hogy kevés érzelmi energiája marad a családi életre. Így is, úgy is megfizeti az árát.

A jelenlegi rendszer azért nem tudja kezelni a női munkavállalókat, mert azoknak az időknek a maradványa, amikor a nők még csak az otthoni hátország szerepét töltötték be a férjük mellett, aki elment dolgozni.

Amíg így marad, és a nőnek kell elvégeznie az otthoni munka nagy részét is, sem a munkahelyen, sem otthon nem fogjuk elérni az egyenlőséget.

A fenti cikk a Mit tenne De Beauvoir? című könyv szerkesztett részlete. 

Vajon mit mondana Andrea Dworkin a brazilgyantáról? Milyen tanácsot adna Naomi Wolf a Tinder-profilunkkal kapcsolatban? Tabi Jackson Gee és Freya Rose mindannyiunkat foglalkoztató kérdéseken keresztül vezet be a legnagyobb feministák elméleteibe és mutatja be életszemléletüket. Könyvükben arra sarkallnak, hogy feltegyük a kérdést: vajon a nők tényleg egyenlőek a férfiakkal? A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.