Alig tették közzé Ausztriában az egykori államfő, Kurt Waldheim halálhírét, Andreas Mölzer osztrák szélsőjobboldali EU-képviselő indulatosan követelni kezdte, hogy az 1986- 1992 között az ország élén állt politikust részesítsék a legmagasabb rangú államférfiaknak kijáró állami temetésben. A mi halottunknak nevezett Waldheim érdekében indított kampánnyal Mölzer nyitott kapukat döngetett, az elnöki hivatal már a június 14-ei halálhír másnapján bejelentette, hogy Waldheim exelnöknek kijáró állami temetést kap. Az osztrák katolikus egyház vezetője, Christoph Schönborn érsek mond misét érte június 23-án a Stephansdomban, ahonnan a koporsót a kancellári és az elnöki hivatal közti Ballhausplatzra viszik, ahol Heinz Fischer jelenlegi államfő emlékezik meg Waldheim külügyminiszteri és köztársasági elnöki éveiről. A tiszteletadás - Waldheim tízéves ENSZ-főtitkársága okán - a bécsi ENSZ-központnál folytatódik, majd a központi temető államfői parcellájánál ér véget, ahol katonai tiszteletadás és egyházi áldás mellett helyezik örök nyugalomra.

Azt a férfiút, akinek államfővé választása talán a legtöbb nyugtalanságot okozta Ausztriának a második világháború után. Az 1986-os elnökválasztási kampányban ugyanis kiderítették róla, hogy életrajzából "kifelejtette" a második világháború éveiben a Balkánon, pontosabban az egykori Jugoszláviában, illetve Görögországban eltöltött éveit, amelyeket deportálások, kínzások, kivégzések tarkítottak. A vádlók nem tudták az egykori főhadnagy tevőleges részvételét bizonyítani, így Waldheim nem gyilkosként, hanem hazug emberként vált világszerte szalonképtelenné, s lett hat évre a bécsi elnöki palota foglya (lásd Diplomatikus életút című írásunkat).

Miként Mölzer megpróbálta Waldheimet a magukévá tenni, ugyanúgy állt ki mellette sietve az őt egykor elnöknek jelölő Osztrák Néppárt (ÖVP) is, mai - és akkori - koalíciós partnerét vádolva azért, hogy nácivá akarta festeni Waldheimet s ezáltal Ausztriát. "Nem hallom a néppárt elemzésében a kritikai észrevételeket" - csóválta a fejét Alfred Gusenbauer kancellár. Schönborn főpap fenntartás nélkül dicsérte az elhunytat, Franz Vranitzky viszont - aki Waldheim elnöksége idején volt kancellár - ezúttal is hangoztatta korábbi fenntartásait. Volt, aki felemlegette, hogy a temetési ceremóniát vezető, a Waldheim családdal mélyen együttérző Fischer államfő egykor a szocialisták parlamenti frakcióvezetőjeként élesen támadta Waldheimet, és vizsgálóbizottság felállítását követelte az ügyében.

A halottakról jót vagy semmit a politikusok esetében nem kötelező szabály - konstatálta egy bécsi újságíró, megnyitva az utat a sajtóban a Waldheim-ügy újratárgyalása előtt. Az eddigi vitában azzal nagyjából mindenki egyetértett, hogy Waldheim alapvetően másokért bűnhődött, ő vitte el a balhét azért, mert Ausztria negyven éven át becsapta önmagát és a világot, a nácizmus áldozatának tüntetve fel magát, egy szót sem vesztegetve társtettesi mivoltára. Az 1980-as évek második felére már felnőtt egy nemzedék, amelynek elege volt az elhallgatásból, az állami szintre emelt hazugságokból, a "csak a kötelességemet teljesítettem" öncsalásából.

Az egész életében kompromisszumra, konszenzusra törekedő politikus - értenek egyet az elemzők - radikalizálta sorsával Ausztriát. Nem csupán a Németországban már jóval korábban megkezdődött önvizsgálati folyamatot indította el, de ketté is osztotta a nemzetet. Kitermelte a múltat dicsőítő Jörg Haider-féle és Mölzert is soraiban tudó Osztrák Szabadságpártot (FPÖ), amely az ezredfordulóig duzzasztani tudta táborát. Előidézte ugyanakkor a másik oldalt képviselő zöldek és liberálisok megerősödését is. Az ideológiai árok mindmáig betemetetlen - az önvizsgálat is folyik -, ami a politológusok szerint megmagyarázza, miért értékelik külföldön ma is sokan csaknem ugyanúgy Waldheimet és Ausztriát, mint húsz évvel ezelőtt. Azaz leginkább nácigyanúsnak.

Ezzel a váddal kellett szembesülnie Wolfgang Schüssel néppárti politikusnak is, amikor 2000-ben közös kormányt alakított az FPÖ-vel, nem kis megdöbbenést és elítélő nyilatkozatok sorát kiváltva az EU-ban. De mint 14 évvel korábban, a külföld vádjaival szemben az osztrákok nagy többsége ismét szorosra zárt, követve a "csak azért is" elvet.

A 88 esztendős Waldheim a halála előtt vélhetően pár nappal politikai végrendeletet fogalmazott meg, amelyet az osztrák sajtó a hétvégén teljes terjedelmében ismertetett. Ebben békejobbot nyújt támadóinak, megértést kér tőlük, elismerve, hogy hibázott. "Mélységesen sajnálom, hogy az engem ért rettenetes vádak (amelyek sem egész életpályámra, sem a gondolkodásomra nézvést nem igazak) nyomása alatt túl későn foglaltam kellő egyértelműséggel állást a náci bűnökkel kapcsolatban."

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS