HVG

Nem fukarkodtak a nagy szavakkal a múlt heti EU-csúcs befejeztével a tagállamok Brüsszelben összesereglett vezetői. Minden állam- és kormányfő történelmi áttörésről, új ipari forradalom nyitányáról beszélt, miután a német elnökségnek sikerült politikai megállapodást tető alá hozni az új uniós integrált éghajlat-változási és energiapolitika fő elemeiről. Apró szépséghiba ugyanakkor, hogy hűvös fogadtatásra talált az energiatermelő és -szolgáltató, valamint a hálózatüzemeltető tevékenységek tulajdonjogi szétválasztására vonatkozó európai bizottsági (EB) kezdeményezés, ami a valódi egységes energiapiac létrejöttének adhatna nagy lökést.

Egyoldalú kötelezettséget vállaltak a tagállamok, hogy 2020-ig 1990-hez viszonyítva átlagosan legalább 20 százalékkal - országonként eltérő mértékben - mérséklik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. Jelezték ugyanakkor, hogy a többi fejlett országgal együtt akár 30 százalékos visszafogásra is hajlandóak lennének. Az unió teljes energiafogyasztásában 20 százalékra emelkedik a megújuló energiaforrások részaránya. Az EB prognózisához képest 20 százalékos energiamegtakarítást terveznek 2020-ra, aminek elérését azzal is szeretnék siettetni, hogy 2008-tól megszigorítják az irodai és utcai, 2009-től pedig a háztartási világítás energiahatékonysági szabályozását, kimondva a halálos ítéletet a hagyományos villanykörtékre.

Az EU-csúcs előtt már csak arról folyt vita, hogy a tagállamok többsége nem értett egyet a német elnökség javaslatával, miszerint a megújuló energiahordozók használatára való áttérés felgyorsítására ne csak politikai, hanem jogilag is kötelező érvényű, számon kérhető vállalást tegyenek. A németek és az őket leghangosabban támogató britek, svédek, dánok, hollandok és osztrákok azzal érveltek, a globális versenyben Európa számára a "zöld technológiák" fejlesztése kitörési pont lehet, de a befektetőknek világos távlatokat kell nyújtani, hogy hajlandóak legyenek beruházni a már most is évi 20 milliárd euró forgalmú, 300 ezer főt foglalkoztató szektorba. A kelet-európai új tagállamok viszont azt hangsúlyozták, hogy a 20 százalékos előirányzat elviselhetetlen terheket ró az államháztartásra, a lakosságra és a gazdaság egészére, tovább nehezítve a felzárkózást.

"Ezernyi helye lesz a pénznek" a következő években, ezért Magyarországnak az az érdeke, hogy az egymással versengő beruházások közül maga válassza ki, mire költi a forrásokat, anélkül hogy Brüsszel diktálna - fejtette ki például Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az EU-csúcs előtti brüsszeli sajtóértekezletén. Mint utóbb kiderült, a szándékoltan kemény megfogalmazással a német elnökségnek üzent. Hazai szakértőkre hivatkozva Gyurcsány azt állította, Magyarország "ha belerokkanna, sem tudná" 15-16 százaléknál magasabbra feltornászni a megújuló energiahordozók arányát, részben a természeti adottságok, részben a pénzügyi korlátok miatt. A megújuló energiák felhasználásának 1 százalékpontnyi emelése ugyanis - érvelt a miniszterelnök - mintegy 30 milliárd forintnyi beruházást igényel. A magyar kormány nem vállal eleve irreális kötelezettséget - figyelmeztetett Gyurcsány.

A csúcs előtt már körvonalazódni látszott a kompromisszum, vagyis hogy a 20 százalékos kötelezettség az EU egészére vonatkozik, és a tagállamok helyzetéhez és lehetőségeihez igazodó, eltérő nemzeti célszámokból tevődik majd össze. Az állam- és kormányfők ülése után végleg el is tűnt a záródokumentum szövegtervezetéből a nemzeti kötelezettségvállalásra való utalás. A magyar diplomácia azonban nem érte be ennyivel, a visegrádi partnerek közül elsősorban Csehország, kisebb mértékben Szlovákia és Lengyelország, továbbá Bulgária támogatásával olyan megfogalmazást tudott keresztülvinni, amely Budapest értékelése szerint kizárja, hogy a későbbiekben az EB-nek legyen egyedüli döntési joga a nemzeti hozzájárulások meghatározásában. A differenciált nemzeti célszámokat ugyanis a tagállamok teljes bevonásával kell megállapítani.

Az EB valamikor őszre dolgozza ki a méltányos tehermegosztási rendszer részleteit, majd minden egyes tagállammal külön tárgyal vállalásaikról - a bonyolultnak ígérkező alkufolyamat akár két évig is elhúzódhat. Az EB szerint 2005-2020 között összesen 600-670 milliárd eurót kell a megújuló energiába invesztálni, hogy teljesüljön a 20 százalékos cél. A technológiaváltás további 210-290 milliárd euróval növeli az energiatermelés költségeit, ami például a villamos áram esetében a fogyasztói árak 5 százalékos emelkedésével járhat. Cserében az EU évi 600-900 millió tonna szén-dioxidtól kímélné meg a környezetet, kiváltana 200 millió tonna olajnak megfelelő energiaimportot, és 650 ezer állást teremtene.

A vitában Franciaország a nukleáris energia szerepének felértékelődését próbálta elismertetni, amiben az államfői minőségében hivatalos EU-csúcson utoljára megjelenő Jacques Chirac főként Mirek Topolánek cseh kormányfőben lelt szövetségesre. A francia álláspont szerint a klímaváltozás elleni küzdelemhez az atomenergia is hozzájárul, ezért Párizs azt szorgalmazta, hogy a megújuló energiahordozók részarányának kiszámításakor az "alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokat" is vegyék tekintetbe. A francia törekvés azonban az atomellenes tagállamok, mindenekelőtt Ausztria és Írország, no meg a német elnökség heves ellenállásába ütközött, ezért a záródokumentum csak arra szorítkozott, hogy a nukleáris energia is válasz az ellátásbiztonsággal és a károsanyag-kibocsátással kapcsolatos aggodalmakra. A pénteken Brüsszelben tüntető nemzetközi környezetvédő szervezetek üdvözölték is, hogy az atomenergiát az EU nem integrálta a zöld politikába, ám a hangsúlyeltolódás - nem utolsósorban a bővítés nyomán - egyre érezhetőbb. A tagállamok ugyanakkor annyira megosztottak, hogy a nukleáris energia hasznosításának kérdése valószínűleg sokáig nemzeti hatáskörben marad.

VIDA LÁSZLÓ / BRÜSSZEL