A világ fegyverkezését évről évre górcső alá vevő, négy évtizeddel ezelőtt alapított Stockholmi Békekutató Intézet (SIPRI) vezetője, Alyson J. K. Bailes - aki brit diplomataként korábban Budapesten is szolgált - a HVG-nek nyilatkozva azt állította: ma nagyobb biztonságban él az emberiség, mint a hidegháború idején.

HVG: Nem tartja ijesztőnek, hogy a nagyhatalmak mellett számos kisebb ország is lázas fegyverkezésbe kezdett?

A. B.: Nehéz felmérni ennek biztonságpolitikai következményeit. Néhányukat egyszerűen a fegyverzet-korszerűsítés igénye ösztönzi, mások a politikailag befolyásos hadsereg kedvében akarnak járni, míg többen csak erejüket fitogtatják. Meglehet, nem akarnak rögtön háborúzni, de mindig fennáll a kockázat: destabilizálhatják az adott régiót. Inkább azt találom zavarónak, hogy túlságosan keveset fordítanak a békemissziókra, a katonai-civil együttműködésekre az ilyen küldetésekben, míg hatalmas összegeket pocsékolnak el a nagy háborús összecsapásokban alkalmazható fegyverrendszerekre.

HVG: A világ tavaly is bővelkedett katonai konfliktusokban. Melyeket tartja közülük a legveszélyesebbeknek?

A. B.: Sokféle formát ölthet a veszély. Itt van például Afganisztán, amely véres történelme során már több zűrzavaros időszakon jutott túl, de a mostani konfliktus maradandó károkat okozna, és súlyosan érintené a NATO-t is, ha csapatai kudarcot vallanának. Irak esetében engem az is nyugtalanít, amiről szinte szó sem esik: az északi országrészben a kurdok függetlenségi törekvései nyomán kibontakozó török katonai intervenció meghiúsíthatja Törökország uniós csatlakozását. Aggódva szemlélem az Észak-Ugandában, Szomáliában, Kongóban vagy legutóbb Srí Lankán kiújult véres összecsapásokat is, mert a politika és a média valamiért nem törődik ezekkel a mérhetetlen emberi szenvedést okozó konfliktusokkal. Az sem biztos, hogy az államok közötti ódivatú háborúk kora végleg elmúlt. Nagy kérdés, hogy tényleg nem fog-e háborúzni Kína Tajvannal, illetve India Pakisztánnal.

HVG: Irak és Afganisztán példája azt sejteti, hogy az USA terrorellenes stratégiája kudarcot vallott. Mi lehet a kiút?

A. B.: A terrorellenes politika hibáinak jó része abból fakad, hogy a nemzetközi terrorizmust - akár a régi szovjet blokkot - egyetlen monolitikus egységként kezeli, melynek kizárólagos célja a Nyugat elpusztítása. A kutatások viszont megerősítik, hogy az okok sokfélék: néhány nagyon veszélyes terroristát valóban a vak Nyugat-ellenesség, másokat messianizmus vagy a társadalmi igazságtalanságok hajtanak. Mindemellett a legtöbb terrorcselekményt a fejlődő világban követik el. Amerikai statisztikák szerint 2005-ben az összes terrortámadás fele Irakban történt. Ez is megerősíti, hogy a válasz nem lehet kizárólag katonai.

HVG: Meg lehet-e akadályozni az atomfegyverek terjedését?

A. B.: A leszerelési egyezmények hagyományos eszköztára, ellenőrző mechanizmusa szerintem nem avult el. A probléma, hogy nem tudják - s valójában soha sem tudták - betölteni feladatukat. A hidegháborús idők szovjet-amerikai leszerelési egyezményeinek megkötését az hajtotta, hogy a két szuperhatalom kevésbé költséges és kiszámíthatóbb szintre kívánta csökkenteni a konfrontáció lehetőségét. A mai helyzet annyiban hasonló, hogy nem maga az atomfegyver a probléma forrása. Az atomhatalmak nem tartanak annyira az újaktól, hogy leszerelési tárgyalásokba bonyolódjanak velük. Ma általános a nézet: csak akkor van gond, ha a "rossz fiúk" kezébe kerül a bomba, a "jó fiúk" fegyverei rendben vannak. Ez persze veszélyes, helytelen gondolkodás.

HVG: Biztonságosabb a világ ma, mint negyven éve, a SIPRI megalakulásakor?

A. B.: Igen, mert megszűnt a globális atomháború veszélye. A kilencvenes évek eleje óta a polgárháborúk és a fegyveres konfliktusok száma is folyamatosan csökken. Az új fenyegetések - így például a ma legnagyobb gondnak tűnő nemzetközi terrorizmus - mértéke nem fogható az egykori kelet-nyugati katonai szembenállás veszélyéhez. Sokkal nyugtalanítóbbak a természeti fenyegetések, így a klímaváltozás, az új járványok, és számolni kellene a világ számos táján drámainak látszó népességrobbanás, illetve Európában éppen a népességcsökkenés következményeivel is.