Mosógépet és televíziót sorsolt ki Robert Fico (képünkön), a hét végi szlovákiai választások megnyerésére esélyes ellenzéki párt, a Smer (Irány) elnöke a múlt szombati eperjesi kampányrendezvényén megjelent közel ezer érdeklődő között. A városka sportcsarnokában felállított színpadon ezt megelőzően humoristák szórakoztatták az egybegyűlteket, mellettük időnként feltűnt maga a pártelnök is, hogy humorosan adja elő saját "Irány a nép felé" szlogennel futó kampányműsorát. Mégpedig a jelenlegi, jobbközép kormánykoalíció reformjainak kemény kritikáját, és hatalomra kerülése esetén a gazdagok megadóztatásáról, a rendszerváltás kárvallottaival szembeni szolidaritásról szóló hangzatos terveit.

Mikulás Dzurinda

Másnap az ország másik végében, a cseh határhoz közeli Trencsényben a jelenlegi kormányfő, Mikulás Dzurinda győzködte a választókat, hogy pártjára, a Szlovák Kereszténydemokrata Unióra (SDKU) adják a voksukat. Az immár a második parlamenti ciklusban kormányzó, reformjaival, különösen a személyi jövedelemadóra, az áfára és a vállalati nyereségadóra kiterjedő egykulcsos adórendszerével Szlovákiát európai mintagazdasággá "felemelt" Dzurinda - aki márciusi síbalesetéből még mindig nem épült fel teljesen - botjára támaszkodva próbálta bizonygatni a hol dühödt, hol pedig a vele szemlátomást szimpatizáló választóknak az igazát.

Némi színt vitt a két nagygyűlés az amúgy rendkívül unalmas kampányba. A pártok küzdelme eddig lényegében óriásplakátokon folyt, amit legfeljebb néhány televíziós vitával fűszereznek. A lagymatag korteskedés magyarázata politológusok szerint az, hogy a pártok szavazótábora viszonylag szilárd, a bizonytalanok számára pedig nehéz igazán mozgósító erejű témát találni. A kilencvenes években ez könnyebben ment, hiszen minden az akkori idők meghatározó politikai személyisége - a nacionalista-reformellenes politikájával Szlovákiát elszigetelt, többszörös exkormányfő - Vladimír Meciar és pártja, a Demokratikus Szlovákiáért Néppárt (HZDS) körül bonyolódott, legutóbb, 2002-ben pedig az uniós tagság volt a központi téma.

Pedig a Meciar-féle nagy közös ellenség szerepét a közvélemény-kutatásokat 28-31 százalék közötti támogatottsággal fölényesen vezető baloldali-populista Smer akár még át is vehetné. A koalíciós kormányzati szerepre esélyes négy nagyobb párt - az SDKU, a HZDS, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) és a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) - ugyanis mind a Smerhez képest pozicionálják magukat. Nem véletlenül: mind a négyen megközelítőleg azonos, 10-12 százalék közötti támogatottságot tudnak maguk mögött a közvélemény-kutatások tanúsága szerint. Rajtuk kívül egyébként még - a 21 induló párt közül - három politikai tömörülés bejutása valószínű: a kommunisták (KSS), valamint a Dzurinda pártjából kiszakadt Szabad Fórum (SF) az öt százalékos parlamenti küszöb határán mozog, a magyarellenességéről híres Szlovák nemzeti Párt (SNS) viszont 8-10 százalékra számíthat. Így az új pozsonyi törvényhozásban könnyen nyolc párt foglalhat helyet a jelenlegi héttel szemben.

A választási részvétel - becslések szerint - elmarad a négy évvel ezelőtti 70 százaléktól, amit a közvélemény-kutatók az utóbbi évek komoly megszorításaihoz és áremeléseihez kötődő kiábrándultsággal magyaráznak. Ráadásul szombaton a németországi foci vb-n három fontos mérkőzés is lesz.

Pedig a tét - mármint a választásoké - ezúttal sem kicsi, az utóbbi két ciklus reformjainak a jövője foroghat kockán. A kormánypártok azzal érvelnek, hogy az éveken át tartó megszorítások mostanra értek be, az életszínvonal kezd javulni. Az ellenzék viszont a lakosság kiábrándultságát igyekszik meglovagolni. Kétségtelen, a külföldi befektetéseknek köszönhetően soha nem látott mértékben növekedett a gazdaság, az idei év első negyedében például éves szinten 6,3 százalékkal. A munkanélküliség is másfél évtizede a legalacsonyabb szintre, 12 százalékra szorult vissza, igaz, ez még mindig a második legmagasabb az EU-ban. Az átlagbérek az idei első negyedév végére 120 ezer forintnak megfelelő koronára emelkedtek, ami az inflációt is beszámítva, 3,1 százalékos reálbér-emelkedést jelent egy év alatt. Csakhogy a lakosság döntő részének havonta 55-62 ezer forintnak megfelelő koronából kell megélnie, nem is beszélve a 41 ezer forintnyi átlagnyugdíjakról. Őket aligha vigasztalja, hogy a szlovák gazdaság imponáló makrogazdasági mutatói okán az országnak reális esélye van az euró 2008-as bevezetésére.

A népszerűségében igencsak megingott Dzurinda helyzetét nehezíti, hogy bár két koalíciós partnerével együtt elvben több szavazattal rendelkezik, mint a győzelemre esélyes Smer egymaga, ám a 30-35 százalék a többségi kormányalakításhoz aligha lesz elegendő. A Smer tényleges támogatottsága azonban a tapasztalatok szerint lényegesen alacsonyabb, mint a közvélemény-kutatásokban kinyilvánított szimpátia. Dzurinda ezúttal is abban bízhat, hogy az utolsó pillanatban mozgósítani tudja a ma még igen nagyszámú bizonytalan szavazót, amit legutóbb azzal ért el, hogy a zökkenőmentes uniós tagság zálogaként állította be magát. Ezúttal azonban kissé bonyolultabb retorikára váltott, a reformok hozadékának megőrzésére építette fel pártja kampányát. A második ciklus közel felében kisebbségben kormányzó Dzurinda-kabinet utolsó, még megmaradt koalíciós partnere, az MKP elsősorban a magyar kisebbséget igyekszik mozgósítani, tudván, hogy ők távolmaradásukkal fejezik ki a nemtetszésüket. Dzurinda kormányzati expartnere, a kereszténydemokrata párt láthatóan elégedett a közvélemény-kutatásokban jelzett pozíciójával, és továbbra is a konzervatív családi értékeket hangsúlyozó kampányt folytat.

Meciar pártja mindeközben passzív. A mára megszelídült, az európai partnerek szemében is szalonképessé vált politikus tisztában van azzal, hogy pozícióin költséges kampánnyal sem javíthat. Ily módon csak abban bízhat, kap annyi szavazatot, amennyi elegendő lesz ahhoz, hogy beleszólása legyen az új kormány megalakításába. Mindenesetre gazdasági programját úgy fogalmazta meg, hogy szükség esetén mind Ficóval, mind pedig Dzurindával kötendő koalícióra alkalmazható legyen. Elemzők szerint a Fico-Meciar pároshoz csapódhat még a magyarellenes SNS, amelynek csak hírhedt elnöke, Ján Slota jelenik meg a nyilvánosság előtt, és kizárólag arról beszél, hogy az új kormányban csak szlovákoknak van helyük.

A Fico-Meciar-Slota-féle koalíció nemcsak ideológiailag lenne igen tarka, de elemzők szinte kizártnak tartják, hogy a három öntörvényű, kompromisszumra szinte képtelen pártelnök együttműködése tartós lehetne. A három politikus június elején egyébként találkozott egymással, és bár hivatalosan a választások tisztaságának ellenőrzéséről állapodtak meg, a sajtó azonnal titkos koalícióról cikkezett. Politológusok szerint azonban csupán a választóikat akarták megnyugtatni, hogy nem kokettálnak a kormánypártokkal. Már csak azért is, mert a Dzurinda pártjából kiszakadt SF elnöke, Zuzana Martináková ez idő tájt jelentette be, hogy titkos egyezség született Fico, Meciar és Dzurinda között a leendő kormányról.

Ami ma még elképzelhetetlen. Fico leállítaná a reformokat, amit azzal kezdene, hogy megszüntetné az egykulcsos adórendszert, a magasabb jövedelműek személyi jövedelemadóját 25 százalékra emelné. A társasági adót ugyan a jelenlegi 19 százalékon hagyná, ám újra bevezetné az osztalékadót, és különadót vetne ki a multinacionális cégekre és a pénzintézetekre. Fico arra is utalt, hogy átalakítanák a nyugdíjrendszert. Eközben a jobbközép kormánykoalíció pártjai ugyan úton-útfélen a reformok előnyeit hangoztatják, ám elismerik, a jövőben finomítanának rajtuk. A pénzpiacok és a külföldi befektetők egyelőre kivárnak, és abban bíznak, hogy Fico Smerje egyedül nem lesz kormányképes, és ez mindenképpen szűkíti majd a mozgásterét a reformok visszafordításában.

TUBA LAJOS / POZSONY