Na, a külpolitikához aztán végképp nem ért - volt az általánosan elterjedt nézet ellenzői, de bizonyos aggódással kísérve még hívei körében is Angela Merkelről a választási harc idején. Mert ha belpolitikai jártasságot szerezhetett is ugyan a két kormányzati ciklusban betöltött miniszteri funkciók során, de a tárcák jellege (ifjúsági, majd környezetvédelmi miniszter volt) inkább a honi ügyekhez kötődött, mintsem a nemzetközi porondra készítette volna fel az új német kancellárt. Ehhez képest a mai általános berlini vélekedés szerint éppen a külpolitika az a terület, ahol a legmarkánsabban megnyilvánult a kereszténydemokrata (CDU) pártelnök, a november óta a nagykoalíciós kormány élén álló Angela Merkel politikusi egyénisége. Nem mellesleg az e téren mutatott határozottságát honorálja leginkább a közvélemény is, hiszen a felmérések szerint Merkel népszerűsége is elsősorban innen táplálkozik.

Viszonylag gyorsan a világ értésére adta Merkel, miben különbözik külpolitikája elődje, Gerhard Schröder vonalától. Az Amerikához való viszony ismételten szorosabbra, barátira való fűzése, illetve a fontosnak tekintett orosz-német reláció korábbinál kritikusabb kezelése - ezek voltak Merkel washingtoni, illetve moszkvai látogatásának üzenetei. Minderre a kancellárváltás normális körülményei között is sor került volna, ám a nemzetközi konfliktusok aktuális fordulatai további módot adtak a különbözőség megnyilvánulásának.

A Közel-Kelet, azon belül is elsősorban az iráni atomprogram, és az iráni elnök Izrael-ellenes kirohanásai voltak azok az aktuális témák, amelyeknek kapcsán Merkel úgymond letette a garast. Nem kis feltűnést keltett a minapi müncheni biztonságpolitikai konferencián, amikor párhuzamot vont a harmincas évek Németországának eseményei és a mai teheráni verbális megnyilatkozások között. Ha annak idején az akkori nyugati hatalmak komolyan vették volna a nácik fenyegetőzéseit, és nem igyekeztek volna az egészet holmi retorikai frázispufogtatásnak betudni, sok mindentől meg lehetett volna kímélni a világot - mondta, hozzátéve, aki Izrael létjogosultságát kérdésessé teszi, Németország részéről a legkisebb toleranciára sem számíthat.

Az iraki konfliktus kialakulása során Gerhard Schröder akkori kancellár 2002-ben eleve kizárta, hogy Németország részt vegyen bármiféle katonai akcióban. Angela Merkel legfőbb - akkor hatástalan - ellenérve az volt, hogy ha a nemzetközi közösség eleve kizárja azt a lehetőséget, hogy ha minden kötél szakad, akkor katonai eszközzel kényszerítse tervei feladására a diktátort, akkor ezzel végül is szabad kezet ad neki, hiszen nyilvánvalóvá tette, nem fog elmenni a végsőkig. Korábbi érvelésének megfelelően most, az iráni atomprogram kapcsán viszont Merkel nem zárja ki a nemzetközi katonai beavatkozás lehetőségét. Arról szó sincs, hogy ezzel fenyegetőzne, de nem is üzen már előre - mint Schröder a 2002-es választási kampányban - az Egyesült Államoknak, hogy csináljatok, amit akartok, mi nem tartunk veletek.

Az első kisebb hajszálrepedést okozta ezzel Merkel a nagykoalíció építményén. Igaz, ezt fordítva is lehet mondani: mivel a német alkotmány szerint a kormány politikájának, és így külpolitikájának is az alapvető irányát a kancellár határozza meg, azok a szociáldemokraták rongálják az eddig kitűnően működő koalíciós kormány imázsát, akik a Merkel-vonalat bírálják. Mint tette ezt a közelmúltban a szociáldemokrata párt (SPD) egyik elnökségi ülésén Martin Schulz, az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának vezetője, aki azt feszegette, meddig veszi tudomásul kommentár nélkül az SPD azt, hogy Merkel paradigmaváltást hajt végre a német külpolitikában.

A paradigmaváltás nem hozott népszerűségvesztést Merkelnek. Pedig erre akár számítani is lehetett volna, hiszen megfigyelők szerint 2002-ben Schrödernek az Amerikával való szembefordulás, illetve az iraki beavatkozásban való részvételre előlegben kimondott "nem" hozta vissza a sírból a választási győzelmet. Most ebben nyilván olyan, a közhangulatot meghatározó kérdések is közrejátszanak, mint az Irakban hetek óta ismeretlen helyen túszként fogva tartott két német mérnök bizonytalan sorsa, vagy a karikatúraügy.

És nem csak az ismert dán Mohamed- gúnyrajzok kiváltotta muszlim reakciókról van szó. Van egy "házi készítésű" karikatúraügy is: a berlini Tagesspiegel rajzolója arról ironizált, szükség van-e a közelgő foci-vb-n a német hadsereg biztonsági közreműködésére. Mivel a rajzon éppen az iráni focicsapatot ábrázolta, a berlini iráni nagykövetség hivatalos, írásos bocsánatkérésre szólította fel a szerkesztőséget (amit az nem tett meg), a rajzoló pedig több életveszélyes fenyegetést is kapott, és végül otthonából elköltözni kényszerült.

WEYER BÉLA / BERLIN