A Boeing-707-es típusú Air Force One különgép bő három évtizeden át szolgálta az amerikai elnököket. A négy éve nyugdíjazott és aprólékosan felújított gép a múlt pénteken új feladatot kapott: a dicső múlt és a jelen között kapcsolatot teremtve hátteret nyújtani ahhoz a kísérlethez, amellyel a jelenlegi amerikai elnök, George W. Bush igyekszik leszálló ágban lévő népszerűségét a magasba tornászni. Ehhez az szolgáltatta az alkalmat, hogy a kiglancolt Boeinget Reaganre utaló relikviákkal a néhai exelnöknek emléket állító kaliforniai könyvtárhoz fölhúzott csarnokban állították ki, és a megnyitón beszédet mondott Bush, aki elődjének a "gonosz birodalmaként" aposztrofált Szovjetunióval, illetve a kommunizmussal vívott, végül sikeres harcát a saját terrorizmus elleni küzdelméhez igyekezett hasonlítani, persze óhatatlanul párhuzamot kínálva a kettőt irányító politikusok között.

A republikánusok konzervatív szárnyán viszont egyre hangosabbak azok, akik úgy vélik, a párt ideológiai ikonjának tekintett Reagan örökösének magát görcsösen beállítani igyekvő Bush éppenséggel elárulta az egykori hibái ellenére ma már nagy elődnek tekintett volt elnök által rájuk hagyott politikai krédót. A Fehér Ház jelenlegi ura például ahelyett, hogy leépítette volna a szövetségi költségvetés feladatvállalását, a kiadásokat nagyjából a harmadával emelte - részben persze a terrorizmus és az afganisztáni, illetve iraki háború költségei miatt. Az idősek egészségügyi ellátását finanszírozó Medicare gyógyszertámogatásának kiterjesztésével pedig olyan költséges szociális intézkedést hozott, amellyel a "nagy társadalmat" építő Lyndon B. Johnson óta még demokrata elnök sem próbálkozott. Nehezményezik a konzervatívok azt is, hogy Bush szerintük több esetben társadalmi kérdésekben is túl sok engedményt tett a centrumnak, nem állt ki például egyértelműen a számukra központi kérdésnek számító abortusztilalom mellett.

A táboron belüli bírálatok szaporodása - ami máris előhozta az összehasonlítást az idősebb Bushsal, aki elnöksége alatt szintén kivívta pártja konzervatívjainak ellenszenvét - azt jelzi, hogy az elnököt programja végrehajtásában eddig szolgáló politikai hátországban zendülés ütötte föl a fejét. Pedig amikor Bush és a kongresszus augusztusban hosszú nyári szabadságra ment, még minden olajozottan működött. Az elnök januári, második beiktatásán magabiztosan kérkedett elköltendő politikai tőkéjével, a fegyelmezetten együtt dolgozó kormány és törvényhozás pedig a következő fél évben a republikánusok szája íze szerint megfogalmazott törvények egész sorát fogadta el, amelyek közül a közlekedési vagy az energiatörvény példátlanul bőkezűen kedvezett a párt üzleti életben található támogatóinak.

Ősszel viszont egy széthúzó republikánus törvényhozói csapat és egy botrányoktól tartó, helyenként kapkodó fehér házi adminisztráció folytatta a munkát, olykor egymás ellen is küzdve. A Katrina hurrikán pusztítására a kormány késve és rosszul reagált, és amikor átpasszírozta a kongresszuson a mentés és az újjáépítés megkezdésének finanszírozását, az a republikánusok jobbszárnyán lévő fiskális konzervatívoknál kicsapta a biztosítékot. Ők a lázadásukkal elérték, hogy - ami még szeptember elején is elképzelhetetlen volt - novemberben a képviselőház republikánus vezetése a 2006-os költségvetésben mintegy 50 milliárd dolláros kurtításra terjeszt elő elképzeléseket, persze elsősorban az amúgy sem bőkezű szociális ellátások terén. Az éveken keresztül negligált fiskális konzervatívok rebellióját segítette, hogy a pártfegyelmet korábban korbácscsal és mézesmadzaggal fenntartó frakcióvezetőt, a posztjáról emiatt lemondott texasi Tom DeLayt egy kampányfinanszírozási ügyben vád alá helyezték, és csak 10 ezer dolláros óvadék ellenében hagyták szabadlábon, igaz, képviselői mandátumát egyelőre nem fenyegeti veszély.

Erős embere elvesztésétől tart a Fehér Ház is. A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) fedett ügynökeként dolgozó Valerie Plame nevének két évvel ezelőtti kiszivárogtatását vizsgáló ügyész, Patrick J. Fitzgerald ugyanis bármelyik nap leteheti az asztalra a jelentését, amelyben javasolhatja a Bush fő stratégiájának - szarkasztikus vélemények szerint egyenesen az agyának - számító helyettes stábfőnök, Karl Rove vád alá helyezését. Vele együtt hullhat Dick Cheney alelnök stábfőnökének, I. Lewis Libbynek a feje is, aki szintén szerepet játszhatott abban, hogy a felesége révén is megpróbálták aláásni Plame férjének, Joseph Wilsonnak a szavahihetőségét, aki azt állította, hogy a Fehér Ház vádjaival ellentétben Szaddám Huszein nem törekedett nukleáris nyersanyag megszerzésére Nigerből.

Washingtonban elképzelhetőnek tartják, hogy a nyilvánosság előtt az utóbbi időben nem sokat mutatkozó Rove a vizsgálat miatt nem tudott teljesen tanácsadói feladatára koncentrálni, és ezért állhatott elő Bush azzal az ötlettel, hogy bizalmasa, a bírói múlttal nem rendelkező Harriet Miers legyen a Legfelsőbb Bíróság új tagja a visszavonulását bejelentő - és korábban a konzervatívok és a liberálisok között a mérleg nyelvét képező - Sandra Day O'Connor helyett. Az előzőleg a testület elnöki posztjára jelölt és még a demokraták egy része által is támogatott John Robertsszel összehasonlítva minimális szakmai tapasztalattal bíró Miers még a republikánusokat is megosztja: a centristák megkérdőjelezik az alkalmasságát, a konzervatívok pedig puhának tartják abortuszügyben.

Már csak azért is nagy csapás lenne Rove kiesése Bushnak, mert a népszerűsége a legalacsonyabb 2001-es, első hivatalba lépése óta. Fenyeget annak visszatérte, hogy súlytalan, a politikában botladozó elnöknek tekintik, mint mandátuma első hónapjaiban (amitől aztán csak a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás mentette meg, és elfogadottsági mutatója John F. Kennedy óta nem látott hosszú időn át maradt 60 százalék fölött). Nem lehet nyugodt politikai örökségével kapcsolatban sem, hiszen egy október közepi közvélemény-kutatásban a megkérdezettek 41 százaléka tartotta úgy, hogy elnöki tevékenységét hosszú távon sikertelennek ítélik majd, és csak 26 százalékuk vélte ennek ellenkezőjét.

Az iraki háború ingoványa Bush megítélésében egyre nagyobb szerepet játszik, és abban mind mélyebbre süllyed az elnök. A CBS televízió közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak 62 százaléka tartja hibásnak, ahogyan Bush Irak ügyét kezeli, 59 százalékuk szerint minél hamarabb ki kellene vonulni a közel-keleti országból, és egy másik véleményszondázásban a megkérdezettek fele már úgy vélte, hibás döntés volt megtámadni a Szaddám-rezsimet. A szerepvállalással szembeni hangulatot csak tovább erősítheti, hogy az USA több részén tüntetéseket terveznek, amint az amerikai katonai áldozatok száma eléri a kétezret. Ez bármikor bekövetkezhet, hiszen a halállista lapzártánkkor 1999-nél tartott, miközben a sebesültek száma meghaladta a 15 ezret. Korábban az ezer halálos áldozatot is lélektani határnak tartották, de az nagyobb visszhang nélkül múlt el. Azóta megváltozott a hangulat Amerikában.

NAGY GÁBOR