"Minden problémának számít, amíg nincs megoldva, és semmi sincs megoldva, amíg minden nincs megoldva" - összegezte nagyon elmésen Christopher Hill amerikai külügyi államtitkár-helyettes, az USA küldöttségének vezetője a múlt kedden Pekingben kezdődött, ám még keddi lapzártánk idején is tartó, az észak-koreai atomprogram felszámolását célzó hathatalmi tárgyalások állását. A boszniai és a koszovói válság idején amerikai közvetítőként tevékenykedő Hill - aki mostani kinevezését megelőzően fél éven át az USA dél-koreai nagykövete volt - abban bízott, hogy ezúttal sikerül lényeges haladást elérni a közel egy éve megrekedt nukleáris leszerelés kérdésében. Elemzők azonban nem sok reményt fűznek ehhez, miután lapzártánkig az egy hete folyó intenzív megbeszélések ellenére sem sikerült az érintett felek mindegyike számára elfogadható közös nyilatkozatot kiadni. Reménykeltőnek tűnt pedig a helyzet, hiszen Washington és Phenjan képviselői a hét folyamán - hosszú idő óta először - több alkalommal is kétoldalú tárgyalások keretében próbáltak előbbre lépni. Phenjan közeledéseként értékelhető ugyanakkor, hogy a pekingi tárgyalásokkal egy időben a két Korea között megállapodás jött létre az 1953-ban véget ért háború óta leállított vasútvonal októberben történő ismételt üzembe helyezéséről.

Már az is előrelépés, hogy Észak-Korea hajlandó volt visszatérni a - Japán, Kína, Dél-Korea, Oroszország, valamint az USA részvételével folyó - hathatalmi tárgyalásokhoz. Annál is inkább, mivel Mohamed El-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) vezetője szerint a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) akár hat atombombával is rendelkezhet, és képes lehet "megelőző" nukleáris csapásra is. Az észak-koreai vezetés szerint az USA agresszor, amely nem tett le arról, hogy az irakihoz hasonló akcióval vessen véget az atomvitának.

A gyanakvással kísért ellenségeskedés a másik oldalon is fennáll: Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter januári beiktatásán "a zsarnokság egyik utolsó bástyájaként" emlegette Észak-Koreát. Válaszul a phenjani külügyminisztérium közölte: a jongbjoni atomerőmű reaktoraiból kiemeltek nyolcezer elhasznált fűtőelemet plutónium dúsításához, "a védelmi célú atomfegyvertár bővítése céljából". Nyomatékul az USA júniusban újabb F-117-es "lopakodó", azaz radarokkal nehezen felfedezhető harci repülőgépeket telepített dél-koreai támaszpontjaira. Időközben az ellenséges retorika alábbhagyott, olyannyira, hogy Rice július közepén, ázsiai körútjának befejeztével - főként Kína közbenjárásának köszönhetően - diadalittasan bejelentette: Phenjan hajlandó visszatérni a tárgyalóasztalhoz.

A diplomáciai erőfeszítések magyarázatául szolgálhat, hogy Washington tisztában van vele: Észak-Korea nem Irak. A térségben egy háborús konfliktus beláthatatlan következményekkel járhat, hiszen Észak-Korea - miközben a világ egyik legszegényebb országa - több mint egymillió katonát tart készenlétben, vegyi töltetű, messze hordó tüzérsége Szöult is elérheti. A még szigorúbb kereskedelmi bojkott aligha lenne célravezető a világtól hermetikusan elszigetelt országgal szemben, hiszen az kizárólag a már évtizedek óta nélkülöző, éhező lakosságot sújtaná. Az erő alkalmazását ugyanakkor Phenjan protektora, Peking, de még a dél-koreai vezetés is ellenzi.

Phenjan még a mostani tárgyalások előtt felvetette, hogy az érvényben lévő, a koreai háborút lezáró 1953. évi tűzszüneti megállapodást békeegyezménnyel váltsák fel, ami "automatikusan a koreai félsziget atommentességéhez vezethetne". Feltételei között továbbra is az szerepel, hogy az USA vegye le Észak-Koreát a terrorista államok listájáról, és szüntessen meg minden vele szembeni szankciót. Emellett azt is el kívánja érni, hogy a hatoldalú tárgyalások leszerelési célzatúak legyenek, és az állítása szerint Dél-Koreába telepített amerikai nukleáris fegyverekre - amelyek létét Washington tagadja - is vonatkozzanak. Rice külügyminiszter néhány hete tett ázsiai körútján hangoztatta, hogy Washington részéről egyelőre nincs az asztalon újabb engedmény, először Phenjannak kell tanúbizonyságot tennie a teljes és feltétlen atomleszerelésről. Azért az újraegyesítési ügyekben illetékes dél-koreai miniszter, Csung Dong-jang a hatoldalú megbeszélések felújításával egy időben bejelentette, hogy Szöul hajlandó szomszédjának annak energiatermelésével megegyező mennyiségű, azaz évente kétezer megawattnyi áramot szállítani - mégpedig térítésmentesen.

Hasonló segítséget egyszer már Washington is felajánlott, a Clinton-kormányzat idején 1994-ben szó volt egy kétezer megawatt kapacitású könnyűvizes reaktor felépítéséről, ami végül meghiúsult. Három éve aztán kiderült, hogy Észak-Korea titokban fegyverminőségű dúsított uránt állít elő, ekkor indította újra Phenjan a jongbjoni atomerőművet, az IAEA megfigyelőit pedig kiutasította az országból. Mindezt azzal fejelte meg, hogy 2003 januárjában - eddig példátlan módon - kilépett a nukleáris fegyverek terjedését megakadályozni hivatott, 182 ország által aláírt atomsorompó-egyezményből. Kína kezdeményezésére rávehető volt Phenjan arra, hogy a 2003 augusztusában nukleáris programjáról elkezdett hathatalmi tárgyalásokon részt vegyen, ami azonban három forduló után, 2004 júniusában megfeneklett. Az idén februárban végül bombaként robbant a hír: Észak-Korea hivatalosan eldicsekedett azzal, hogy rendelkezik atomfegyverrel.

Phenjan hajlandóságát a hatoldalú tárgyalásokhoz való visszatéréshez megfigyelők szerint főként gazdasági kényszer mozgatja. A krónikus élelmiszerhiányban szenvedő Észak-Koreában az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) regionális igazgatója, Anthony Banbury szerint a kilencvenes évek eleji állapotokat idéző éhínség fenyeget.

Akkor inkább milliókat hagyott éhen halni az észak-koreai vezetés, mint hogy külföldi segélyeket fogadjon el. Időközben enyhült a helyzet, a WFP ma már a lakosság közel harmadát, mintegy 6,5 millió embert lát el, amihez az idén 504 ezer tonna gabonasegélyre lenne szükség. Az USA egyébként az utóbbi két évben összesen 150 ezer tonna gabonát szállított Észak-Koreának, az idén azonban még egy dekát se küldött. Eközben az ENSZ helyszínen járt segélymunkásainak beszámolói szerint az észak-koreai hatóságok az idén nyáron is a városlakók millióit küldték vidékre, hogy szokás szerint kivegyék részüket a betakarítási munkálatokból. A mozgósítás minden korábbinál nagyobb mértékű, az üzemanyaghiány miatt gépi helyett emberi erővel kell működtetni a mezőgazdasági eszközöket.

HEIMER GYÖRGY