A két hónappal ezelőtt országos szinten még alig ismert új iráni elnök, Mahmúd Ahmadinedzsád büszkén emlékszik vissza az 1979-es muszlim forradalomban a teheráni amerikai nagykövetséget elfoglaló egyetemista szervezet tagjaként játszott szerepére. Egy falusi kovácsmester apától született Ahmadinedzsád már gyerekkorában Teheránba került, és kiváló tanulóként nemcsak mérnöki diplomát szerzett, de le is doktorált, majd a teheráni Tudományi és Ipari Egyetemen tanított. Az 1980-1988-as iraki-iráni háborúban önkéntes katonai szolgálatra jelentkezett, onnan a Forradalmi Gárda elitalakulatába került tisztként, és tevékeny szerepet vállalt a keményvonalas Baszidzs milíciában, amely az utcán ügyel a vallási előírások betartására. Politikai karrierjének első állomásaként 1993-tól 1997-ig Ardabil északnyugati tartomány kormányzója volt, ahol az áradások és a földrengések okozta pusztítás jelentett kihívást a számára.

2003-ban bekerült a teheráni tanácsba, ahol a konzervatív vallási vezetők támogatásával polgármesterré nevezték ki. Alig néhány hónappal később már számos koncertet és világi programot betiltott, a kulturális központokat imaházakká változtatta, a városházán külön lifteket rendelt el a nők és a férfiak számára, ami ma csak erősíti azokat a félelmeket, hogy az utóbbi nyolc év - öltözködésre és a nemek közti érintkezésre vonatkozó - viszonylagos lazaságát kőkemény szigor váltja fel. Polgármesterként nem titkolta, hogy bizalmatlan mindazzal, ami nyugati, betiltotta például az iráni reklámpiacon egyetlen külföldi arcként megjelent David Beckham angol futballjátékost mutató plakátokat, mert a sztár lába fedetlen volt. A Mérnökök Iszlámista Szövetségének tagjaként 2001-ben pedig hitleri mentalitásnak nevezte, amikor Gerhard Schröder német kancellár elhalasztotta teheráni útját, mert Iránban elítéltek több olyan reformert, akik részt vettek egy konferencián a német fővárosban.

Az 1979-es forradalom utáni brutális elnyomás és tisztogatás megismétlődésétől való félelmeket táplálva a kampány során a politikai foglyokkal kapcsolatos kérdésre szarkasztikusan csak annyit válaszolt: "Miféle politikai foglyok? Azok, akik az Egyesült Államokban vannak?" Az aggodalmakat egyébként azzal igyekezett eloszlatni, hogy a forradalmi értékekhez való visszatérés nem pusztán a női fejkendő viseletéről szól, az ország igazi problémája a foglalkoztatás és a lakáshelyzet. A szegények pártfogójaként és a nép egyszerű gyermekeként kampányoló politikus olcsó gépkocsival jár, a lakossággal szemben közvetlen. Azzal is kilógott a többi jelölt sorából, hogy a választás két napján beállt a szavazóhelyiség előtt kígyózó sorba.

A 14 milliós fővárosban szerzett népszerűségét annak is köszönheti, hogy jelentős infrastrukturális beruházásokat indított el: többek között a gyorsforgalmi úthálózat, valamint a metró folyamatos bővítésével. Emellett figyelmet fordított a dél-teheráni szegénynegyedek gondjainak enyhítésére is. Az is kiderült, hogy humorérzéke is van: egy tévéinterjúban szívből jövő kacajjal nyugtázta a róla keringő viccet, miszerint megváltoztatja a már-már nemzeti szimbólumnak számító, jelenleg Szamandként (ló) ismert iráni autómárka nevét a síiták által szentként tisztelt Huszein imám lovának, Zol-Dzsalalnak a nevére.