Bill Clinton azt szeretné, ha a karácsonyi dél-ázsiai szökőárat követő nemzetközi reakció modellként szolgálna arra, miként kell kezelni a hasonló katasztrófákat, de - mint megjegyezte - ehhez arra van szükség, hogy az adományozók ne hagyjanak fel a segítségnyújtással, amíg az érintett országok azt igénylik. A volt amerikai elnök, aki február óta a cunami utáni újjáépítésért felelős ENSZ-megbízott, nemrég egy, a világszervezet égisze alatt tartott konferencián beszélt erről a 160 amerikai nagyvállalat vezetőit egyesítő üzleti kerekasztal tagjai előtt. "Ha valamit jól csinálnak, akkor azt másolni fogják" - mondta, és kifejtette: az elemi áradatban elpusztult infrastruktúrát a korábbinál magasabb színvonalon kell újrateremteni.

Az egész világot megrázó természeti csapást követő heteket jellemző adakozó kedv életben tartása volt a New York-i találkozó célja. A szökőár után a nemzetközi közösség több milliárd dollárnyi segélyt ajánlott fel a katasztrófa sújtotta országoknak. Hogy pontosan mennyit, arról eltérő adatok láttak napvilágot. Clinton helyettese, Erskine Bowles például április elején 7-12 milliárd dollár körüli összegről beszélt, maga az ENSZ-megbízott pedig közvetve utalt a támogatás nagyságára, amikor azt mondta, hogy 2 milliárd dollár, vagyis az összes segély mintegy negyede a magánszférából származik. A világszervezet minap idézett adatai szerint ugyanakkor összesen 6,7 milliárd dolláros adományra érkezett ígéret, és ebből 2 milliárdnyit már garantáltak vagy folyósítottak is. Nagy kérdés azonban, hogy mennyi fut be a többi, kilátásba helyezett segélyből. A korábbi, hasonló esetek tapasztalatai ugyanis azt mutatják, hogy - mint arra Clinton is felhívta az üzletemberek figyelmét - a világ országai "mindaddig óriási összegeket ígérnek, amíg emberek halnak meg a tévé képernyőjén, aztán amikor elfordulnak a kamerák, nem adják oda a pénzt".

A segítségre még csak ezután lesz szükség a cunami sújtotta térségben, mindenekelőtt a legsúlyosabban érintett Indonéziában és Srí Lankán. "Befejeztük a sprintet, de a maratoni futás még előttünk áll" - figyelmeztetett Bowles, utalva arra, hogy az újjáépítés évekig fog tartani, és csak a humanitárius akciók első szakasza zárult le. Ez utóbbit egyébként rendkívül hatékonynak nevezte Jan Egeland, az ENSZ segélyprogramjainak koordinátora. Elejét vették a járványoknak, mintegy kétmillió ember kapott élelmiszersegélyt, hajléktalanná vált gyermekek százezrei ülhettek vissza az iskolapadokba - sorolta az eredményeket, de elismerte: hibákat is elkövettek, és mára egyre reményvesztettebbek az otthon és munka nélkül maradt emberek.

Indonézia - ahol csaknem 127 ezren haltak meg a szökőárban, és a múlt hónapban több mint 55 ezerrel csökkentett hivatalos adatok szerint 37 ezren tűntek el - legnagyobb károkat elszenvedett Aceh tartományában még hónapokkal a szökőár után is sátrakban vagy sebtében felhúzott barakkokban él a mintegy félmillió hajléktalanná vált ember jelentős része - írta a The New York Times amerikai napilap, megjegyezve, hogy nem sok jelét látni a milliárdos külföldi adományoknak. A Jakarta Post angol nyelvű indonéz lap a közelmúltban arról számolt be, hogy az észak-szumátrai Medan kikötőjében az utóbbi hónapokban több mint 1400, segélyekkel teli konténer halmozódott fel, mert a megfelelő okmányok hiányában visszatartják őket a vámosok, és hasonló sorsra jutott 73, szintén adományként küldött autó is. A hatóságok viszont még a múlt hónap elején azt közölték, hogy sok esetben valójában segélynek álcázott csempészárut akarnak bejuttatni az országba, és már 58, így behozott luxuskocsit le is foglaltak.

A humanitárius szervezetek munkáját is nehezítheti ugyanakkor, hogy az indonéz kormányzat igyekszik kontrollálni őket Acehban. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának képviselői már március végén kénytelenek voltak elhagyni a három évtizede az elszakadásért küzdő tartományt, miután Dzsakarta szükségtelennek minősítette ottani tevékenységüket. Aceh éveken át a külföldiektől elzárt, katonai ellenőrzés alatt álló terület volt, és csak a pusztító cunami után enyhítettek a korlátozáson (HVG, 2005. január 29.). Most azonban a szigor fokozatos visszaállításának szándékára utal, hogy Endriartono Sutarto tábornok, a hadsereg főparancsnoka közölte: csak azok a nem kormányzati szervezetek maradhatnak, amelyek az újjáépítést segítik. Az indonéz számvevőszék mindeközben pénzügyi visszaélések veszélyére figyelmeztetett, mondván, képtelenség áttekinteni, mire mennek el a különböző kormányszervezetek kezében landoló pénzadományok, amelyekből eddig 4 milliárd dollárnyit ajánlottak föl az országnak. Felmerült például a gyanú, hogy olyan beruházásokat is költségvetési kiadásként könyveltek el, amelyeket külföldi kormányok finanszíroztak, de Jusuf Kalla indonéz alelnök visszautasította a vádat.

Valamelyest javíthat a meglehetősen zavaros helyzeten, hogy a dzsakartai kormány éppen három hónappal a természeti csapás után, március 26-án közzétette, Susilo Bambang Yudhoyono elnök pedig a múlt hónap közepén aláírta az acehi újjáépítés terveit. Az öt évre szóló, ötmilliárd dolláros program egyebek között több tízezer otthon helyreállításáról, illetve felépítéséről szól, és a karácsonyihoz hasonló katasztrófák elkerülése végett egy, a tenger és a lakott területek közötti "ütközőzóna" létrehozását is előírja. Megfigyelők szerint ez utóbbi rendelkezés komoly feszültséget okozhat az amúgy is nyugtalan tartományban. Az emberek jelentős része ugyanis nem akar elköltözni lakhelyéről, ragaszkodik földjéhez, amelynek tulajdonjogát ugyanakkor sok esetben nem tudja igazolni, mert a nyilvántartások - ha voltak - megsemmisültek a cunamiban.

Hasonló gondok jelentkeztek Srí Lankán is, ahol csaknem 40 ezer ember életét követelte és 115 ezer épületet pusztított el az áradat. Az indiai-óceáni szigetországban a part mentén húzódó százméteres sávban csak a még ép házak maradhatnak, az építkezést és a megrongálódott épületek felújítását megtiltották. Az érintett területeket az állam felvásárolná, ám a tulajdonosok gyakran nem hajlandóak az ügyletre. Főleg a halászok háborognak a költözés ellen, de nem örülnek a szállodások sem, akik közül sokan még azelőtt igyekeznek helyreállítani ingatlanaikat, hogy a hatóságok képesek lennének mindenütt érvényt szerezni a korlátozásnak.

Félmillióan maradtak otthon nélkül Srí Lankán, többségük barátoknál, rokonoknál húzta meg magát, de több mint százezren még mindig barakkokban, sátrakban élnek. A rekonstrukciós tervek 60 ezer új lakás felépítését írják elő. Noha Chandrika Bandaranaike Kumaratunga elnök asszony januári ígéretét, amely szerint fél év alatt felszámolják a károkat (HVG, 2005. január 8.), aligha sikerül teljesíteni, az újjáépítéshez szükséges 1,8 milliárd dolláros külföldi segélyből másfél milliárdot már felajánlottak az országnak. Az adományozókat ugyanakkor nyugtalaníthatja, hogy a kormány még nem tudott megállapodni a segélyek szétosztásának arányaiban a cunami által leginkább sújtott északkeleti országrészt az ellenőrzésük alatt tartó tamil szeparatistákkal. A Colombo és a hindu szakadárok között közvetítő Norvégia képviselője azt mondta, hogy május vége előtt aligha köttetik meg a "közös mechanizmusnak" nevezett alku. Sőt - mint arról néhány napja a Reuters brit hírügynökség beszámolt - egyre kétségesebb, hogy egyáltalán megszületik-e. A kormány egyik szövetségese, a marxista Népi Felszabadítási Front ugyanis elutasítja az egyezkedést, buddhista szerzetesek aláírásgyűjtő kampánnyal tiltakoznak ellene, és elvetik az alku lehetőségét a Srí Lanka-i kabinetet támogató muszlim szervezetek is.

A Maldív-szigeteken, ahol - a GDP csaknem kétharmadának megfelelő - 470 millió dolláros kárt okozott a pusztító özönvíz, a kormány és az ENSZ Fejlesztési Programja sajátos akcióval igyekszik adományokat gyűjteni: örökbe lehet fogadni egy-egy szigetet, így a segély felhasználása könnyebben ellenőrizhető. Az újjáépítést ott is a lakóházakkal kezdték, de fontos a nemzeti össztermék egyharmadát adó idegenforgalom helyreállítása is. Ez persze csaknem minden érintett országra igaz. Srí Lankán például a szállodák akár 30-40 százalékos árengedményre is hajlandóak, hogy visszacsábítsák a turistákat. És az igyekezet egyáltalán nem reménytelen. Legalábbis ezt igazolja a thaiföldi Phuket sziget statisztikája: januárban még csak mintegy 13 ezer külföldi - az egy évvel korábbinak alig több mint tizede - járt ott, a csúcsszezon végének számító márciusban viszont, amikor "békeidőben" is csak a szobák 70-80 százaléka foglalt, már 40 százalékos volt a szállodák kihasználtsága.

POÓR CSABA