© HVG

Ezek a petíciózók az etnikai alapú piacgazdaság hívei: bizonyos etnikumhoz tartozó személyeknek szabad olcsóbban kínálniuk - amúgy szabad áras - termékeiket, más nép fiainak viszont nem. Jó lenne, ha azt hihetnénk, az egész csak valamelyik szélsőjobboldali törpe párt vagy gittegylet marketingakciója, de sajnos nem így van. A tiltakozó "őshonos" kereskedők egyszerűen csak saját vélt érdekeiket képviselik, amivel nem is lenne semmi gond, ha nem rasszista, kirekesztő módon tennék.

Furcsa, hogy látszólag szabadpiaci értékek alapján dolgozó üzletemberek a diktatúra módszereit kérik számon az illetékes polgármesteren. Mert Magyarországon is a diktatúra idején volt utoljára divat, hogy etnikai, politikai vagy társadalmi kategóriák alapján embercsoportokat egy tollvonással megfosztottak lakóhelyüktől, iparengedélyüktől, megélhetési forrásuktól. A kapitalizmusban - amelynek a hazai kereskedők is gazdasági létezésüket köszönhetik - mindenki annyiért értékesíti áruját, amennyiért jólesik. Erre jön a válasz, hogy a "kínaiak" portékája silányabb, ezért tudják lenyomni az árakat. Ha így van is, ez nem kifogásolható. Természetes, hogy rosszabb minőségű áruért nem lehet ugyanannyit kérni, mint a relatíve jobbért. Ha meg ugyanolyan minőségű a termék, akkor a törzsökös kereskedő magában, saját üzletpolitikájában kutassa a hibát, miért drágább nála ugyanaz.

Az árak leverése felháborítja petíciózó kereskedőinket. De vajon mi a véleményük a bérek lenyomásáról? Hallani ugyanis, hogy a plázák színmagyar kereskedői gyakran nem kereskedelmi szakmunkást, hanem e téren képzetlen volt ápolónőt, tanítót vesznek fel eladónak, mert annak kevesebbet kell fizetni. Lehet, ez nem szép dolog, de ugyanúgy törvényes, mint a kínai boltok árzuhanása.

Nem is a kereskedők idegengyűlölő mozgalmárainak erőlködése a legfelháborítóbb, hanem az önkormányzatok illetékeseinek álszent nyilatkozatai. Beosztott hivatalvezetők farizeus képet vágva széttárják a kezüket: tudjuk, milyen sanyarú a helyzet, de sajna köt minket a jogszabály. Holott a polgármestereknek ki kellene állniuk, leszögezve, szó sem lehet arról, hogy az én városomban származási alapon megkülönböztessenek, jogaiktól megfosszanak embereket. Annál is kevésbé, mert az aláírásgyűjtő boltosoknál lényegesen többen vannak azok a majdhogynem nyomorgó választópolgárok, akik gyermeküknek és maguknak ruhát, cipőt csak a "kínaiban" tudnak venni. Meg azok, akiknek ezek a kínai vállalkozók adnak munkát.

A hecckampány a reggeli ital elleni nevetséges propagandára emlékeztet, amelynek kitalálói nem veszik tudomásul, hogy sokaknak csak ilyenre telik. Borúsabban látva az ügyet, arra a következtetésre is juthatunk, hogy a mai kínai boltosok az egykori zsidó szatócsokhoz hasonlítanak, akiket ugyanígy körülvett bizonyos - tragikus kifejletűvé vált - ellenszenv, részben arra hivatkozva, hogy képesek voltak ugyanazt olcsóbban adni.

A magyar társadalom bizonyos szegmenseinek idegenképe meglehetősen sajátos. Ha a bevándorló nem tud dolgozni, mert menekült, akkor az a baj. De a jelek szerint az sem jó, ha a migráns vállalkozik, adózik, munkahelyet teremt. Mert akkor egyeseknek konkurencia. Ezek a kínaiak döntő többségükben szorgalmas, jóravaló emberek. Nyilván köztük is akad nem egy adócsaló, sikkasztó, feketén dolgoztató. De a protestáló törzsökös kereskedők tegyék szívükre a kezüket: ők talán mindig és kérés nélkül adnak számlát? Szóval előbb a gerendát, csak aztán a szálkát.

Az USA és Nyugat-Európa országai negyven év alatt kelet-közép-európai emigránsok millióit fogadták be. És politikusaik többségét nem hagyta befolyásolni olyan szólam, hogy majd ezek munkaerő és vállalkozó formájában konkurensei lesznek a "mieinknek". Csak remélni lehet - bár vannak baljós jelek -, hogy egyetlen komolyan vehető politikai erő sem áll a Kína-fóbia mögé. A jelenlegi kormánynak meg egyenesen kötelessége lenne, hogy a következő ilyen aberrált nyilatkozat után demonstratív módon fogadja a kínai boltosok delegációját.

(A szerző újságíró)