Magyarországon 1993 óta nem volt olyan év, amikor csökkent volna a GDP, de valójában a Bokros-csomagnak nevezett makrogazdasági stabilizációval indult útjára a növekedés. A 2001-2003-as globális lassulás szerencsére elkerülte Magyarországot, ekkor még a dobókockát is sikerült becsapni, hiszen exportpiacaink erős hanyatlása miatt biztosnak látszott, hogy a hazai növekedés is jelentősen lassul. Az Orbán-kormány találmánya, a belső fogyasztás vezérelte növekedési politika éppen jókor nyújtott ellensúlyt a nemzetközi lassulásnak, majd ezen az úton haladt tovább a Medgyessy-kormány is. A nemzetközi lassulási hullámot így megúszta az ország, de ezért drága árat kell fizetni. A költségvetés egyensúlya drasztikusan felborult, hiszen a növekedést mindig finanszíroznia kell valakinek. Mivel a reálgazdaság teljesítőképessége erre nem volt elegendő, a kormányzatnak kellett a gyengélkedő gazdaság hóna alá nyúlnia, aminek 2001-től egyre láthatóbban meg is volt az eredménye.

A kormányzati fiskális politikának egyébként egyik legfontosabb feladata, hogy nehéz időszakokban növelje költekezését, így támogatva a gazdaságot, ám fontos - s ez az, amit a politikusok általában elfelejtenek -, hogy amikor a gazdasági növekedés ismét önfenntartóvá válik, az állam csökkentse kiadásait. Ez azért is lényeges, mert ha a kormányzat költekezése a jó időszakokban is támogatja a gazdaságot, akkor a nehéz időszakok eljövetelekor nem marad többletforrás, minthogy azt már korábban - szükségtelenül - feléltük. Ha kirándulni megyünk egy kisgyermekkel, nem vesszük rögtön a nyakunkba, csak az út vége felé, amikor már elfáradt, hiszen mi sem bírjuk végig erővel a túrát, ha valaki egész úton a nyakunkban ül, még ha gyerek is. Éppen ilyen a kormányzat szerepe a gazdaságban: csak akkor kell - és csak akkor szabad - segítenie, ha feltétlenül szükséges.

S miért olyan fontos ezt éppen most hangsúlyozni? Mert az olajárak manapság már 50 dollár közelébe emelkedtek, amit kevesen tudtak elképzelni akár még csak néhány hónappal ezelőtt is. Az utóbbi harminc évben a kapitalista világ szinte minden nagyobb recesszióját a magas olajárak okozták. Igaz, sok szakember állítja, hogy ma már jóval kisebb az olaj szerepe, mint régebben volt, s ezért az áremelkedés nem okozhat recessziót. De nehéz megítélni, hogy ez igaz-e vagy sem, a valódi választ pillanatnyilag senki sem tudja, ahogy azt sem, hogy a 2003-tól erőre kapó világgazdasági fellendülés az újrainduló kamatemelésekkel és a fiskális expanzió megszűnésével fenntartható marad-e.

Magyarország szempontjából ez jelenleg igen fontos probléma. Amennyiben a következő néhány évben valamikor ismét lesz globális recesszió, az súlyosan fogja érinteni az országot, sokkal súlyosabban, mint a 2001-2002-es nemzetközi lassulás. Az euróövezethez való csatlakozásunk tervei mind azon alapulnak, hogy a magyar gazdaság képes fokozatosan felszámolni a problémáit - értve ezen legfőképpen a költségvetés hiányát. Ahogyan gyarapszik a magyar gazdaság, úgy növekednek majd az adóbevételek, s így szép lassan csökken majd a költségvetési deficit, és 2010-re így éppen beléphetünk az euró-övezetbe. Ez azonban nagyon-nagyon "kicentizett" terv. Ha az olajársokk vagy bármilyen más külső esemény hatására a következő évek valamelyikében nem lesz növekedés Magyarországon, akkor a terv teljesíthetetlenné válik, a költségvetés hiánya megugrik, és éveket csúszhat az euró bevezetése. Bár a kormányzatnak hivatalból is optimistának kell lennie, nem árt felkészülni, mi is történjen akkor, ha a növekedés lendülete megtörik. A filmekben mindig akad egy új menekülési útvonal, ha az eredetit eltorlaszolják. Van-e a magyar kormányzatnak B terve?

ZSIDAY VIKTOR

(A szerző részvénystratéga az Aegon Rt.-nél)