A paradoxon csupán az, hogy hosszú távon Irakban a pernek hasznos hatásai lesznek.

Ha felidézzük, hogy az Egyesült Államok az invázió kezdete előtt 48 órát adott az iraki diktátornak, hogy elhagyja az országot, kristálytisztán láthatóvá válik az is, milyen politikai és stratégiai körülmények vezettek az olimposzi magasságokból alázuhant, véreskezű vezető peréhez. Ha Huszein elfogadja Donald Rumsfeld védelmi miniszter ajánlatát - aminek, valljuk meg, nem sok esélye volt -, akkor ma az emberiesség elleni bűnei ellenére száműzetésben, békében élne. De a háborús bűnöket vizsgáló nemzetközi büntetőbíróságok működésének épp ez a természete.

Ha feláll is egy ilyen törvényszék, gyakran csak a stratégiai célok elérésének eszköze lesz, például a rendteremtésé vagy a rendfenntartásé. De hasonló átfogó stratégiai célok miatt el is maradhat az ilyen törvényszékek megalakítása, noha minden ok meglenne a per lefolytatására. Ez történt például a második világháborút követően a tokiói háborús bűnösök perében is, amikor Douglas MacArthur tábornok nem állíttatta bíróság elé Hirohitó japán császárt. Ha a legtisztább értelemben vett igazságosság felborítaná a hatalmi játszma résztvevőinek stratégiai számításait, azok kísérletet fognak tenni - akár sikerrel járnak, akár nem -, hogy az igazságszolgáltatás folyamata ne bonyolítsa a szükségesnél jobban az ügyeket. A nemzetközi közösségben az igazságszolgáltatás nem légüres térben folyik.

Vegyük csak újra szemügyre Huszein vád alá helyezésének július 1-jei időzítését.

A cél ez esetben az volt, hogy már ezzel a perrel is demonstrálják az átmeneti iraki kormány szuverenitását, és eloszlassák az e kabinet szilárdsága és eltökéltsége körüli kételyeket. A kompromisszum - amelynek lényege, hogy a volt diktátor jogi felügyelete átszáll az iraki kormányra, miközben ő maga fizikailag továbbra is az amerikaiak által vezetett koalíció őrizetében marad - mindkét fél stratégiai érdekeit szolgálja. A koalíció nem azért költött dollármilliárdokat Szaddám Huszein elűzésére egy olyan háborúban, amelynek jogosságát folyamatosan megkérdőjelezik, hogy aztán a legértékesebb fogást esetleg kiszabadítsák a börtönből a bukott rendszerhez hű emberek.

Szaddám Huszein perének politikai és stratégiai megfontolásait tovább tarkítják azok a nehézségek, amelyekkel akkor találta magát szembe a koalíció, amikor megpróbálta megszabadítani az iraki közéletet a volt Baath Párt tagjaitól. Az iraki diktátor és társai ellen egy, a körülményekhez képest igazságos jogi eljárásban hozott, a bűnösségüket kimondó ítélet fontos történelmi igazolásként szolgálhat majd a jövőben, akkor, amikor széles körben vitatni kezdik majd a nyugati hatalmak Szaddám Huszein bukásához vezető, ellentmondásos akcióját. A kérdés persze az: ki fogja írni a történelemkönyveket? De persze ez a kérdés is része a pert övező bonyolult politikai és stratégiai környezetnek.

Huszein pere egyenesen visszavezet bennünket az 1945-ös nürnbergi és tokiói bíróságokhoz, illetve a kérdéshez: jogukban áll-e a győzteseknek, hogy igazságot szolgáltassanak? Ez annak ellenére így van, hogy a diktátort egy bölcs döntés alapján egy iraki bíróság fogja perbe, s nem egy nemzetközi törvényszék.

Fontos elhatározás, hogy a győztesek megpróbálják az igazságszolgáltatási procedúrát úgy beállítani, mintha azt az irakiak folytatnák le, mivel ez később - amikor a konfliktusban részt vevő felek meg-, illetve átírják majd a háború történetét - segíthet abban, hogy választ találjanak a legitimitás óhatatlanul felmerülő problémájára. A náci németek és a tokiói császári kormány védekezésének egyik legfontosabb alapköve a háborús perekben éppen az volt, hogy megpróbálták kétségbe vonni a győztesek által felállított bíróságok legitimitását. Ahogy az megjósolható volt, ezzel már Szaddám Huszein is próbálkozott.

De vajon a győztesek által szolgáltatott igazság csakugyan annyira helytelen lenne? A válasz ez esetben is az, hogy minden a körülményeken múlik. Akad-e bárki is, aki - azon az alapon, hogy a győztesek szolgáltattak igazságot - komolyan vitatni merné a nácikra az agresszív háború és a holokauszt miatt a szövetségesek által felállított bíróságon kimondott ítéletet? A náci bűntettek objektív igazságtartalmát alaposan bebizonyították. Mielőtt az ENSZ Biztonsági Tanácsának hatalmában állt volna háborús bűntettekkel foglalkozó nemzetközi bíróságok felállítása, a mostani iraki háborúhoz hasonló helyzetekben, ahol a háború nyomán egyértelműen kialakult a legyőzöttek és a győztesek tábora, minden esetben számítani lehetett arra, hogy a győztesek létrehoznak egy háborús törvényszéket. Ezt a folyamatot erősítette fel, amikor az ENSZ nemzetközi büntető törvényszékeket állított fel a volt Jugoszlávia, illetve a Ruanda területén elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálására és megítélésére.

Ma kétség sem férhet ahhoz, hogy Szaddám Huszein idejében az iraki hadsereg és államapparátus tömegesen követett el bűncselekményeket irakiak és kuvaitiak ellen. Az iraki különleges törvényszék ügyészei előtt álló legfőbb feladat most az, hogy a törvényes igazságszolgáltatás eszközeivel bizonyítsák be Huszein bűnösségét.

Ez az eljárás akár a visszájára is fordulhat - például amikor bizonyítékokat kell találni arra, hogy a diktátor közvetlenül adta ki az utasítást a kurdok ellen bevetett vegyi fegyverek használatára. A parancsnok felelősségének az elve - azaz a nézet, hogy egy felettes akkor is felelős alárendeltjei tetteiért, ha azokról nem tudott - olyan fontos jogi eszköz, aminek alapján a diktátorokat is el lehet ítélni népirtásért, emberiség elleni bűntettekért és háborús bűnökért. Az ENSZ ruandai törvényszéke például épp ennek az elvnek az alapján ítélte el 1998-ban Jean Kambandát, aki 1994-ben Ruanda miniszterelnöke volt.

A kirakatperek - különösen, ha az eljárás televíziós nyilvánosság előtt zajlik - gyakran politikai színjátékká válnak, és néha felkorbácsolják egyes, a vádlottban áldozatot látó és vele együtt érző csoportok nacionalizmusát. Ugyanakkor jelentős előnyt lehet kovácsolni abból, ha Szaddám Huszein perének legalább egyes részeit élőben láthatja a közvélemény. A nyilvános felelősségre vonás segít a kisstílű diktátorok leleplezésében és megszégyenítésében. Uralma alatt Huszein többször is veszélyes stratégiai játszmákba bonyolódott. De hogy mindezért egyszer még lakat alá is kerülhet, olyan eshetőség, amivel soha nem számolt.

KINGSLEY CHIEDU MOGHALU

(A szerző az ENSZ ruandai nemzetközi törvényszékének volt tanácsadója)

© Global Viewpoint