Kadhafi Brüsszelben
Moamer el-Kadhafi, Líbia diktátora nemrég Brüsszelben járt, ahol többek közt fogadta őt Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke, Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Guy Verhofstadt belga miniszterelnök. A látogatásra nem előzmények nélkül került sor: az utóbbi egy évben látványosan javultak a Nyugat és Tripoli kapcsolatai. Tavaly augusztusban Líbia bejelentette, összesen 2,7 milliárd dollárt fizet az áldozatok hozzátartozóinak, amiért ügynökei 1988. december 21-én Lockerbie fölött felrobbantották a PanAm Londonból New Yorkba tartó repülőgépét. Az ősszel pedig megígérte, megsemmisíti tömegpusztító fegyvereit, s ennek ellenőrzésére nemzetközi megfigyelőket enged be az országba. Március végén aztán megtörtént az addig szinte elképzelhetetlen: az Egyesült Államok akkori legszorosabb szövetségesei, Silvio Berlusconi olasz és José María Aznar spanyol miniszterelnök után maga Tony Blair brit kormányfő is tiszteletét tette az észak-afrikai országban.
Kadhafi 1969-es puccsa óta az ország totális diktatúrában él, ahol az emberi jogoknak még a töredékét sem tartják tiszteletben. Ellenzéki vagy a hatalom által ilyennek vélt emberek ezrei tűntek el mindenféle bírósági ítélet nélkül. Líbiában képezték ki az északír terrorszervezet, az IRA harcosait, valamint Foday Sankoh Sierra Leone-i felkelőt, utóbb alelnököt, akinek specialitása volt a politikai ellenfelek élve megnyúzása és megcsonkítása, gyerek katonák erőszakos besorozása és kábítószerfüggővé tétele. Szintén ott szerzett kiképzést a tavaly Nigériában menedéket kapott libériai exelnök, Charles Taylor, akinek számláján ugyancsak háborús és emberiség elleni bűnök sorakoznak. Mindezen kívül Líbiában módszeresen, legfelsőbb szintű jóváhagyással üldözik - nem, nem a zsidókat; ez már nehéz feladat lenne, hiszen Iránhoz, továbbá a legtöbb arab országhoz hasonlóan zsidók már nem élnek Líbiában, Tripoli ugyanis sikerrel vetett be minden adminisztratív és rendőrségi eszközt, hogy zsidó állampolgárai emigráljanak az országból, hanem a keresztényeket. A keresztény misszionáriusok líbiai tevékenységét a helyi hatóságok rendszeresen ellehetetlenítik, és igyekeznek őket az ország elhagyására kényszeríteni. Ezekhez képest az már csekélység, hogy az Újságírók Határok Nélkül nevű nemzetközi szervezet a sajtószabadságról szóló tavaly októberi jelentésének 166 országot tartalmazó listáján Líbia az utolsó tíz között szerepel.
Mindezt az EU emberi jogokra állítólag oly kényes vezetői minden bizonnyal pontosan tudják, ám a "pragmatikus politika" (csak nem az unió tagállamainak olcsó olaj iránti igénye van a háttérben?) jegyében ismét - immáron sokadszor - zárójelbe teszik elveiket. Arról, hogy Kadhafi szalonképes vendég lesz Brüsszelben, a tavaly áprilisi uniós népszavazás idején még nem esett szó, az igennel szavazók tehát - köztük jómagam - akár becsapva is érezhetik magukat.
Hogy a líbiai vezető tovább erősítse európai pozícióit, vélhetően ártatlan bolgár ápolónők kivégzésével fenyegeti az öreg kontinenst, hogy aztán minden valószínűség szerint megkegyelmezzen nekik, ezzel egyúttal eljátszva az eurokompatibilis humanista államférfi szerepét. Lehetetlen nem észrevenni: olyan ország polgárairól van szó, amelynek egyfelől viszonylag csekély a nemzetközi érdekérvényesítő képessége - ami azért az egy hónappal ezelőtti NATO-tagsággal és néhány év múlva aktuális uniós belépésével vélhetően tovább nő -, másfelől viszont Izrael és az Egyesült Államok barátjának számít, és ezt a líbiai diktátor nehezen tolerálja (tavaly Bulgária a Biztonsági Tanács nem állandó tagjaként határozott ígéretet tett az Egyesült Államoknak, hogy egy esetleges BT-szavazás esetén támogatni fogja az Irak elleni katonai fellépést). Az öt ápolónő - akit helyi szokás szerint kegyetlenül megkínoztak - az igen gyenge lábakon álló bizonyítékok szerint szándékosan fertőzött meg AIDS-vírussal több száz gyereket egy bengházi kórházban. Mellesleg Kadhafi a felrobbantott PanAm-gép ügyében sem kért bocsánatot, s a 2,7 milliárd dollár kifizetése legfeljebb kártérítésnek tekinthető, bocsánatkérésnek nem.
Kétségtelen tény tehát: Kadhafinak valóban az Európai Unióban a helye. Mindössze 120 kilométerre Brüsszeltől: Hágában.
SZEGŐ PÉTER
(A szerző újságíró)