A homoszexualitás fokozatai: több a férfi
28-30 ezer főre becsülhető az egyértelműen homoszexuális férfiak és 8-9 ezerre a kifejezetten leszbikus nők száma...
28-30 ezer főre becsülhető az egyértelműen homoszexuális férfiak és 8-9 ezerre a kifejezetten leszbikus nők száma idehaza, amennyiben többé-kevésbé Magyarországon is érvényesek a nemi identitással kapcsolatos nyugat-európai kutatási eredmények. A hazai biszexuálisok, vagyis a különböző és azonos nemű partnerrel is szexuális kapcsolatot tartó férfiak, illetve nők száma további 140-150 ezer, illetve 80-90 ezer lehet a 20–59 éves közötti, összesen 5,7 milliós népességen belül. A becslések az egész eddigi életút alapján azonosítják a nemi irányultságot. Az aktuálisan homoszexuális kapcsolatot fenntartók száma ennél feltehetően jóval alacsonyabb: az erősebbik nem esetében 35-40 ezren, a „második” nemnél pedig 7-10 ezren lehetnek – legalábbis erre lehet következtetni Czeizel Endre még 2004-ben publikált adataiból. Az orvos genetikus szerint a szexuális irányultságot hagyományosan ötfokozatú skálán mérik. Az első, illetve az ötödik csoportba az egyértelműen homo-, illetve heteroszexuálisok tartoznak, a második és a negyedik csoportba az inkább azonos, illetve az inkább különnemű partnert favorizálókat sorolják, a középső kategóriát a kifejezetten biszexuálisok számára tartják fenn. Az ezredforduló tájékán regisztrált brit adatok szerint a férfiak 94 százaléka kizárólag nőkkel létesít nemi kapcsolatot, míg a nők 97 százaléka csak az ellenkező nem tagját, illetve tagjait részesíti a kegyeiben. Az urak közül egyszázaléknyi állította, hogy kizárólag, de legalábbis nagyobbrészt homoszexuális kapcsolatot tart fenn. A nőknél a hasonló mutató 0,3 százalék volt. A vegyes „ízlésűek” aránya mindeközben 5, illetve 3 százalék körül alakult. A homo- és biszexuálisok száma társadalmi csoportonként is jelentősen különbözik – legalábbis a brit adatok szerint. Az azonos neműekhez vonzódó férfiak aránya a szigetországban a szakmunkások körében például 3,2, a betanított és segédmunkások esetében 4,7 százalékos volt, míg az értelmiség és a vezető állásúak között elérte a 9 és fél százalékot.
HVG |