Politikusok ismertsége és népszerűsége 2006. márciusban
Politikusok népszerűsége 2006. márciusban (fekete számokkal a népszerűség, alatta zárójelben annak változása a februárihoz képest; a politikusok ismertségét, illetve annak változását februárról márciusra az oszlopok alján látható piros számok mutatják). A népszerűséget a kutatók azzal a kérdéssel mérték, hogy a válaszadó "a következő években szívesen látná-e fontos politikai szerepben" az adott politikust. A népszerűség változása Kóka János, Magyar Bálint és Szili Katalin esetében szignifikáns, vagyis nagy valószínűséggel nem a statisztikai mintavétel hibalehetőségeiből származik.
A felmérést 2006. március 3-a és 7-e között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet, az ország közel 100 településén 1200 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően ±2-5 százalék.