2006. március. 08. 00:00 Utolsó frissítés: 2006. március. 08. 18:18 Társadalom

Hátsó udvar

A bukaresti parlamentben hétfőn elakadt a Gozsdu Közalapítványról szóló megállapodás ratifikálása, miközben az egyezményt az Országgyűlés már novemberben törvényerőre emelte. A Gozsdu-vagyon eredeti kedvezményezettjének számító román ortodox egyház ellenállása meghiúsíthatja a több mint nyolcvanéves vita lezárását.

Féloldalasra sikerült a Gozsdu Közalapítvány létrehozásáról tavaly október 20-án született magyar-román kormányközi egyezmény parlamenti ratifikációs folyamata. Míg az Országgyűlés sietősen, már 2005. november 30-án törvényerőre emelte a megállapodást, addig Bukarestben egyre nagyobb az ellenállás a jóváhagyásával szemben. Márpedig hatályba csak azután lép az egyezség, ha mindkét állam ratifikálja és arról egymást értesíti.

Hétfőn a román kormánypártok egy része futamodott meg: képviselőik szavazatával bizottsági szintre utalták vissza az egyezményt. Ezzel bizonytalanná vált, hogy mikor zárható le a Gozsdu-vagyon körüli vita. A 19. században Magyarországon komoly jogászi karriert befutó román Emanuil Gojdu (magyarosan Gozsdu Manó) 1870-ben bekövetkezett halála után vagyona - benne például a budapesti Gozsdu-udvar nevű épületegyüttes - egy alapítványra szállt, amely a végakarat szerint "a keleti ortodox hitvallást" követő "magyar és erdélyországi román nemzet" javára használhatta fel. A kuratórium román ortodox méltóságokból állt, kezelője a nagyszebeni érsekség pénztára volt.

A két ország 1937-ben megállapodást kötött a Trianon után kialakult vagyonvita rendezéséről, ám ennek ratifikálása után a végrehajtás elmaradt, s az országok közötti hadiállapot beálltával érvényét is vesztette. 1952-ben aztán államosították a vagyon nagy részét kitevő Gozsdu-udvart, mint ahogy Romániában is államosították az ott maradt magyar vagyontárgyakat, jogi és magánszemélyekét egyaránt. A két ország 1953-ban állapodott meg arról, hogy kölcsönösen lemondanak az egymással szembeni vagyoni követelésekről, külön cikkelyben kiemelve azt is, hogy ez a lemondás kiterjed az ingatlanok és vagyontárgyak állami tulajdonba vételéből, kisajátításából keletkező követelésekre és igényekre is. A megállapodás Romániának volt kedvező, hiszen a magyar fél sokkal nagyobb igényről mondott le, mint a román, tehát ha Románia szeretné ezt a szerződést a Gozsdu-vagyon miatt semmissé tenni, akkor komoly magyar követelésekkel kellene szembenéznie.

Az 1990 után felújult vitát próbálta lezárni a két kormány a közös közalapítvány létrehozásával, amely - a két állam által biztosított vagyonnal gazdálkodva - átvenné a régi alapítvány szerepét. Az új szervezet központja a Gozsdu-udvarban lenne, s legalább évi 200-200 ezer eurót kapna a két féltől. Mindez viszont a vagyon visszaszerzésében reménykedő román ortodox egyház (BOR) haragját váltotta ki. A zsinat már március 3-án kemény hangú tiltakozó levelet küldött a bukaresti képviselőháznak, a szenátusnak, a kormánynak és az elnöki hivatalnak, amelyben kifejtették, hogy az egyezmény ratifikálásával pont a Gozsdu Alapítvány kedvezményezettjeit, a fiatal román ortodoxokat rekesztik ki a haszonélvezetből. "Nem létezhet két Gozsdu Alapítvány" - üzent a honatyáknak Bartolomeu Anania érsek, arra utalva, hogy ők Nagyszebenben 1997-ben már létrehoztak egyet, amelyet egy román bíróság az egykori alapítvány jogutódjának ismert el. Az ortodox egyház attól tart, ha megalakul a Magyar-Román Gozsdu Közalapítvány, akkor a saját alapítványuk, amelynek a kezelői, az 1869-es Gozsdu-testamentum alapján a bánsági és erdélyi ortodox érsekségek, egyetlen fityinget sem kap. Az érsek szerint "az alapítvány elveszítené minden eszközét a Gozsdu-vagyon visszaszerzésére, és a közalapítvány egyszerű tanácsadó szervezetévé degradálódna. Nem hiszem, hogy a román kormány konfrontációt akar az ortodox egyházzal" - tette egyértelművé a felállást Bartolomeu Anania.

A vidéki román lakosság körében mai napig hatalmas befolyással bíró ortodox egyház fenyegetésétől a kormánykoalíció liberális-demokrata része megijedt. A BOR-ral szembeni lojalitásukat bizonyítandó, más politikusok is akcióba léptek: Aurelian Pavelescu független képviselő hétfőn levédette a Gojdu nevet. "Mától ezt a nevet a szebeni alapítvány engedélye nélkül senki sem használhatja Európában" - jelentette ki a politikus a HVG-nek, hozzátéve, "a név kizárólag román márka kell maradjon". Az egyház a Román Akadémiát is felrázta, amely - habár megjegyezte, gyakorlati beleszólása nincs az ügybe - különnyilatkozatban követelte Gozsdu hagyatéki rendelkezésének tiszteletben tartását, s hogy egy magánalapítvány dolgaiba az állam nem avatkozzon bele.

Sergiu Andon konzervatív párti képviselő a HVG-nek elmondta: szerinte az egyedüli kiút, ha az egyezmény szövegét módosítják, hogy az semmilyen módon ne befolyásolja majd a nagyszebeni alapítvány működését, valamint a Gozsdu-testamentumban foglaltakat. Király András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselője ugyanakkor figyelmeztetett, az egyezmény szövegét kizárólag a kormányközi tárgyalások újrafelvételével lehetne módosítani.

A román kormány keresi a kiutat - a magyar meg várja a bukaresti fejleményeket. Mihai Razvan Ungureanu külügyminiszter például széles körű vitára javasolta az egyezményt, miközben a közalapítvány céljára a tárca már elküldött félmillió eurót a budapesti román nagykövetségnek. Sőt a külügytől kiszivárogtatott információkból kiderült, Ungureanu már ki is szemelt jelölteket a közalapítvány igazgatótanácsába. A testület társelnöke állítólag Sorin Antohi író, a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) történelemtanára lenne, az RMDSZ-t pedig Niculescu Anton, a bukaresti külügyminisztérium államtitkára képviselné.

IRHÁZI JÁNOS / ARAD

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.