2004. október. 16. 00:00 Utolsó frissítés: 2004. december. 02. 16:38 Társadalom

Fut is, marad is

Mohácsi Viktória, az oktatási tárca roma ügyekért felelős miniszteri biztosa válthatja az Európai Parlamentben a képviselőségről lemondott Demszky Gábort, aki a főpolgármesterséget választotta. A kormánypártok ezzel lezártnak tekintik az összeférhetetlenségi vitát, amely azonban még folytatódhat a bíróság előtt.

Az összeférhetetlenségi vita alapja megszűnt, az abból keletkezett ügy azonban még nem zárult le - így összegezhető a helyzet azután, hogy Demszky Gábor főpolgármester a múlt héten bejelentette, lemond európai parlamenti (EP) képviselőségéről. A fővárosi ellenzék által az önkormányzati törvény megsértése miatt (lásd Törvényhozói feledékenység? című írásunkat) támadott SZDSZ-politikus helyére minden bizonnyal a szabaddemokrata EP-pártlista harmadik helyén álló Mohácsi Viktória, az Oktatási Minisztérium roma ügyekért felelős miniszteri biztosa kerül - a végső döntést erről az SZDSZ országos tanácsa mondja ki két héten belül.

A meghátrálni kényszerült főpolgármester továbbra is úgy érzi, nem volt összeférhetetlen a két tisztsége. A Fővárosi Közigazgatási Hivatal (FKH) új vezetőjének, Forgács Imrének az álláspontja láttán azonban a múlt héten mégis úgy döntött: nem bocsátkozik jogi háborúskodásba, lemond EP-képviselői mandátumáról, s mint közleményében tudatta, "Budapestet választotta", vagyis politikai értelemben az egyetlen ésszerű döntést hozta. Kényszerű elhatározásával Demszky meglehetősen bizonytalan kimenetelű időközi főpolgármester-választástól óvta meg a pártját, magát pedig attól, hogy azzal vádolják, elmenekült, miután a nyár egymást követő botrányai (HVG, 2004. augusztus 8.) nyomán jócskán megcsappant a népszerűsége. Lemondott ugyan a jól fizető EP-képviselőségről (közölte is, hogy valószínűleg kénytelen lesz bérbe adni sok vihart kavart adriai nyaralóját), de megőrizte a főváros vezetését saját maga számára, az EP-mandátum pedig értelemszerűen a pártjáé maradt. A Gyurcsány Ferenc bizalmából posztjára került Forgács álláspontja kapcsán találgatásként az is felmerült, hogy a szocialisták ki akarják használni a főpolgármester szorult helyzetét, sőt a koalíciós pártok politikusai már egyeztettek is arról, hogy 2006-ban más - esetleg MSZP-s - politikust indítsanak főpolgármester-jelöltként. Mindezt nyilatkozataiban Kuncze Gábor SZDSZ-elnök cáfolta.

Tény, hogy Demszkyt az új FKH-vezető kényszerítette meghátrálásra, Forgács nyilatkozatáig - a fővárosi közgyűlési többséget maga mögött tudva - kitartott ugyanis, bár a támadások már augusztusban elkezdődtek. Ezeket azonban akkor még sikerült elhárítani: a fővárosi közgyűlés az ellenzék indítványát leszavazva úgy döntött, nincs összeférhetetlenség (az önkormányzati törvény szerint az illetékes képviselő-testületnek kell kimondania az összeférhetetlenséget). Ezt a procedúrát azonban meg kellett ismételni, az első körben ugyanis eljárásjogi hibát vétettek: nem alakítottak eseti bizottságot a történtek kivizsgálására, bár ezt a törvény előírja. Az akkori FKH-vezető, Felkai László ezért semmisítette meg a közgyűlés határozatát, sőt tudatta azt is, hogy bírósághoz fordul, ha a közgyűlés nem hoz jogszerű határozatot az ügyben. Ez lehetett az oka annak, hogy sokan politikai okot véltek felfedezni Felkai leváltása mögött (HVG, 2004. október 2.), feltételezve, hogy Gyurcsány a miniszterelnök-választáskor rá volt utalva az SZDSZ-szavazatokra, s tulajdonképpen a saját hátországát biztosította Felkai szeptember 28-ai eltávolításával.

Forgács még nem nyilatkozott a további lépésekről, titkárságvezetője útján csak annyit közölt, még nem kapta kézhez a közgyűlés újabb zárt ülésének jegyzőkönyvét. Mindenesetre Demszky - és mögötte az SZDSZ és az MSZP - lezártnak tekinti az összeférhetetlenségi ügyet. Nem így az ellenzék. "Semmi sem változott" - közölte Kupper András, a Fidesz fővárosi képviselőcsoportjának vezetője a HVG-vel, tudatva azt is, hogy fenntartja beadványát, amelyben arra kéri az FKH vezetőjét, támadja meg a közgyűlés határozatát bíróság előtt. Szerinte Demszky lemondása olyan, mintha elkapnának valakit ittas vezetésért, és másnap már lenne jogosítványa. A fideszesek álláspontja szerint miután Demszky elmulasztotta megszüntetni az összeférhetetlenséget a jogszabályokban előírt 30 napon belül, tulajdonképpen elvesztette főpolgármesteri posztját, legfeljebb az ezt megállapító procedúra van hátra. Horn Gábor, a koalíciós koordinációért felelős SZDSZ-es államtitkár szerint viszont a lemondással megszűnt az összeférhetetlenségi ügy (ő egyébként úgy véli, megnyerhették volna a bírósági eljárást).

Csak lapzártánk után dől el, mit dönt az FKH vezetője, elfogadja-e a kormánypárti álláspontot, s nem viszi tovább az ügyet, vagy bíróságon támadja meg a Demszkyt támogató közgyűlési határozatot. Ha az utóbbit teszi, akkor a főpolgármester sorsa a bíróság kezében van. Annak érdekében ugyanis, hogy egy képviselő-testület ne szabotálhassa el a döntést - például úgy, hogy halasztja a határozatot vagy az jogszabálysértő -, a hivatalvezető egy 2000-es, de csak 2002 októberétől hatályos törvénymódosítás alapján kezdeményezheti, hogy bíróság mondja ki az összeférhetetlenséget.

PÁLMAI ERIKA

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.