„Így próbálom üzenni a színpadról: minden nő képes arra, hogy díva legyen, mindegyikünk megélte ugyanazokat a szerelmeket, mindenkiből lehet igazi királynő, akár Karády” – indokolta legutóbbi, A vágy muzsikál című lemeze kapcsán Szalóki Ági népdalénekesnő, miért rögzített törékeny alkatától, zenei stílusától merőben idegennek tűnő dalokat. Nem a fiatal népdalénekesnő az egyetlen, aki napjainkban a Horthy-éra legünnepeltebb színésznőjének, Karády Katalinnak a megidézésével toboroz közönséget: az utóbbi években rendre tűnnek fel a szóban forgó nosztalgiát felerősítő lemezek, színházi előadások, filmek vagy akár receptek, mint a Karády-saláta (az utánérzésekről lásd táblázatunkat).

A népszerűsége csúcsán, 1939 és 1943 között 18 film főszerepét eljátszó, naponta állítólag háromszáz rajongói levéllel bombázott színésznő vonzerejének titkát Király Jenő Karády mítosza és mágiája című, 1989-ben megjelent könyvében így vélte megfejteni: Karády egyszerre „a túlimádatot kiváltó vamp, aki rosszabb, mint amilyennek látszott” (mint a hírnevét megalapozó első filmjében, az 1939-es Halálos tavaszban), vagy „a jó rosszlány, aki jobb, mint véltük, s akit a férfi nem szeretett eléggé” (egyebek mellett a Ne kérdezd, ki voltam című 1941-es moziban).

HVG

A szegénysorból feltörő dívát körüllengő titokzatosságot számos mendemonda is fokozta. Mindmáig csak részleteiben feltárt például a második világháború alatti zsidómentő szerepe, amelyért öt évvel ezelőtt a jeruzsálemi Jad Vasem intézet posztumusz a Világ Igaza kitüntetést adományozta neki. A háború után mellőzött, a hatalomra került kommunisták által pedig egyenesen betiltott színésznő 1951-ben elhagyta az országot, és dél-amerikai kitérő után 1968-ban New Yorkban nyitott kalapszalont. Magyarországon a neve és filmjei kulturális tabuvá váltak. 1978-ban viszont valóságos közönséghisztéria tört ki, amikor kizárólag a Filmmúzeumban műsorra tűzték a Halálos tavaszt: 90 ezren váltottak rá jegyet, a vidéki nézőknek különbuszokat szerveztek. Egy évvel később egyik lemezét is kiadták, s a 300 ezer példányt azonnal elkapkodták.

Ezt követően kezdtek újra beszélni a Karády-jelenségről, és a kultusz tudományos kutatások témájává vált. A szakértők azonban hamar szembesültek azzal, hogy nem könnyű elfogadtatni kutakodásaik eredményét a rajongókkal. „Sokan talán haragudni fognak a szerzőre, amiért le merte írni, hogy válása és színészi pályájának 1930-as évek végi kezdete között Karády Katalin kitartott nő vagy afféle La dame aux camélias (Kaméliás hölgy) volt. Igen, ez a valóság! Mégse tőle tessenek őt, az ő emlékét félteni, mert az író néha azokkal szemben a legnyersebben őszinte, akiket legjobban szeret” – mentegetőzött Pusztaszeri László történész is tavalyi, a színésznőnek egy másik korszakáról, Ujszászy István vezérőrnaggyal, a katonai hírszerzés és kémelhárítás vezetőjével való, 1940-es évekbeli kapcsolatáról szóló könyvében. Már csak azért is, mivel hallotta, hogy a díva magánéletében kutakodóknak meggyűlt már a bajuk a Karády-hívekkel."

"A haverjaimmal egyszer elkapunk, és majd megfizetünk természetben ezért a könyvedért, nagyanyám és anyám kedvéért, azért, hogy máskor jól gondold meg, kiről mit írsz!” – fenyegették meg például névtelen levélben Kelecsényi László filmtörténészt Karády-monográfiájának 1982-es publikálását követően. Hamarosan megjelenő új könyvében ezt és más, őt megfélemlíteni kívánó rajongók leveleit is közzéteszi. Korábbi kötetében egyébként Kelecsényi a férfifaló „dísznő” legendáját próbálta helyretenni: Karády „nem volt jó színésznő (...) megjelenése akkor volt elfogadható, s még mai szemmel nézve is hiteles, ha nem a vamp sokszor nevetségessé váló szerepkörében kellett mutatkoznia. Hercegnőként és prolilányként hitelesebbnek hatott” – írta például. De az elfogult tisztelőknek az sem lehetett ínyükre, hogy Kelecsényi idézte Földes Anna kritikusnak a Nők Lapjában 1979-ben megjelent vitaindító írását: „Arca üres, mint egy kirakati bábué”.

Az Ujszászy-szálat feltáró Pusztaszeri egyébként csupán annyit tett, hogy megpróbált utánajárni, miért tagadott le életkorából olykor két, máskor négy évet – megtévesztve ezzel máig hatóan a lexikonokat is – a valójában 1910-ben született „szókimondó, önmagát vállaló, a látszatokra nem sokat adó” színésznő. A titok nyitját a röpke három évig tartó, 1930-ban kötött házasság utáni korszakban találta meg (az említett nászt egyébként 20, és nem 16 évesen kötötte egy nála nem 30, hanem csupán 18 évvel idősebb adótiszttel). Karády ugyanis – így Pusztaszeri – azt kívánta leplezni a korával kapcsolatos füllentéssel, hogy hosszú évekig egy gáláns úr fedezte fényűző életének költségeit. Az illetőről évekkel ezelőtt még az is felröppent, hogy Winston Churchill brit miniszterelnök lett volna, ám Pusztaszeri azt gyanítja: gróf Tisza István miniszterelnök Kálmán nevű unokája, az akkoriban a húszas éveit taposó nagybirtokos lehetett a titokzatos kitartó.

De a sztár és a háború után mindmáig tisztázatlan körülmények között elhunyt, utolsó éveiben a kommunista titkosszolgálat által fogva tartott Ujszászy – mindeddig romantikus felhangot kapó – kapcsolatáról is kiderültek kevésbé romantikus részletek. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a pár valamikor 1942 derekán Hegedűs Gyulának, a németellenes Magyar Nemzet felelős szerkesztőjének Barackos úti villájában ismerkedett össze. Összehozásuk a szintén jelen lévő – utóbb Balogh páterként elhíresült kisgazda politikus – Balogh István szeged-alsóvárosi plébános ötlete volt – állítja Pusztaszeri. A történész egyik feltételezése az, hogy a páter és a házigazda a németbarát hírében álló kémfőnök átállítását remélték az angolszászok oldalára az énekes-színésznő csábereje révén. Arról semmilyen adat sincs, hogy ez utóbbi tervükből bármi is megvalósult-e.

A kutatások ellenére is maradt azonban annyi rejtély, ami tovább táplálja a végzet egykori asszonyának kultuszát. Pedig a történészek azt is kimutatták, hogy az ezt megalapozó Hogy lettem színésznő? című, 1941-ben megjelent önéletrajz sem tőle, hanem minden bizonnyal az őt felfedező Egyed Zoltán színdarabíró, a népszerű „Film, Színház, Irodalom” hetilap szerkesztője tollából származik. Vagyis korántsem biztos, hogy az egykor szokatlanul őszintén csengő önvallomás minden sora mögött a lázadó dívát kell sejteni: „Nem születtem társas lénynek. Gyűlölöm a kötöttségeket (...) a szabályos életmódot. Fejgörcsöt kapok attól, hogy valaki beleszól abba, amit csinálni akarok.”

„Kétségbeestem, miket írnak rólam otthon” – nyilatkozta Karády a róla újonnan elhangzottakról 1986-ban, négy évvel halála előtt a Film Színház Muzsika zsurnalisztájának. Magyarországi reneszánsza idején sem tagadta meg viszont egykori önmagát: „Az se komorít el nagyon, ha akadnak, akik giccsnek nevezik azokat a dalokat, amiket én hittel és szívvel énekeltem, s talán épp attól nem voltak frázisok, hogy adott pillanatokban éppúgy, mint az azóta eltelt időben, magam is elégtem bennük” – fogalmazott az Élet és Irodalomnak 1980-ban.

SINDELYES DÓRA